Boszorkányos mese


http://mocorgohaz.hu/

„A születésnapomra vetted nekem ezt a babát. Nagyon szeretem, de Emmának is kellene ajándék a születésnapomra, hogy érezze, őt is szeretem”.
- Ez szép tőled. A testvérek, olyanok, mint a hüvelyben a borsószemek.
Virág bólogatott, magához szorítva bab...

Kép forrása: pinterest

„A születésnapomra vetted nekem ezt a babát. Nagyon szeretem, de Emmának is kellene ajándék a születésnapomra, hogy érezze, őt is szeretem”.

- Ez szép tőled. A testvérek, olyanok, mint a hüvelyben a borsószemek.

Virág bólogatott, magához szorítva babáját mellém fészkelődött a kanapéra.

- Arról mesélj, hogy mi ketten nagyon jó testvérek vagyunk! És hasonlítsunk ehhez a babához.

- Van valami más kívánságod is?

- Most nincs, de majd szólok!

„-A messzi hegyek között magányosan élt egyszer egy asszony. A környéken élők azt tartották róla, hogy boszorkány. Talán az is volt, hisz az embereket kerülte, az erdő tartotta életben. Ismerte az erdő és mező növényeit, gombáit beszélt az állatok nyelvén. Értett a gyógyításhoz. Úgy hírlett, nagy titkok tudója.  Arról is beszéltek, hogy láttak egy kisgyermeket totyogni körülötte, majd szaladgálni a veteményeskertjében, évek múlva az erdőt járni anyja kosarát cipelve. Azt beszélték róla, hogy biztosan egy elcserélt gyermek, egy tündérfióka. De hát az emberek sok mindent beszélnek. De hát volt valami igazság is benne. Telt múlt az idő, s az asszony lánykája hajadonná serdült. Szép aranyhaja, fehér bőre volt, ellentétben anyja olajbarna bőrével fekete hajával. Imolának nevezte az anyja. Szívesen járt a falu végi vásárokba. Nézelődött és apró huncutságokat varázslatokat tett. Fújt egyet, és leestek a kalapok a férfiak fejéről. Kacagott, amint egymást lökdösve keresték a guruló kalapok között a sajátjukat. Máskor a vattacukor fátylát kapta a magasba, ami színes felhőként lebegett a bámészkodó gyerekek felett. Összekeverte a hímzett papucsokat, a bocskorokkal.  Mézeskalácsot varázsolt az kisgyermekek kezébe.

 Esténként eljárt a faluba, vágyódva nézett be lámpával megvilágított ablakokon, s figyelte a vacsorázó családokat. Nagyon szeretett volna családban élni.”

- Ha ennyire hiányzott neki a nagy család, akkor legyen egy daimónja. Egy olyan háziállatféle, mint Az Aranyiránytű című mesefilmben.

- És mi legyen Imola daimónja? Fehér nyuszi, menyét, vagy denevér?

- Nem. Denevér ne legyen, mert az nappal alszik, és a dajmónoknak éjjel-nappal vigyázniuk kell a gazdájukra. Legyen inkább bagoly.

- Nocsak! Mint Harry Potternek? Egy Hóbagoly?

- Nem. Olyan kicsi bagoly, mint amilyen Anya éjjeliszekrényén ül.

- Neked is van daimónod?

- Egyszer küldött nekem Emma egy képet a madagaszkári szárnyas gekkóról. Pontosan olyan volt, mint a kedvenc játéksárkányom szárnyak nélkül.  Megtartottam volna daimónnak. Pórázt kötöttem volna a nyakába és azon röptettem volna.

- Jó. Legyen akkor Imola daimónja egy kicsike, aranyos bagoly. Mi legyen a neve?

- Legyen a neve Bobó, ami vigyázta őt, jó tanácsokkal is ellátta, ha arra volt szüksége.

„Egy nap Imola anyja ágynak esett, s így szólt hozzá:

- Időm lejárt, lányom. Az árnyak kapuja vár. Mindenre megtanítottalak, ami elég, hogy egyedül folytasd az életed. A szekrény aljában találsz egy ládikát. Benne őseid régi történetét tartalmazó tekercset, és egy amulettet. Viseld! Szeretlek lányom.

Ezzel lehunyta szemét, s lelke eltávozott a nyitott ablakon át az árnyak birodalmába.

Sírt a lány keservesen, s oly nagyon rátört a magány. A kis bagoly rátelepedett a vállára. Szárnyacskájával megérintette a sírdogáló lány arcát.

- Bobó! Hát itt vagy? Látod, magamra maradtam. Mihez fogok kezdeni anyám nélkül?

- De én itt vagyok neked! Ne keseregj Imola! Ismerd meg őseid titkát! Lássuk ki is vagy valójában?

- Igazad van. – törölte le könnyeit Imola. -  Lássuk azt a titkos ládikát! Mit rejt a mélye?

„Ugyanebben az időben messze a piramisok földjén az alkonyi homályban, egy hófehér falú ház udvarán, Nella, kuporgott a szőnyegen nagybátyja lábánál. Ölében egy fekete macska szunyókált.

- Ki vagyok én Baba!  - kérdezte Nella és rakoncátlan fekete haját hátravetette.”

- Miért nevezte Babának? - kíváncsiskodott Virág.

- Az araboknál az apát, babának nevezik.

- Akkor Ali baba ugyan az, mint Ali papa? Ez nagyon vicces! – kuncogott Virág.

- „Baba, mesélj nekem az őseimről! Miért vagyunk mi csak ketten? Hol van a családom?

- Először is – kezdte az öreg – én vagyok a családod. Ne! Ne szólj közbe! Azért vagyunk csak ketten, mert szüleid rám bíztak a nehéz időkben.

- Miféle nehéz időkben? - kerkedett el Bella szeme.

- Te egy tehetséges és híres varázsló család tagja vagy. Csakhogy a többiek irigyelték szüleid tudását, az uralkodó Idrisz kalifa bizalmát. Amikor viszály tört ki a varázslócsaládok közt, a szüleid úgy határoztak, csak a gyermekeik élete fontosabb az övékénél. Édesapád idemenekített Egyiptomba. Aztán szembeszállott ellenségeivel. Sajnos legyőzték. Édesanyád akkor rám bízott, és tovább menekült a testvéreddel, aki még pólyásbaba volt.

- Tehát van egy testvérem?

- Igen. Van, mert lennie kell valahol egy húgodnak. Itt az idő, hogy többet is megtudj!

Ekkor erőteljesen megverték az utcai kaput. Meglepődve néztek egymásra.

- Menj! Rejtőzz el, amig érted nem küldök! - Azzal az idős ember felállt a fügefa alól és kaput nyitott.

- Megöregedtél Afija! – kezdte a kaput belökve egy fekete turbános idegen. – Hol vannak a lányok? Szükségem van az „Varázs gránátalmára” amivel az uralkodó kegyét megnyerhetem. Akkor én leszek a varázslók istene.

- Rossz helyen keresed őket Farnir. Mindenki tudja, hogy meghaltak a szüleikkel együtt.

- Ne hazudj! Évek óta kutattam a nyomukat még Córdobában is. A nyomok ide vezettek Thébába. Itt te vagy az egyetlen élő rokonuk. Beszélj!

 Az idegen és Afija hosszasan vitatkoztak. A jövevény félrelökte az idős varázslót. Körbe kutatta a házat, benézett az alagsorban levő titkos kamrába is. Egy szép mívű ládikával tért vissza. Kiborította a tartalmát, és egy papirusz tekercset kapott föl a földről, és kiviharzott az udvarból. Nem vette észre a kipottyant az aranyláncon függő rubint medált.

Afija azonnal a titkos kamra mélyére vezette Nellát, ami tele volt mágiához való kellékekkel, tégelyekkel, üstökkel könyvekkel. Mindent por és pókháló lepett. Nella érdeklődve járkált a polcok között. Negró, a fekete macska mindenütt a nyomukban somfordált. Felugrott a polcokra s meglökte a tégelyeket, amikből sárga lila kék por gomolygott elő.

- Baba! Minek ez a sok kacat, ha nem is használod? – kapta le a macskát az egyik poros könyv tetejéről.

- Ez csak a kíváncsiskodók miatt van. Az értékes tudomány itt rejtőzik a rejtett falak között. -  intett a titkos ajtó mögé Afija.

- Akkor engem miért csak a főzetek, mérges és gyógyító füvek ismeretére tanítottál eddig?

 - Mindent az alapoktól kell kezdeni. De ha minél jobban ismered a titkok tudományát, tudásod válik igazi kinccsé. És ezek az évszádos könyvekben és varázslatos eszközökben rejtőznek. Mi lenne iránytű, óra, térkép, mikroszkóp nagyító nélkül?”

- De még mennyire! – kiáltott közbe Virág! – Csak mi okos telefonnal tesszük ugyanezt. Meséket nézhetek, felkereshetek ismeretlen tájakat, belenézhetek a tengerek mélyébe, de beszélgethetek veled, megkereshetem a mesebeli sárkányokat. Tudod, a kedvenc mesém a „Hogyan neveld a sárkányodat?”

- Ha megtanulsz olvasni, akkor a könyvek is a segítségedre lesznek. De siessünk vissza a meséhez, mert úgy tűnik sürget az idő!

- Jó! Nagyon izgalmas. Folytasd!

„- Ki volt ez a rossz arcú idegen, aki olyan durván bánt veled? - tette fel a kérdést Nella.

- Egy nagyon régi ellenségünk. A marokkói kalifa egyik mágusa. De nincs idő a magyarázkodásra. Azonnal elkell tűnnöd innen!

Sajnos megtalálta azt az iratot, amely a származásodat tartalmazza. Még szerencse, hogy rejtjelesen íródott, így időbe telik, míg megfejti. El kell utaznod a tengeren túlra Az északi Kárpátokba. Tölgyerdő mélyén él a híres vak jósnő. Tőle megtudhatod merre kutass tovább! Itt ez a medál. Ennek a párja a testvérednél van. Ha összekapcsoljátok, s többé nem talál rátok a gonosz idegen, s visszatérhettek jogos örökségetekhez, Marokkó földjére.”

- Hol van az a Marokkó?

- Észak Afrikában. Szemben van Herkules oszlopainak nevezett Gibraltárral. Ez a Csendes óceán és a Földközi tenger kapuja. De ez egy másik mese.

- Most már hamar megtalálják egymást ugye? – nyílt nagyra Virág szeme.

-  Még lehetnek nehézségek. Meg kell találni a leggyorsabb utazási lehetőséget. Talán van ötleted?

- Utazhat sárkányon, varázsszőnyegen, seprűn, táltoson. Igen a táltosok repülnek, mint a gondolat. - sorolta Virág, és az ujjain számlálta a lehetőségeket.

- Na igen. De hol akad egy táltosra a piramisok országában? Mert repülő tevét még nem láttam.

- Ez igaz. Én tudok egy sokkal egyszerűbbet! Varázstükör. Csak ki kell mondani a hely nevét ahová eljutni szeretnék, és máris átléphetek a tükör üvegén.

- Akkor utazzunk, a varázstükör üvegén át!

„De ez idő alatt Imola sem tétlenkedett. Bobó, a bagoly segítségével összehívta a vándormadarakat. Tudnak-e valakit, aki segítségükre lehetne? A világlátott Kelep gólya is köztük volt. Azt mondta, a bolgár hegyekben ismer egy jósnőt, aki olyan öreg és vak, hogy csak emlékei vannak. Egyszer beszélt is vele hazatérőben.  Imola megkérte, hogy keresse fel, és kérdezze meg tőle, hallott-e egy ősi varázslócsalád két elveszett gyermekéről?

- Hát hogyne hallottam volna! – Bólogatott a vak jósnő mikor Nella kilépett a tükör túloldalára.

 – Csodákat művelt az a család. Városokat teremtett a kietlen sivatagban. Termővé tette a folyók melletti földeket. De hát a fondorlatos irigység mindenütt ott van. Ez okozta a vesztüket. De eljön még az idő, a Két utód egyesített ereje visszaállítja a kizökkent idő egyensúlyát. Már úton vannak egymás felé, de sietniük kell, mert nyomukban jár a sötét irigység Lovagja.

Ahogy ezt elmondta azon nyomban el is aludt. Nella szíve nagyot dobbant. Úton van a testvére is. De hol fognak találkozni? Amint a jósnő kunyhója előtt tanakodott, leszállt melléje egy gólya. Negró rögtön megkörnyékezte. Kelep gólya bizalmatlanul tekintett a fekete macskára.

- Bocsáss meg, - csattogtatta hosszú csőrét. - hogy elmélkedésedben megzavarlak, kedves négylábú barátom, de beszélnem kell Vanga anyóval. Ébren van?

- Éppen most aludt el. Várnod kell míg felébred. – dorombolt Negró.

- Kár, mert sietős az utam. Tudnom kell, ismer-e két varázslógyermekről szóló jóslatot?

- De hát én is éppen e felől érdeklődtem nála! A gazdám az egyik gyermek!

Akkor ne keressétek tovább! – Mondta gólya. – Igyekezzetek Királykő hegy völgyébe. A Hajnal patak melletti tisztáson vár rá a nővére, már nagyon rég óta.

- Köszönöm! - borult Kelep nyakába Nella, s már elő vette az utazó tükrét.

Egy villanás, egy rácsodálkozás egymásra, összeborulás, amint egymást meglátták. Sírtak nevettek, sokat meséltek egymásnak viszontagságaikról.

A két medált összeillesztették, és a csodálatos ragyogású ékkővé egyesült. Rászolgált a hely a nevére: Királykő.

Így éltek együtt szeretetben, erdei iskolát alapítva, ahová szívesen jártak hozzájuk a gyerekek messzi földről is. a környék összes falujából.

Ha majd úgy döntenek egyszer, hogy meglátogatják szülőföldjüket, akkor azt is elmesélem.

- Nagyon szép mese volt. Egyszer mi is távol voltunk egymástó, amikor kivették Emma manduláját. De jó volt újra látni egymást.  Ha elmeséljük neki a mesét, ő is örülni fog.

- Akkor várjuk meg, míg hazajön az iskolából.

Papp Mária Ibolya, amatőr

Ezt a mesét írta: Papp Mária Ibolya amatőr

Amatőr írónak vallom magam, holott megjelentek meséim novelláim sokféle pályázaton. Korom tetemes, ezért gyakran találkozom olyan kiadói véleményekkel, hogy nem a kor divatja szerint írok. Egy mesét hogyan másként lehet megírni, mint elmondani az unokáimnak s ők rajonganak érte? Vagy az ő szájukból hallani pici történekteket, s magam alakítom át mesévé? Vallom, hogy a mese erkölcsi lecke, mely didaktikus hatásáv...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!