Ceruza mese

Ceruza mese.

Ceruza mese

Egy mesélő grafitceruza vagyok. Szép ceruzatartóban sok másik ceruzával, érzem igazán jól magam. Ki sem látszom a munkából! Állandóan írok, rajzolok.

Van, hogy nem jó, amit leírtam, rajzoltam. Ilyenkor a ceruzatartó mélyéről előkerül egy kis mitugrász radír!

Ki nem állhatom! …. Alig bújik elő a ceruzák közül, egy két erőteljes mozdulat, amit addig írtam és rajzoltam, eltünteti pillanatok alatt. Kezdhetem a munkám elölről. Közben a hegyes grafitom lassan csutka lesz.

Ilyenkor mindent elkövetek, hogy a ceruzahegyező fogai közé ne kerüljek. Mind hiába. Megfognak és visznek.  Csak egy ceruza vagyok, mit tehetek! A hegyezőbe beletesznek. Az meg! A szép ruhámat csak darálja rólam. És a tompa grafitomat hegyesre faragja. Ez így megy napról napra.

Ezért aztán hogy a mesémet elmondhassam, igyekeznem kell! Mert minél többet rajzolok és írok, mindig kevesebb vagyok!

Így aztán a mesének gyorsan neki is kezdek.

Mint már tudjátok én egy ceruza vagyok! Ezért aztán nemcsak a ceruzatartóban, iskolatáskákban a suliban a padokon is, nap mint nap megfordulok. Ha ti azt tudnátok, mennyi mindent látok, hallok és megfigyelek?

Most akkor mesélek figyeljetek.

Képzeljétek csak el! Egyszer a félelem és a szorongás találkozott az akarattal. A félelem és szorongás varangyos békája rátelepedett a kisiskolás gyermekek padjára.

Onnan leste, fürkészte, hol melyik gyermeknél lesz könnyebb a dolga.

Varangyosunk nézte, méregette a gyermek arcokat. Volt, ahol úgy érezte, itt bizony semmi keresnivalója. Onnan gyorsan tovább állt. Viszont, ahol felfedezett egy kis szorongást, némi félelmet, rögtön a padra telepedett. Na itt talán lesz egy kis dolgom! -gondolta. Mert még nem ismerte Borit, akit magának kinézett.

A kislány napjai az iskolában tele izgalommal, szorongással. Némi félelemmel. Izgul talán fél is egy kicsit! De az elhatározása szilárd. Ő bizony mindent meg akar tanulni.

Izgalom, némi félelem. Sok ismeretlen ember. Szokatlan helyzetek.  Ez mind egy bugyorban. Nehézbugyor nem mondom! De cipelni kell annak, aki iskolába megy!

Látom van, akinek kicsit könnyebb. Aztán másnak pedig sokkal nehezebb. Borinak sem könnyű.  A keze még az írást nem szokta. Okos gyermek tudja és látja. Az ujjait bizony rá kell szoktatni az írásra. Itt a félelem és szorongás sok jóra nem számíthat! Bori megtanul szépen írni, bárki megláthatja!  Akarata és elszántsága a félelmet és szorongást a padjáról elhessegeti!

Én a ceruza lapulok a padon. Figyelem a tétova bizonytalan kis kezeket. Nem is olyan régen még az óvodában homokvárat építettek. Most pedig a füzetben a sorok közé szép egyenes vonalak kellenek.

A félelem és szorongás varangyos békája pedig nem tétlenkedik! Próbálja a bizonytalan kis kezeket még bizonytalanabbá tenni.

Akkor jövök én grafitceruza! -hogy a bizonytalan kezeknek segítsek. Hívom az írás tündéreit.

Gyertek mind, segítsetek! Gyakorolnunk kell sokat. Jön is a sok tündér. Ki a gyermekkezeket megfogja. És a vonalakat a helyes irányba húzza.

A sok kis elsős írja a vonalakat. Rajzolja a számokat. Gyakorol újra és újra. Nagy akarattal, napról napra. Van, hogy nem jó és nem szép. Nem baj! Majd a következő jobban sikerül. Aztán a sok gyakorlástól az írás, egyre szebb és jobb lesz.

Jön is a dicséret!

Látod? - Így kell! Milyen jól sikerült!  Nagyon ügyes vagy. Ez már igazán szép lett!

Varangyosunk pedig? Szépen szedhette a sátorfáját. Ha eddig nem tudta, most megtanulhatta!  A szorongás és félelem legyőzhető nagy akarattal.

Aztán az életünk során varangyos még sokszor próbálkozik. Tudjuk, hogy győzni felettünk csak akkor tud, ha mi megengedjük! És ugye mi ezt nem tesszük? Ahol a félelem és szorongás az akarat falának ütközik, onnan bizony fejvesztve elmenekül!