Bubu, a szilaj bull terrier

Bubu, a szilaj bull terrier.

Meséli: Gani Zsuzsa

Zolka születésével egyidőben került a családjukhoz mentett kölyökkutyaként Bubu.

Sose hagyták őket felügyelet nélkül, Bubuval egyedül játszani a szülők. Pedig rendkívül emberbarát volt és ragaszkodó. Ugyanakkor nagyon makacs is. Már kölyökként hozzászoktatták a fontos szabályokhoz. Nagyon játékos és életrevaló volt, viszont az idegenekkel nagyon bizalmatlan.

- Hétfőn, kellemes idő volt. Az utcasoron állt egy elhagyatott ház. Borostyán nőtte be sűrűn a falakat, az ablakokat pók hálózta keresztül-kasul. A kopott kerítésen a faragott tulipánok is egyre jobban kifakultak. Ahogy mentünk hazafelé, velünk szembe Bubut sétáltatta pórázon Zolka. Nem volt rajta szájkosár. Amikor a közelünkbe ért mordult egyet és felénk ugrott. Alig tudta visszahúzni a gazdija. Nagyon megijedtünk. Valószínűleg a gazdija is, mert bocsánatot kért tőlünk. Még jó, hogy Tacsi nem volt velünk, bár nagyon jól van nevelve. Nem tudom, hogy Bubunak miért lett olyan kiszámíthatatlan a viselkedése a jó nevelés ellenére is. Mindenesetre nem árt vele vigyázni - gondoltam magamban. -

 Ahogy mentünk tovább, egy vályogtéglás ház mellett haladtunk el. Piros muskátlik pompáztak a fakeretes ablakokban, a tető nádból volt rakva. A kerítésnél egy madárijesztő állt őrt. Fején szalmakalap terebélyesedett, ruhája szakadt szövetrongyokból készült. Apró seregélyek figyelték messziről, de nem mertek közelebb menni hozzá. Aztán lassacskán hazaértünk, tettük a szokásos dolgunkat. Néha-néha kinéztünk az ablakon.

A közeli fán rigó füttyögött, finom csemege csalogatta őket a kertünkbe, méhecske duruzsolt a virágokon, tiri- tarka lepkék fogócskáztak kacarászva, boldogan.