Fénynyalábban érkeznek a tündérek

Fénynyalábban érkeznek a tündérek.

            A szoba ablaka nyitva állt. A hajnali napsugarak kíváncsian betekintettek a kisfiúhoz, mintha azt szeretnék megtudni, hogy alszik– e még. A fénynyaláb belsejében ezernyi apró tündér táncolt. Alig várták, hogy kiszálljanak a napsugárból, és a mai napon még több jót tegyenek, mint tegnap.

            – Hapci! – tüsszentett egy nagyot a kisfiú, és már indult is a fürdőszobába. Valami csiklandozta az orrát, megdörzsölte, aztán megmosakodott. Eközben a napsugárban érkező tündérek körbe-körbe szaladgáltak a szobájában. Gyorsan leporolták a játékokat, szépen elrendezték őket, azután a mesekönyveket állították sorba a polcon. Mire a gyerek visszajött, ők már messze jártak.

– De jó ide belépni! Minden a helyén áll! – mondta Anya, aki azért jött, hogy reggelizni hívja a gyereket.

– Nem is emlékszem, hogy mikor csináltam rendet! – szabadkozott a kisfiú, és indult az anyukája után.

A tündérek eközben már más kislányok és kisfiúk szobájában dolgoztak, járt a kezük, mint a motolla. Előfordult, hogy egy– egy kislány sírva fakadt, nem találta a maciját, vagy a hajpántját, nem volt kedve iskolába vagy óvodába menni. Ilyenkor a tündérek a napsugarakat ráirányították a keresett tárgyra vagy játékra, vagy csilingelő hangon énekelni kezdtek az udvaron. Ha az otthonokban elvégezték a ház körüli teendőket, akkor folytatták a jótékonykodást az utcákon, tereken, boltokban. Amerre jártak, mindenütt jobb kedvre derültek az emberek.

– Gyertek, ott a pénztárnál olyan szomorúan álldogál egy néni! – kiáltott a többiek felé az egyik rózsaszínű tüllruhás kis tündér, aki éppen bekukkantott az egyik kisbolt nyitott ajtaján.

Sok pici tündér társával együtt egy napsugárral érkeztek az idős asszonyhoz. Ő egy kicsiny befőttes üveget szorongatott, amelyet telerakott fémpénzzel.

– Megszámolnád Csillagom? – nyújtotta a pénztáros lány felé. 

– Most nincs erre időm! – válaszolt mogorván. A néni kosarában tej és kenyér volt, botjára támaszkodva arra készült, hogy visszarakja ezeket a polcokra.

– Siessünk, csavarjuk le gyorsan az üveg tetejét! – mondta a pici tündér. Mindannyian egy irányba kezdték forgatni az üveg tetejét, majd az asztalra borították a pénzt, és még mielőtt a mogorva pénztáros lány megszólalhatott volna, száz forintonként sorba rendezték. Először az ötösöket, tízeseket, aztán a húszasokat, majd az ötveneseket pakolták. Az öreg néni meg sem mozdult, csak ámult és bámult, olyan gyorsan történt mindez, hogy senki sem látta, ki tette.

– Ne haragudj kedveském, nem én borítottam ki a pénzt! – suttogta félve. A lány elszégyellte magát. Beütötte a tej és kenyér árát a pénztárgépbe, majd elvette az aprót. A maradékot papírpénzre váltotta.

– Köszönöm Aranyom! Így nem kell még egyszer lejönnöm az emeletről! – mosolygott hálásan az asszony.

A napsugarak ellepték a kisboltot, bebújtak annak minden szegletébe. Tiszta fény áradt szét odabenn. A tündérkék már benne ültek, és ők is mosolyogtak. Látták, amint a pénztáros lány becsukja a kasszát, megfogja a néni szatyrát, kezébe adja a botját, és kikíséri az ajtón, majd az utcára vezető három lépcsőn a karját nyújtja. Mikor leértek, a néni hálásan megköszönte a segítséget, és ettől a lány arca megszépült az örömtől. Hol van már a mogorvaság! Hiszen sikerült jót tennie valakivel, aki erre rászorult. Visszaült a kasszába, és látta, hogy a sorban sokan állnak. Felgyűltek az emberek, de senki nem panaszkodott. Vártak, ameddig szükség volt erre. A lány ujjai sebesen ütötték be a gépbe a tételeket, keze gyorsan pakolta az árut egyik kosárból a másikba. Hamar behozta a lemaradást, mert megsokszorozódott az ereje.

– Gyertek, menjünk tovább, hallom, hogy a játszótéren sír egy gyerek! – szólalt meg egy tündér a napsugárban, és ők máris a házak közötti parkban találták magukat. Tenyerükbe fogtak néhány pillangót, majd eleresztették őket, azok ott köröztek a kislány közelében, aki még mindig hüppögött.

– Nézd kicsim, ott szállnak a színes pillangók! – mondta az anyukája a gyereknek. Ő egy percre elhallgatott, és álmélkodva figyelte a sok piros és sárga, kék és barna szárnyú lepkét, akik ott szálltak a szeme előtt.

– Nem is ütötted meg magad nagyon! – mondta az anyukája, aki közben megmozgatta a térdét.

– Nem, tényleg nem. Csak megijedtem – felelt a gyerek.

A tündérek elégedetten pihentek meg az egyik fa lombján.  Szerettek az emberek között lenni, olyan jó volt látni, mikor örülnek, ha jót tesznek velük. Hálásak minden apróságért. Egy mosolyért, egy kedves szóért, egy nyíló virágért a parkban. Ők szívesen segítettek nekik, hogy ezeket észre vegyék. Lassan azonban haza kellett térniük. A napsugarak egyre fáradtabban érkeztek, és nekik az utolsóba be kell szállni, hogy visszavigye őket a felhők fölé, az otthonukba. Mikor megérkeztek a Tündérpalotába, testvéreik már készülődtek, hogy a Hold fényével leszálljanak a Földre. Váltottak néhány mondatot, és mire eljött az este, az ezüst fénnyel megérkeztek az otthonokba. Ha egy kisgyerek nem tudott elaludni, lágyan simogatták az arcát addig, míg a szeme lecsukódott, és mély álomba merült. A betegek ágyánál hajnalig virrasztottak, ha kellett hűs fuvallatot hoztak a homlokukra, így nyugtatva őket. Mikor visszatértek az utolsó holdsugárral az otthonukba, testvéreik indultak a napsugarakkal a Földre.

            – Hapci! – tüsszentett a kisfiú.

– Minden reggel tüsszögsz! – mondta az anyukája.

– Igen Anya, én is figyeltem. Nézd, a nap fényénél látszik, hogy mennyi porszem száll a levegőben! – felelt a fiúcska. Nézték mind a ketten, ahogyan a fénynyalábban szállnak, keringenek a pihék, táncolnak, különböző alakzatokat vesznek föl.

– Ha jobban megfigyeled, ezek nem is porszemek! – mondta a kisfiú.

– Hanem miknek látod őket? – kérdezte az anyukája.

– Mintha szárnyuk lenne, nézd csak, hosszú ruhájuk van, olyanok, mint a tündérek! Tudod, akik rendbe rakják reggelente a játékaimat és a könyveimet! – mutatta a kisfiú.

A tündérek gyorsan kiszálltak a fénynyalábból, lekuporodtak az árnyékban. Nem szerették volna felfedni magukat.

– Talán igazad van. Hasonlítanak a porszemek a tündérekre – mosolygott Anya és kinyitotta még jobban az ablakot.