Cica a porcelánok között

Cica a porcelánok között.

                Egy fehér kiscica lépkedett bizonytalanul az utca térkövezetén. Kora reggel még zárva talált minden boltot, pedig már nagyon korgott a gyomra. Mióta kiszökött otthonról egy falatot sem evett.

            Frissen sült péksütemények illata szállt a levegőben. A kiscica elindult az illat nyomában, és hamarosan egy színes bevásárló táskát követett, mely egy vörös hajú asszony kezében lógott lefelé, majdnem a földig. A nő hamarosan megállt, kotorászni kezdett a ridiküljében, kulcscsomó zörgése hallatszott, végül kezébe akadt az, amelyikkel már nyitotta is ajtót. Sietve belépett az üzletbe, nyomában a kiscicával. Letette a szatyrot a kicsi étkezőben, majd a hangosan csörgő telefonhoz szaladt.

– Igen, van kínáló tálunk. Lábakon áll és zöld a mintázata. Legyen szíves befáradni, itt a porcelán boltban meg lehet tekinteni! – mondta, és ezzel a beszélgetés végére ért.

A fehér kiscica ezalatt az étkezőben tovább szimatolgatott az illatok után. Addig-addig kerülgette a bevásárlótáskát, míg sikerült belemásznia. Két görbe kifli aranybarnán lapult benne, és egy csomag finom szalámi illegette magát. Az éhes szőrgombolyag úgy érezte, ezt egyenesen neki vásárolták, és elkezdett falatozni a szatyor mélyén.

A vörös hajú asszony kinyitotta a fiókokat, áttörölgette a polcokra kirakott csodálatos holmikat. Az egyik készletnél elidőzött, a csészékre és a hozzá illő tányérokra is pillangókat festettek, ez volt számára a legkedvesebb motívum. Merengését egy vevő érkezése szakította félbe.

– Jó napot kívánok! Kristálypohár készlet iránt érdeklődöm! – mondta.

– Jó napot kívánok! A baloldali polcra minden fajtából kitettem egyet! Parancsoljon, nézze meg, melyik csiszolás tetszik! – felelt az asszony.

A kiscica jóllakottan hallgatta az eszmecserét. Kilesett az étkezőből, és a csillogó-villogó porcelánok teljesen elvarázsolták. Puha talpacskáin óvatosan lépkedett, majd felugrott a legközelebbi polcra. Akkor vette csak észre, hogy itt bizony nagyon szűk hely áll rendelkezésére. Moccani sem tud, vagy ha mégis megpróbál, akkor leverheti a szép étkészlet egy darabját. Ráadásul a vevő és az eladó befejezte a kristálypoharak között a válogatást, és felé tartottak. Kockáztatott, az előtte álló gyönyörű tálba ugrott, és jól összekucorodott. Éppen elfért benne, még a farkincája sem árulta el, hogy idebújt, a porcelán kínáló pedig meg sem rezdült. Biztonságban érezte magát, így hamarosan elszenderedett.

A boltban közben zajlott az élet. Emberek jöttek-mentek, sok szép csillogó kristály került a gazdájához, és a vörös hajú eladó asszony kedvenc pillangós csészéi is elkeltek.

– Ez az utolsó belőle, azonnal rendelek még! – szólt, és felírta egy listára, hogy Viktória minta.

Mikor elcsendesedett egy néhány percre az üzlet, az asszonynak eszébe jutott, hogy ő még nem is reggelizett. Besietett az étkezőbe, és felsikoltott, amint meglátta a megdézsmált kiflit és szalámit.

– Ki tette ezt? Egér jár erre? – kérdezte, de senki nem felelt, mert egyedül irányította a boltot.

A kilincset lenyomták, az ajtó nyílt, és egy barna hajú asszony lépett be rajta.

– Reggel érdeklődtem telefonon a lábakon álló, zöld mintázatú kínáló tál iránt. Eljöttem érte, megveszem! – mondta.

A vörös hajú eladó még alig ocsúdott fel az előbbi rémületből, de hősiesen állta a sarat, és dolgozott tovább.

– Igen, emlékszem, reggel telefonált ide. Mindjárt hozom! – mondta, és elindult érte. Kicsit nehéznek találta mikor leemelte a polcról, de akkor lepődött meg csak igazán, mikor a pultra tette. A kínáló tálban egy kiscica aludta az igazak álmát. Fehér szőre éppen illett a zöld mintához, igazán kedves látvány volt. Az eladó a fejéhez kapott.

– Ó, már mindent értek! – sóhajtotta.

– Jó önnek, hogy érti, én nem. Hogy került a kiscicám a porcelánbolt polcán álló kínáló tálba?– kérdezte a barna hajú asszony.

A cica a gazdija hangjára felébredt, és akkorát ugrott egyenesen a karjába, hogy az eladó a tál után kapott, nehogy leessen.

–Nem tudom, hogyan került a porcelánba a macska, de azt tudom, hogy ő ette meg a reggelim! – mosolygott az eladó.

A két asszony nevetni kezdett, annyira érthetetlennek tűnt az eset, azt gondolták, soha nem fog kiderülni, hogy mi történt.

– Van nálam egy szalámis szendvics, szívesen odaadom, én már ettem, a cicám pedig jól lakott! – mondta a barna hajú asszony.

Mivel éhes volt, a vörös hajú asszony elfogadta. Ezután becsomagolta szépen a kínáló tálat, elvette az érte járó pénzt, és odaadta a blokkot. A fehér kiscica és a gazdija távozása után egy darabig nem jött senki, így megette a szendvicset, és közben azon gondolkodott, ekkora véletlenek hogy lehetnek.

A barna hajú asszony hazafelé bandukolt, egyik kezében a porcelán kínálótál, másikban a kiscica, a vállán a ridikül. Mikor belépett a lakás ajtaján, akkor látta, hogy az ablak nyitva maradt.

– Kiestél az ablakon, igaz, kiscicám? – kérdezte a macskát, aki erre panaszosan nyávogott.

– Látom, itt maradt a reggelid! – mutatott a sarokban lévő tejjel tele tálkára.

            A nap végére minden elrendeződött. A kiscica otthon volt, a titokra fény derült, a porcelán tál nem tört el. Másnap a barna hajú asszony elment a porcelán boltba, hogy tisztázza az esetet. Beszélgettek, és ekkor vette kezdetét kettejük barátsága. A vörös hajú asszony kérte, hogy néha hozza el hozzá a fehér kiscicát látogatóba, de többé soha nem engedte, hogy felmásszon a polcra, a kínáló tálak közé.