Béci, Zizi meg a piros esernyő

Béci, Zizi meg a piros esernyő.

Zizi, a méhecske családjával együtt szorgosan gyűjtögette a nektárt és a virágport a tóparti akácerdőben. A nagy munka közben a kis méh egyszer csak valami új, édeskés illatot érzett, amit a tavaszi szellő fújt felé.

– Vajon honnan jöhet ez a finomság? Jó lesz ennek utána nézni, azaz utána repülni! – zümmögte Zizi, azzal már indult is arra, amerre a szimata vezette. A tóparton megpillantott egy helyet, ahol asztalok és székek voltak. Néhol emberek ültek és valamit kanalaztak csillogó üvegkelyhekből. Néhány kör repülés után Zizi megállapította, hogy ezekből az üvegpoharakból jön ez a finom illat. Szerencséjére volt olyan asztal, ahonnan az emberek már távoztak, maguk után hagyva az üres poharakat. Persze Zizinek is maradt egy kis kóstolnivaló a fagyiból. Ízlett is neki nagyon, főleg a gyümölcsös.

– Hm, ez jobb, mint az akácnektár! De, nini, mi van ott az asztal alatt?! – csodálkozott rá a méhecske a földön heverő apró piros esernyőre. Tudjátok, a fagyikelyhekbe szoktak díszítésként beletűzni ilyeneket. Mivel úgy gondolta, hogy ez már nem kell senkinek egyik első lábával megemelte és már repült is vele a magasba. Remélte, hogy az idősebb méhek majd tudják, mit is talált ő. Hogy lerövidítse útját, a tó felett igyekezett vissza a társaihoz az akácosba.

A vizet hatalmas zöld levelek borították, köztük gyönyörűen virágzó sárga vízitök virágok virítottak. Ezeknek is nagyon csábító illatuk volt, amit közelebbről is szeretett volna tanulmányozni méhecskénk. Ezért leereszkedett egy virág közepére, az esernyőjét a mellette levő nagy levélre tette, ő pedig elmerült a finom virágporban. Önfeledten szívogatta az édes nektárt, és eközben nem vette észre, hogy egy rablólégy leselkedik a közelében. Azt sem látta a sok sárga virágportól, hogy egy levelibéka napozik a piros ernyője mellett.

A rablólegyek szívesen elkapják az óvatlan méheket. Zizi is majdnem így járt, de szerencséjére a napozó zöld béka egy határozott gyors nyelvöltéssel elkapta a támadót.

– Máskor figyelj jobban, mert még bajba kerülhetsz! – brekegte Béci, a zöld levelibéka Zizinek.

Béci Zizire és rokonaira nem vadászott, mert tudta, hogy veszélyes fegyverrel rendelkeznek.

A méhecske megszeppenten köszönte meg a levelibékának az életmentést.

– Hát ezt a szép piros esernyőt hol szerezted? – érdeklődött Béci. – Tudod egyáltalán, hogy ez mire való?

– Nem, de majd valaki biztosan tudni fogja a kaptárból – válaszolta Zizi.

– Megmondom én neked, hogy ez egy esernyő. Ha megered az eső, az emberek ilyet tartanak a fejük fölé, hogy meg ne ázzanak – fitogtatta tudását a béka. – Egyébként mindjárt használhatod is, mert nagy vihar közeleg, azért is vagyunk most ilyen hangosak itt a tavon.

Zizi az égre tekintett, látta a kavargó szürke fellegeket. De a közeledő vihar hangját elnyomta a békák hangos kuruttyolása. A következő pillanatban pedig el is eredt az eső.

– Jó lesz valami védelmet találnom, különben a kosárkáimban lévő finom virágpor tönkremegy – ijedezett a méhecske.

– Nyisd ki az esernyődet gyorsan! – tanácsolta neki Béci.

A művelet sikerült, de védelmet nem igazán nyújtott a kis ernyő, hiszen papírból volt, és pillanatok alatt elázott.

– Gyere ide a levelek alá! – hívta Béci Zizit és gyorsan két levelet meghajtva kis menedéket alakított ki a béka a méhecskének.

Itt sikerült átvészelni Zizinek a hirtelen jött esőt. Míg várakozott sokat beszélgettek a levelibékával. Bécit nagyon érdekelte, hogy mi van a tó körül, különösen a vízparti bokrokról, fákról kérdezősködött. Elmondta, hogy hamarosan elindul famászó körútjára, ezért akar tudni mindent a környékről.

Az eső elmúltával a méhecske megszárította átnedvesedett szárnyait. Szerencsére a kosárkákat a hátsó lábain nem érte víz. Még egy jót kortyolt a tó vízéből, aztán útra kelt, vissza az akácosban lévő családjához. Az elázott piros ernyőt, pedig Bécinek ajándékozta, hogy majd a nyári napsütésben árnyékot tartson neki. Megígérte a békának, hogy felderíti melyik fa körül van a legtöbb szúnyog, hogy majd ott kezdje famászó túráit Béci.