Bazsa Nyuszi kalandjai: Bazsa Nyuszi és a szófogadatlan iskolatáska

Bazsa Nyuszi kalandjai: Bazsa Nyuszi és a szófogadatlan iskolatáska.

Azt kérditek, hogy ki is Bazsa Nyuszi? Ő nem ám egy odvas fában tanyát verő hosszú bajszú erdei nyuszi, nem is egy káposztán élő, kerti tapsi-hapsi. Ő egy hároméves kislány hosszú fülű, kopott hamvas-sárga szőrű, pihe-puha kabala-nyuszija. Vele van, ha elalszik, ha fáj a fogacskája, ha játszik, ha örül, ha bánatos. Figyeli, vigyáz rá, minden lépését követi, ha sír, ő vigasztalja. Milyen egy megbízható, hűséges nyuszi ez! De vajon miért hívják Bazsának? Senki sem tudja, alighanem csak a kislány maga. Az ő kalandjairól olvashattok most.

Bazsa Nyuszi mai reggele egy hirtelen elhatározással indult. Valaki azonban, sok borsot törve az orra alá, akadályozta ebben. De ki volt az és vajon sikerült-e neki? Nemsokára megtudjátok.

Már régóta furdalta a kíváncsiság Bazsát egy homályos, megfoghatatlan dolog iránt, amiről nem tudta pontosan, micsoda. Sok furcsa dolgot figyelt meg otthon az utóbbi időben. Alexka - aki, mint tudjátok, Szonjácska testvére volt, - délutánonként, ahelyett, hogy szaladgálva játszott volna a szobában, mint azelőtt, most egy magas, fehér íróasztal előtt ült sokáig és nagyon dolgozott, mindenféle füzetben, könyvben. Ezekről a munkákról később megtudta, úgy hívják őket, hogy házi feladat. Esténként pedig anyával bepakolták egy nagy kék hátitáskába a füzeteket, könyveket, ceruzákat, és ez már így ment minden egyes nap. Reggel pedig sietős készülődés után, felrakták Alexka hátára a táskát és már indultak is. Hová? Hát az iskolába! Alexka ugyanis szeptember óta már nem óvodába, hanem iskolába járt. Úgy mondták, iskolás lett.

Szóval, ma reggel Bazsa egy hirtelen elhatározással úgy döntött, ő bizony megnézi magának ezt az iskolát!

Miközben Alexka és Szonjácska anyával a konyhában, fürdőszobában készülődött, a nappali közepén ott állt nyitott szájjal a nagy világoskék iskolatáska, mozdulatlanul. Elején egy fekete színű sárkány, Fogatlan díszelgett. Alexka választotta épp ezt a táskát magának a boltban. Bazsa kihasználta a kínálkozó alkalmat, és szépen belemászott. Gondolta, így észrevétlenül elrejtőzhet és bejuthat az iskolába.

Épp kényelmesen elhelyezkedett egy kis résben, az olvasókönyv és írásfüzet mellé, amikor hirtelen, egy mozdulattal, mintha valaki kirúgta volna onnan, kirepült a táskából és a szőnyegre pottyant fejjel lefelé. „Ejha, mi történhetett?”- simogatta a feje búbját Bazsa. De újra felbátorodva, még egyszer bemászott a táskába. Még addig sem juthatott, mint az előbb, máris repült kifelé, a táska most csaknem a plafonig lökte, onnan pottyant vissza a földre.

„Csak nem gondolod, hogy még téged is cipelni foglak?”- kiáltotta az iskolatáska öblös hangon, mérgesen. Mert bizony valóban a táska dobta ki magából. „Nincs így is elegem?”- kérdezte szemrehányóan. Aztán képzeljétek mi történt! Sorban egymás után repült kifelé a táskából a sok könyv és füzet: az olvasókönyv, a számtankönyv, az írásfüzet, az ének-zene, a tolltartó a színesceruzákkal, nézzétek még az uzsonnás zacskó és ivókulacs is! Egyik a kanapén, másik az ágyon, harmadik a szőnyegen landolt, szanaszét hevertek már mind a szobában. Csupán pár foglalkoztató füzet maradt a táskában. „Nehezek vagytok! Megszakadok tőletek!”-folytatta a panaszkodást az iskolatáska dühösen. „Nem cipellek tovább titeket!”

Bazsa Nyuszi elszörnyülködött: „De hiszen ez a te dolgod, te vagy az iskolatáska! Pakoljunk vissza gyorsan!” A dacos iskolatáska nem tűrt ellentmondást. „Még mit nem! Sőt mi több! Ezek az itt maradó füzetek is nehezek! Tele vannak házi feladattal, azok nyomnak annyit!” És tudjátok mit csinált? Már radírozta is ki a sok, szépen elkészített házi feladatot a füzetekből, és közben elégedetten mormogott magában: „Most majd nem kap piros pontot, csillagot, matricát Alexka a házi feladatokra, hogy azokat is nekem kelljen hazahordani és meggebedjek tőlük!”

Bazsa Nyuszi nem tudta tovább tétlenül nézni a szófogadatlan iskolatáska csúnya viselkedését. Próbálta észre téríteni: „Ha nem lesz Alexkának házi feladata és felszerelése, fekete pontokat kap majd, azokat kell majd cipelned! Ezt akarod? Ráadásul Alexka is szomorú lesz majd.”

A táska durcásan elfordult. Nem szólt egy szót sem.

Bazsa folytatta: „Tudod-e, hogy ha ilyen szófogadatlan vagy és nem teljesíted a dolgod, vesznek majd másik táskát helyetted? Egy nagyobbat, akár szebbet is. Te pedig a kukában landolsz és a szemétdombon végzed, senki sem törődik veled többé! Alexka olyan büszkén vonult veled az iskolába, úgy szeretett, te pedig hálátlanul cserbenhagyod!”

A táska még szótlanabb lett. Hosszú másodpercekig mély csend telepedett a szobára. Aztán egyszer csak halk szipogás hallatszott, majd csendes sírdogálás, és hirtelen a táska hangos bömbölésbe kezdett: „Jaj, azt nem akarom, tegyünk mindent jóvá! Mit tettem, mit tettem? Én szófogadatlan, csak magamra gondoltam!”

Bazsa egyszeriben megsajnálta: „Ne búsulj! Én segítek!” Aztán bundáján láthatóvá vált varázstarisznyája, amiből előhúzott egy varázsceruzát. Először is az összes kiradírozott házi feladatot gyöngybetűkkel visszaírta a füzetekbe, hogy Alexka igenis kaphasson rájuk piros pontot, matricát, csillagot. Az iskolatáska ámulva bámulta, egy kicsit még mindig szipogott, de már kezdett megnyugodni. Azután Bazsa azt mondta: „Fordulj ide, és tátsd ki a szádat!” Majd a varázstarisznyájából egy pálcát húzott elő, amellyel egyesével visszavarázsolta az összes felszerelést be a táskába, a helyére.

A táska megkönnyebülten sóhajtott: „ Bocsássatok meg, örömmel cipellek titeket ezentúl!” Majd Bazsára nézett: „Na gyere!” És azzal Bazsa is szépen befészkelte magát egy zugba, hogy megnézhesse végre magának az iskolát!

A táska pedig megértette, hogy cipelésre született, és Alexkát ezzel teheti boldoggá.

Itt a vége, fuss el véle!