Szenteste az odúban

Szenteste az odúban.

            Az erdő lakói fázósan húzódtak az otthonaikba. A fák levelei már lehullottak, a csupasz ágakat fehér hótakaró fedte.     A mókus család ilyenkor az odúban aludt, ha csak tehették, ki sem dugták onnan az orrukat. Szenteste napjának reggelén azonban felköltötte őket az öreg harkály.

            – Keljetek fel álomszuszékok! Mókusangyal már elindult az ajándékaitokkal! Igyekezzetek, díszítsétek fel az odút! – kiáltotta, és mikor látta, hogy Mókus mama felébredt, elindult a következő családhoz.

A mókusszülők és a gyerekeik pár perc múlva az erdei tisztáson dideregtek, kerestek a lehullott gallyak között egy fenyőágat.

– Nézd, mit találtam! – kiáltott Mókuska a testvérének, és rámutatott a tűlevelekkel gazdagon borított gallyra.

– Van rajta még egy kicsi toboz is! – örvendezett a húga.

A szüleik nagyon megdicsérték őket, amiért ilyen ügyesen észrevették a fenyőágat, és mind a négyen megfogták, majd hazacipelték. Otthon aztán ráaggattak diót, mogyorót és piros csipkebogyót. Elégedetten szemlélték a művet.

– Nézzétek, esik a hó! – mutatott ki az ablakon a kicsi mókus.

A család odasereglett, és ámulva nézték a hópelyhek táncát. Halkan dúdolni kezdtek egy dalt, odakint a fehér kristályszemek meghallották, és ritmusra hullottak, amíg tartott az ének. Mókus mama, Mókus papa, Mókuska és a testvére csodálták őket, és közben úgy szórakoztak, mintha színházban lennének. A Mókus angyalkák éppen hozzájuk tartottak az ajándékokkal, de nem tudtak beröppeni az ablakon, mert a család négy tagja ott állt előtte. Leültek egy közeli fa ágára, élvezték a dalt és a látványt. Pár perc múlva elállt a hóesés, és a család elvonult vacsorázni. Amíg a mókusok az ebédlőben ettek, négy csomag került a fenyőág alá, melyek aszalt gyümölcsöket rejtettek. A Mókusangyalok kiröppentek az ablakon, a zajra Mókus papa felfigyelt, és bement a nappaliba. Mikor be akarta zárni az üvegtáblákat, meglátta az öreg harkályt, aki egy közeli odvas fáról figyelte az eseményeket, neki nem volt családja, így magányosan töltötte az ünnepet.

– Gyere be hozzánk! Ünnepeljünk együtt! – kiáltott ki.

Az öreg harkály körülnézett, hogy valóban neki szóltak-e, vagy áll valaki mögötte. Mikor látta, hogy senki nincs a környéken, meghatottan vette tudomásul, hogy a meghívás neki szól.

– Köszönöm, hogy gondolsz rám! Indulok máris! – szólt, és néhány szárnycsapással már ott is termett az odú ajtajában, melyet akkorra szélesre tártak előtte. Betipegett rajta, és behúzódott a konyha sarkába. A mókus gyerekek azonban odaszaladtak, és faggatni kezdték az erdőről, a régi időkről és a mindennapjairól. Az öreg harkály szívesen beszélt ezekről a dolgokról. Amíg ők társalogtak, Mókus mama készített neki vacsorát, Mókus papa pedig elvonult, tűvel és cérnával csipkebogyóból egy hosszú kukac alakot fűzött össze, becsomagolta és letette a fenyőág alá.

Miután az öreg harkály is jól lakott, bementek a nappaliba, együtt énekeltek, majd kibontották az ajándékokat. Megkínálták egymást a gyümölcsökkel, a harkály a nyakába akasztotta a csipkebogyóból készült kukacot. Az odúban békesség, egyetértés és szeretet áradt szét.

– Évek óta ez a legszebb estém! Jó volna, ha soha nem érne véget! – mondta a harkály a mókus családnak.

– Gyere hozzánk máskor is! Az ünnep véget ér hamarosan, de ezentúl is szívesen látunk! Igaz, fenyőág és ajándék nem lesz, de vacsora és jó beszélgetés mindig vár rád nálunk! – mondta Mókus papa, mielőtt elengedte őt.

            A mókus család az öreg harkály távozása után társalgott még egy kicsit, aztán lefeküdtek, és csak akkor ébredtek fel, mikor a hó elolvadt. Kinyitották az odú ajtaját, és látták, hogy a piros fejű idős madár szorgalmasan kopogtatja a szomszéd beteg fa törzsét. Behívták magukhoz, és váltottak néhány szót a Szentestéről, melyet együtt töltöttek. A harkálynak így lettek Mókuskáék a családja, soha többé nem érezte magányosnak magát.