Betlehemi mese

Betlehemi mese.

Betlehemi mese

Egy csodálatos  éjszakáról szeretnék mesélni nektek.

Odakint olyan fényesen szikráztak a csillagok és olyan hangosan ciripeltek a tücskök, hogy sehogy se jött álom a szememre. Inkább én is a tücskök kórusához csatlakoztam és halkan dudorásztam. Tóni  izgatottan fészkelődött mellettem és már harmadszorra szólt rám , hogy ne énekeljek, mert nem tud tőlem aludni.

-De, Tónikám, miért ne énekeljek, amikor olyan csodálatos ez az éjszaka ? – kérdeztem tőle – Különben se aludtál. Láttam , hogy te is a csillagokat figyelted.

-Az most mindegy – toppantott Tóni – unom már, hogy állandóan énekelsz. Neked nem az a dolgod…

-Tudom, hogy nem az a dolgom – sóhajtottam egy nagyot – De az embernek vannak titkos vágyai… Mondd csak Tónikám, neked sose fordult meg a fejedben, hogy más szeretnél lenni, mint ami vagy ? – kérdeztem tőle hirtelen.

- Dehogy nem. Világ életemben hintaló szerettem volna lenni…

-Méghogy hintaló ? – hallatszott Bella kuncogása, aki eddig csak csendben kérődzött a sarokban – Te csak egy buta kis csacsi vagy, Tónikám, és esetleg egy nagy szamár válhat belőled, semmi esetre se egy ló.

-Tudom, Bella , hogy csak egy buta csacsi vagyok – rázta a fejét durcásan Tóni – Azért nem kell kinevetni az embert ! Na halljuk, Bella, ha olyan okos vagy, mond csak,  te mi szeretnél lenni – tette fel a kérdést harciasan.

-Az, ami vagyok - vonta meg a vállát Bella egykedvűen – tehénnek lenni a legjobb –  jelentette ki és tovább folytatta a kérődzést.

-Csak azt nem értem, Tóni – szegeztem a csacsinak a kérdést újra – hogy miért akarsz hintaló lenni, amikor az egész nap egy helyben áll, te pedig szaladgálhatsz kedvedre… Egyáltalán, honnan tudod, milyen egy hintaló ?

-Egyszer, amikor a faluban jártunk, benéztem egyik házba és ott láttam egyet. A gyerekek szaladgáltak körülötte és mind vele akart játszani, mind fel akart ülni a hátára. Nagyon szeretném ha velem is játszanának a gyerekek…

- Ezt megértem, én is nagyon szeretem a gyerekeket – jegyezte meg Bella ábrándosan – sajnos nagyon ritkán járnak erre gyerekek, olyan messze vagyunk a falutól.

-Te viszont még nem árultad el a titkos vágyadat , hogy mi szeretnél lenni – szegezte nekem a kérdést Tóni – pedig te kezdted az egészet…

-Nem fogtok kinevetni ?

-Dehogy nevetünk – válaszolta a tehén és a csacsi egyszerre.

-Igazából nekem kettő álmom is volt. Először hegedű szerettem volna lenni… - válaszoltam, de Tónira nézve hozzátettem – Gondolom, azt se tudod az micsoda…

-Ne felejtsd el, hogy én csak egy buta kiscsacsi vagyok – válaszolt egy mókás fintorral Tóni.

-Zenélnek vele az emberek, csodaszép muzsikát – magyaráztam.

-Akkor már értem, miért énekelsz folyton – kiáltotta a csacsi – Ezennel visszavonom az összes zsörtölődésemet az éneklésed miatt. Ezentúl annyit dalolászol , amennyit akarsz !

-Mi volt a második ? – kérdezte Bella.

-Miután rájöttem, hogy a hegedűre semmi esélyem, mert azt finomabb fából faragják és nem is ismerek senkit a családban, akiből hegedű lett, elhatároztam hogy bölcső leszek.

-Azt tudom micsoda - csillant fel a csacsi szeme – azt már sokat láttam, amikor a faluban jártam, majdnem minden házban van olyan…

-Igen, a bölcső az nagyon jó – jegyezte meg halkan Bella – ringatni a kisbabákat az nagyon jó…ó, igen a kisbabák …- kissé elmélázott ezen , még a kérődzést is abbahagyta. Kis idő után hozzátette – Igaz, hogy a babák nagyon édesek, de igazából én örülök neki, hogy nem bölcsőt faragtak belőled, hanem jászlat… Sose ismertünk volna meg különben…- jelentette ki, nehezen leplezve a meghatottságát -  úgy értem, hogy fontos vagy nekünk .

-Hát igen, a faluban  egy szamár se dicsekedhet éneklő jászollal – helyeselt vidáman Tóni – de amikor nem énekelsz, akkor is nagyon hasznos vagy nekünk – tette hozzá gyorsan.

-Hát ezt megbeszéltük – állapította meg a tehén - de most már aludjatok, gyerekek, mert késő van.

-De hogy lehet egy ilyen éjszakán aludni ? Én még várok valakit – jelentettem ki.

-Ne beszélj butaságokat, kicsi jászol, ilyen későn már nem jön ide senki – szólt rám a tehén – aludj szépen, álmodban lehetsz hegedű is, bölcső is , engem nem érdekel. Csak most már maradj csendben, légy szíves !

-De én érzem, hogy jön valaki – suttogtam továbbra is – hallod , Tóni ? Valaki közeledik.

A csacsi elkezdte hegyezni a füleit.

-Csend legyen ! – szólt ránk Bella – Ezek csak a pásztorok, akik ott tanyáznak a domboldalon. De nem jönnek ide. Minden este ott üldögélnek és beszélgetnek a tábortűz körül. Hiszen tudjátok.

-Nem a domboldal felől közeledik valaki, hanem a falu felől – jelentette ki Tóni – akármilyen buta csacsi vagyok, ezt megismerem, ezek egy szamártestvér léptei – ezzel az istálló bejáratához szaladt, ahol valóban szembe találta magát egy nagy szürke szamárral, aki meg se várva a szíves invitálást, kijelentette.

-Szerbusz, szamártestvér ! Messziről jöttünk, megpihennénk…ha nem haragszol, majd holnap mindent elmesélek. Most túlságosan fáradt vagyok én is,  és ez az asszonyka is a hátamon .

A szürke szamár mellett álló nagyon fáradt arcú férfi gyengéden lesegítette az asszonyt a szamár hátáról. Szegény asszony már annyira odavolt, hogy meg se tudott állni a lábán, egyre csak nagy domborodó hasát fogta.

-Gyertek csak, már vártunk titeket – füllentette lelkesen Tóni és segített a másik szamárnak elrendezni a szénát az istálló egyik végében, hogy az asszonynak lehető legkényelmesebb fekvése essen rajta. Közben hallottam, hogy egy kisgyerekről sutyorogtak  egymás között. Ez felkeltette az érdeklődésemet. Kiváncsian nézegettem mindenfelé, de sehol nem láttam gyereket.

Hogy történt, mint történt én nem tudom, de nemsokára egy kis csecsemő sírását hallottuk arról az oldalról , ahol az asszony feküdt és olyan világos lett hirtelen az istállóban, mintha fényes nappal lett volna, pedig odakint még mindig éjszaka volt. A fiatalasszony gyengéden bepólyálta a babát és etetni kezdte. Csillogó szemekkel figyelte Bella és Tóni is ahogy a kisbaba jóizűen cuppogott édesanyja keblén. Egyikünk se szólt egy szót se, de tudtuk, hogy mind arra gondolunk, hogy erre a gyerekre vártunk.  Örömöm csak fokozódott, amikor a drága gyermek jóllakott és édesanyja  reám helyezte. Bella egy szót se szólt, csak szemével intett Tóninak. Nem sokára mindketten ott álltak mellettem és lehelletükkel próbálták melegíteni a kisdedet ezen a hűvös éjszakán. Én is próbáltam szívem minden szeretetével melengetni alulról, annak ellenére, hogy kályha azelött sose akartam lenni és nem is tudtam addig erről a képességemről. Életem legszebb órái voltak, hiszen teljesült az álmom arról, hogy egy igazi kisbabát dajkáljak. Már se az nem érdekelt, hogy nem tudtam ringatni, mint egy igazi bölcső, se az nem zavart, hogy nem tudtam énekelni, mert a meghatottságtól egy hang se jött ki a torkomon.

De így se volt néma csend. Mintha odakint is megbolydult volna az éjszaka. Az addig csendes és sötét domboldalon hirtelen fényesség támadt és olyan szép muzsikát még életemben nem hallottam mint akkor.

Nemsokára megérkeztek a pásztorok is a hegyoldalról és egymás szavába vágva meséltek a meglepett házaspárnak angyalokról és Megváltóról, amiből én semmit se értettem, mindenesetre mind körülállták a kisbabát, ajándékokat is hoztak, énekeltek furulyáztak neki.

De voltak ám díszesebb vendégeink is, amikor pár nap múlva drága bársonyba és selymekbe öltözött emberek érkeztek olyan messziről, hogy nem is tudtam, hogy azok a távoli országok egyáltalán léteznek. De ez már egy másik történet lesz.