Bazsa Nyuszi kalandjai: Bazsa Nyuszi és az őszi mese

Bazsa Nyuszi kalandjai: Bazsa Nyuszi és az őszi mese.

Azt kérditek, hogy ki is Bazsa Nyuszi? Ő nem ám egy odvas fában tanyát verő hosszú bajszú erdei nyuszi, nem is egy káposztán élő, kerti tapsi-hapsi. Ő egy kétéves kislány hosszú fülű, kopott hamvas-sárga szőrű, pihe-puha kabala-nyuszija. Vele van, ha elalszik, ha fáj a fogacskája, ha játszik, ha örül, ha bánatos. Figyeli, vigyáz rá, minden lépését követi, ha sír, ő vigasztalja. Milyen egy megbízható, hűséges nyuszi ez! De vajon miért hívják Bazsának? Senki sem tudja, alighanem csak a kislány maga. Az ő kalandjairól olvashattok most.

Egy varázslatos őszi napon csend és nyugalom honolt a házban. Nem volt otthon senki Bazsán kívül. A nagymamáékhoz mentek látogatóba, de ezúttal őt itthon hagyták. De mondom, olyan szép volt ez az őszi délután, hogy Bazsa nem bánta az egyedüllétet, mindjárt meglátjátok miért.

A napsugarak lágyan beszivárogtak a függönyön át, egyenesen Bazsa arcába. Kipillantva az ablakon a fák gyönyörű, napfényben csillogó sárga-piros levelei egyre csalogatták Bazsa Nyuszit: gyere ki közénk! Felpattant hát a hívogató szóra, és egy ugrással az ablakon át, már kint is volt, lent a kertben.

A levegő friss volt és hűvös, de tiszta kék volt az ég és léptei nyomán a levelek zörögtek a mancsa alatt. Kedve támadt makkot és gesztenyét gyűjteni, gondolta, meglepi vele Alexkát és Szonjácskát. Hogy fognak örülni! Alig győz majd válogatni, hisz a kert végében a szomszéd kertből átnyúló óriási tölgyfa bőven potyogtatja a makkot, az ő kertjüket pedig egy szép, terebélyes gesztenyefa díszíti.

Elkezdett hát vidáman dalolászva keresgélni a levélszőnyegen, hogy a varázstarisznyájából előhúzott kis fonott kosarába gyűjtse a makkot. Talált egyet, kettőt, itt is van egy: három, most rálépett egyre: négy, nini ott kukucskál még egy makk sapkája: öt, egy huncut most arrébb gurult: hat. Na hol van még? Kutat-keres, zizeg-zörög a levelek között, de hiába, többet nem talál. A gesztenyefánál ugyancsak így járt. Egy, kettő, nicsak még egy, de hová bújt a többi? Éppen türelmetlenül kaparászott egy halom színes falevél között, amikor egyszer csak képzeljétek eltűnt a halom alatt. Mi történt? Mintha kinyílt volna alatta a föld, elkezdett lefelé gurulni egy nyíláson át, csúszott lefelé, amíg hopp, földet nem ért egy kis odúban. Leporolva bundáját ámulva nézett körül. Pici szék a sarokban, pici tükör a falon, kicsi cipellők a tükör alatt. Kíváncsian lépett beljebb, ahol kitágult az odú és egy nagyobb térben találta magát. De nicsak, mit látott ott? Egy szobácskát, amit egy kis kandalló fénye világított be. Közepén két fotel egy asztalkával, ami meg volt terítve pici tányérokkal. A fotelban kitaláljátok ki ült? Sün Ábel bácsi. Mert képzeljétek, nem volt az más, mint egy sün-odú, amelynek a gesztenyefa tövében volt a nyílása.

Szóval, Sün Ábel ücsörgött a foteljában, éppen olvasgatott, amikor pápaszeme mögül feltekintett Bazsára, de bizony csöppet sem volt megijedve. „Nini, asszony, látogatónk van!” És máris felbukkant a szoba másik végében Sün Jolán, aki épp a szobából nyíló másik kis odúban, a konyhában serénykedett. Piros kockás köténykét viselt és nyájasan mosolygott. Bazsa Nyuszi illedelmesen köszönt, bemutatkozott és elmesélte, hogyan esett véletlenül a nyílásba. „Nézz csak körül itt nálunk! Megkínálhatlak egy pohár tejecskével?”- kérdezte Sün Jolán. Bazsa Nyuszi szívesen elfogadta, közben jobban szétnézett az otthonos kis szobában.

Az odú belsejét sok kis fénykép borította, díszes keretekben. Egyiken két süngyerek labdázik, másikon sün család az asztal körül épp szülinapi gyertyát fújnak el, harmadikon sünleány kis sünbabát tart a kezében. „Hát ők a mi családunk”- kezdte Sün Jolán és már sorolta is a neveket. „Sün Pál, Sün Vali, Sün Ernő és Sün Saci – a gyerekeink, de már mind kirepültek itthonról. Saját családja van mindegyiknek, itt laknak közel. Egyik a jobb oldali szomszéd kertben, másik a bal oldali szomszéd kertben, harmadik az utca végén lévő kertben, negyedik az utca elején. Nagyon hiányoznak, de sűrűn eljönnek meglátogatni minket.” Bazsa Nyuszi nagyon meghatódott. Milyen szép család! Aztán elmesélte, hogy épp makkot, gesztenyét akart gyűjteni Alexkának és Szonjácskának, de rejtélyes módon alig talált párat. Erre Sün Ábel és Sün Jolán nagyot nevetett. „Hát nézz csak ide! Mutatunk valamit.” Azzal bevezették Bazsát a konyhába, ahol a sarokban óriás halom makk és gesztenye volt felhalmozva. „Mi gyűjtöttük be ezt az eleséget télire, de vigyél belőle bátran!”

Így történt hát, hogy végül a kis fonott kosara mégis megtelt makkal és gesztenyével, alig tudta felcipelni az odúból. Sün Ábel és Sün Jolán pedig lelkére kötötte, hogy feltétlenül látogasson el hozzájuk következő hétvégén, amikor együtt ünnepli majd a család Sün Saci szülinapját, és őt is szeretettel várják. Bazsa pedig örült, hogy új barátokat szerzett és megígérte, hogy nem fedi fel a titkos sün-odú helyét senkinek.

Itt a vége, fuss el véle!