Cakó, a mi gólyánk

Cakó, a mi gólyánk.

- Milyen üres az a fészek! – mutatott oda búsan a kicsi édesanyjának.

 – Igen. Nyár végén délre vonult a mi gólyánk Cakó, úgy ahogy majdnem minden vonuló madár. Ahogy változik az időjárás évről- évre, úgy változik az is, hogy mikor indulnak útra. – hallgatta figyelmesen a kicsi édesanyja szavait. – Miért vonulnak el? Nem jó itt nekik? – Dehogynem, nagyon jó itt nekik! Viszont elsősorban a rovarokkal táplálkozók kénytelenek máshol áttelelni, mert télen itt nincs számukra elegendő eleség. – Értem!- tűnődött el a kicsi. -

Nézd, kibújt a földből ez a virág! – Mi a neve? – Ez a hóvirág, a tavasz hírnöke! - Olyan szépen mutat a kertben, jó nézni! – Bizony! A kedvünk is szemlátomást jobb tőle! – kacagott fel az édesanyja. – Észrevetted, hogy hamarabb van világos, később van sötét és egyre több a fény?- Igen, észrevettem. -  Érzed, hogy milyen friss a levegő? – Igen, érzem és nincs is olyan hideg, mert sálat se kellett felvennem. – felelte a kicsi –

Úgyhogy szerintem hamarosan visszajönnek az elvonult madaraink. – Lehet, hogy már a mi gólyánk is úton van? – Hát az nagyon is elképzelhető. – Lehetséges, hogy a következő alvás után már ott lesz a fészekben? – Igen, az is előfordulhat, hogy holnapra megérkezik. – felelte a kicsi édesanyja. -

Eljött a nagy nap, ismét felszállt a messzi délről a vonuló madársereg. Egy kis időre eltakarták a Napot, oly sokan voltak. Gibraltáron vagy a Boszporuszon haladtak át. Éjszakákon és nappalokon át, számtalan veszélynek kitéve repültek szeretett hazájuk felé ezek a kedves madarak. Útjuk során, árbocon, sziklaszirten, zátonyon pihentek meg, aztán tovább hasították a levegőt. Alig várták már, hogy visszatérhessenek a régi fészkükbe. Már gondolatban a jövőt tervezték, de lelkükben még ott motoszkáltak a félelmek. Amit nem is csodálok! Néhányat közülük lesben álló orvvadászok lőttek le, néhányan elhulltak, mert nem bírták a hosszú utat. Többségük március közepére érkezett meg.

Bizony nagyon el voltak fáradva, de szerencsére épségben visszataláltak fészkelőhelyükre, ahogy Cakó is. – De jó! Hazaértem! Itt a fészkem! Hm… kicsit viseltes, de sebaj, holnap megjavítom - mosolyodott el. Pihenés közben eltűnődött. – Szegény Muri! Ő már nem jön vissza többé. Lelőtte egy orvvadász. Csurival meg valami vegyszer végzett – közben kibuggyant egy könnycsepp a szeméből. - Pedig milyen sokat beszélgettünk. Milyen jókat ettünk a szeméttelepeken, pedig egy cseppet sem volt veszélytelen. Furival áramütés végzett- buggyant ki még egy könnycsepp a szeméből. Bubinak megvágta a lábát egy odadobott konzerves doboz. Hurinak meg egy nylon zacskó akadt a lábára. Nehezen tudtuk lecsipkedni róla. Úgyhogy másnap reggel el is jöttünk onnan.

Elváltunk egymástól, és repültünk tovább, mindenki a hazája felé. Nekem is elég kalandos volt az utam, de végül szerencsésen hazaértem. Úgy körözgetem hosszú- hosszú ideig a levegőben, hogy szinte alig billentettem meg a szárnyamat. Amikor nagyon magasan, majdnem a felhők közelében szálltam, a légáramlat segítségével könnyedén tudtam repülni. Azonban amikor lehűlt a levegő, akkor nagyon nehezen ment, nem csak nekem, a társaimnak is. A kiszáradt gyepen bőségesen találtam sáskát, így jóllakottan folytattam az utam. Aztán egyszer csak megérkeztem.

Most nagyon boldog vagyok, mert itt vagyok szeretett hazámban, a békés fészkemben.- Egyszer csak az öreg Hold álomport szórt Cakó megfáradt szemére és édes álomba szenderült. Arra ébredt fel, hogy valaki hangoskodik a közelében.

A kicsi gyerek ujjongva, lelkesen ugrabugrált. – Nézd, édesanya, hazaért a mi gólyánk!-

Így történt. Ha nem hiszed, járj utána!