Boszorka komorna

Boszorka komorna.

Boszorka komorna

A hét tavak királyságában történt ez az eset, amit most elmesélek. A tavak királya már jó ideje özvegyen élt két gyermekével. A gyermekek lassan felnőttek. 

A királyfi megnősült és egy a királysághoz tartozó másik tóparti palotába költözött a feleségével.

A király pedig ott maradt a királykisasszonnyal kettesben.

Mikor még a gyermekei kicsik voltak, hozatott a palotába egy komornát. Aki a gyermekek gondját viselte, amíg arra szükség volt. Mostanra már a komorna úgy érezte hamarosan feleslegessé válhat a királyi udvarban.

Ezért aztán a palota egyik eldugott zugában egyre gyakrabban foglalkozott a varázslás tudományával. Ami egyáltalán nem volt ismeretlen terület a számára. Tervei között szerepelt, hogy a királyt magához édesgesse. És a hercegkisasszonyt valamilyen módon a palotából eltávolítsa. Úgy gondolta, amíg a kisasszony a palotában van, tervét megvalósítani nem tudja.

Ő pedig mindenképpen a palotában szeretett volna maradni.

Történt egyszer, hogy a király több napra vadászni ment. Az egyik királyi erdőben volt egy szép vadászkastélya. Itt szállt meg a vadászatok alkalmával. A kastélyt nagyon öreg és különleges fák vették körbe. Valóságos liget karolta át a kastély falait. A sokat megélt öreg fák, néha teret engedtek a Nap sugarainak. Engedték, hogy a sugarak melegsége átjárja az ódon falakat. Volt a fák között egy, amelyik különösen kedves volt a király számára. Gyakran előfordult, hogy beszélgetett a fájával.

Csodálatosan szép erdőrész volt. A király nagyon szeretett itt időzni, akár hosszabb ideig is. Ez alkalommal is ez történt. Több napos vadászatra rendezkedtek be.

Amíg a király távol volt a palotától a komorna, minden boszorkány tudását összeszedve serénykedett. Szerette volna a tervét minél előbb megvalósítani. Mielőtt még a király a vadászatból visszatér. 

A királykisasszony Annát is bevonta a munkába. Az meg mit sem sejtve, segített is neki. Aztán este a dolguk végeztével, így szólt Anna hercegnőhöz.

Kedvesem! -Későre jár. Maradj nálam éjszakára. Király apád úgy sincs itthon! Elleszünk nálam ketten. Maradhatok! -válaszolta Anna. És lefeküdt aludni. …. Aludj csak! Jó éjt! -mondta a komorna. Én majd a másik szobában alszom. Azzal úgy tett mint, aki szintén megy aludni.

De! …. Esze ágában sem volt lefeküdni. Várta, hogy Anna hercegkisasszony elaludjon.

Aztán mikor már látta, hogy Anna alszik a következő szavakat kezdte mondani. …. Békarokka-vörösrózsa. A hercegnőből legyen béka!

Legyen a hercegkisasszony Anna, béka most, ebben a …  pillanatban! … és ekkor, Anna váratlanul kinyitotta a szemét.

Érezte, hogy valami nagyon rossz dolog történik vele, de már csak annyit tudott mondani. Mit művelsz? -te boszorka! Az orrod nőjön jó hosszúra! 

Sajnos a következő pillanatban a királykisasszonyból béka lett. De a komorna is pórul járt! Az elvarázsolt békát gyorsan az előkészített vizes edénybe dobta. Azonban rá is hatott a varázslás! 

Bizony, amit Anna az utolsó pillanatban még kimondott az a komornára nézve igaz lett. Egy jó nagy orrú boszorka lett! Ekkor ő ezt még nem tudta. 

A békává varázsolt Annát, gyorsan a palota melletti tóba dobta. Mire a király hazaér már ne találja otthon gyermekét. Ő pedig majd azt mondja, hogy a testvére érte jött és magával vitte. Ezt így tervezte.

Aztán mikor a tóról hazaért, mint aki jól végezte dolgát szépen aludni ment. Reggel mikor felkelt és a tükörbe nézett, nem akart hinni a szemének. Egy hosszú orrú boszorka nézett vissza rá a tükörből. A látvány nagyon megrémisztette. A király elé így nem léphet! … Most aztán a palotából is menekülhet! Gyorsan szedte a sátorfáját talán így a király szeme elől eltűnhet. Bizony ezt nagyon jól tette! 

A király ugyanis a vadászatot a tervezettnél előbb befejezte. Meg volt ennek is az oka! Ugyanis a kedvenc fája, kihez eddig, csak ő szokott beszélni, most váratlanul megszólította és azt mondta.

Kedves királyom! -Igyekezz haza! Veszélyben van a hercegkisasszony. Gyorsan! Siess! Komorna a boszorka, békává varázsolta. És a palota melletti tóba dobta. Vidd ezt a kis ágat! Talán hasznát veszed. De vigyázz rá nagyon! ….. Remélem úrrá lesz a komorna átkon! Köszönöm barátom. Ha sikerrel járok az ágaddal, visszajövök és elmondom.

Aztán több se kellett a királynak! Ott hagyott csapot-papot és a palotába sietett, ahogy csak tudott. Egy embert azonnal a királyfi fiáért küldött. Jöjjön szélsebesen! Én egyedül hiába keresem. Kell a segítség nekem! Kesergett a szomorú király. És rögvest a tópartra ment.

Meglepetten látta, hogy Anna hercegnő kedvenc gólya párja, Kelep és Kelepke az iszapban térdig járva, csőrét a vízbe mártja. Élelmet keresnek, megéheztek.

Közben megérkezett a királyfi is. És meglátta ő is a két gólyát, ahogy a csőrükkel a vízben élelmet keresnek. 

Jajj! … Kelep és Kelepke! Csak most ne! -kiáltja! Várjatok egy kicsit. Kérlek! … A húgom Anna! … A komorna elvarázsolta. Itt úszkál a tóban, ő most egy elvarázsolt béka! 

Kicsit várjatok! Mindjárt hozunk segítséget. És már repültek is hívni a többi gólyát. Jött is hamar a segítség! A környéken élő összes gólya jött, hogy a békává varázsolt királykisasszonyt keressék!

A tó fénylő kék vízét a fehér gólyák mind ellepték. És mint az égboltot a gomolyfelhők a tavat fehérre színezték.

Lábukkal az iszapot mind felkeverték. A Tóban lévő békákat pedig a partra tették. A király és a királyfi, Annát a békát keresték. De hogyan lehet megtalálni? Ez volt a nagy kérdés. 

Várjon király apám! A nyaklánc. Az enyém a nyakamban van. Talán a varázslásnál elkerülte a komorna figyelmét. A húgom is mindig magán hordta! És levette a nyakáról az édesanyjuk emlékére kapott láncot.  Minden tóparton lévő békához hozzá éríntette. 

Már majdnem az összes békát végig nézte. Szomorú volt, hogy nincs köztük a testvére. Aztán egyszer csak egy béka került a lába elé. Hát te, hogy kerültél ide? -kérdezte. És a békát a kezébe vette. Akkor vette észre, hogy a béka testét a nyaklánc szépen körbe tekerte.

Határtalan volt az öröm! Jaj, kedves húgom, így még békának nem örültem! -mondta és közben megsimogatta testvérét. De hogyan legyen tovább? Békatestben örökre nem maradhatsz!

Ekkor a királynak eszébe jutott a kedvenc fájától kapott kicsi ágacska. És azt mondta. Nincs veszíteni valónk. Próba szerencse! Aztán a béka testét az ággal meg éríntette. 

És láss csodát! A következő pillanatban a király, Anna hercegnőt magához ölelhette. Aztán a királyfi is boldogan ölelte a testvérét. Látod anyánk emlékére kapott nyaklánc segített mondta. Igen, de a testvéri szeretet nélkül ez nem ment volna! -Válaszolta Anna. Köszönöm nektek is Kelep és Kelepke. 

Amíg a királyi testvérek örültek egymásnak a király ezt mondta magának. Igen. A kedvenc fa megmondta. Talán hasznodra lehet! Köszönöm barátom! Vigyázok rá megígérem. És az ágat egy díszes dobozba emléknek eltette.

A sok megpróbáltatás után a palotába visszatértek. Örültek egymásnak.

A király még gondolkodott azon, hogy a komorna boszorkát megkeresteti és megbünteti. Aztán lemondott róla. Elég büntetés neki, hogy hosszú orrú boszorka lett belőle. – Gondolta. 

A királyi család pedig boldogan élt tovább és igyekeztek a körülöttük élő gólyáknak, minél jobb életkörülményeket biztosítani. Hálásak voltak nekik a segítségért. 

Hát így történt, hogy a komorna hosszú orrú boszorka lett.