Cicakalandok_1.: Hékás és Pajtás világkörüli úton

Cicakalandok_1.: Hékás és Pajtás világkörüli úton.

Hékás és Pajtás világkörüli úton

Szerintetek is kerek a világ?

Így gondolta ezt Hékás és Pajtás, a két ifjú kandúrka is.

– Figyelj, Pajtikám! Ha elindulunk arra – mutatott a kert felé a kismacska –, körbe mehetnénk a világban, aztán az utca felől vissza is jöhetnénk a házba – magyarázta Hékás Pajtásnak.

– Én nem bánom elindulhatunk világot látni, mert itt a házban már mindent ismerünk. Biztos sok érdekesség van a nagyvilágban. Azért nem kéne szólnunk a gazdinak? – bizonytalanodott el Pajtás.

– Ha szólunk, még bezár bennünket valami sötét szobába – vélekedett a társa. – Maradj csak mindig mellettem vagy mögöttem, akkor nem lesz semmi baj! – okoskodott Hékás.

– Azért a reggelinket még megehetnénk, meg szomjas is vagyok, biztos te is – és már lefetyelték is a reggeli tej maradékát.

Jocóéknál – ő a cicák gazdája –, ahogy sok falusi portánál, több udvar is csatlakozott a házhoz. Az első udvar, amit a macskák is ismertek, közvetlenül az épület körül volt, aztán egy léckerítéssel elválasztva következett a tyúkudvar, majd azután szintén kerítéssel elválasztva a kert, vagyis a világ, ahová vándoraink készültek.

Azt már korábban megfigyelték a kismacskák, hogy a kerítésen túl mennyi nagy madár van. De nem olyan aprócskák, mint amilyenek néha megfordulnak az ő udvarukban, hanem sokkal nagyobbak, hangosabbak, vagyis félelmetesebbek.

– Nem kell félnünk tőlük, én láttam, hogy valami apró magokkal etetik őket Jocóék. Vagyis ránk nem vadásznak – nyugtatta társát Hékás.

Hosszas keresgélés után megtalálták azt a helyet, ahol a két kerítésléc között át tudták magukat préselni, és máris a baromfiudvarban voltak.

A tyúkok, kacsák és Gyuri kakas is észlelte a behatolókat, ezért Gyuri hangosan elkukorékolta magát:

– Riadó, lányok! Mögöttem sorakozó! – lépegetett peckesen a cicák felé a kakas.

Erzsi néni, Jocó nagymamája, aki a kertben gyűjtögette a mai ebédhez való zöldséget, értetlenül fordult a hang irányába.

– Mi lelte ezt a bolond Gyurit?! – fordult a tyúkudvar felé, aztán hogy semmi feltűnőt nem látott, folytatta a gyűjtögetést.

– Futás, Pajtikám! – adta ki a parancsot Hékás a közeledő kakast látva. Szedték is a mancsaikat, amilyen gyorsan csak tudták. Néhány barna, ragacsos valamibe is beleléptek menekülés közben… A következő kerítés sem állta útjukat, mivel a kertkaput a nagymama csak behajtotta, és pont akkora rés maradt, ahol kényelmesen átfértek a cicák.

– De szép zöld ez a világ! – indultak a nagyra nőtt zöldségek között a vándorok.

– Nézd csak, itt valaki pont olyan homokvárakat épített, mint Jocó is szokott a homokozójában! – lepődött meg Pajtás.

– Kikérem magamnak! Ez nem homokvár, hanem az én túrásaim – dugta ki fejét az egyik vakondtúrás tetején egy fekete kis jószág.

– Hát te ki vagy? És mit keresel itt a nagyvilágban? – tudakolták a cicák.

– Én Valter vagyok, a vakond és ez itt az otthonom és a munkahelyem. Egész nap túrom a földet, hogy puhább legyen. Ti nem dolgoztok? Úgy tudom, hogy a ház körül kéne őrködnötök, és az egerekre vadászni.

 A két cica értetlenül nézett egymásra, azt sem tudták mi az az őrködés, meg még az egerekről sem hallottak senkitől.

– Mi világkörüli útra indultunk, mert kíváncsi cicák vagyunk – válaszolta a bátrabb Hékás.

– Na akkor csak előre, arra van a világ, jó utat kívánok! – bújt vissza Valter a föld alá.

A macskák tovább lépegettek a paradicsomok és paprikák között.

– Jaj, segítség megsebesültem, csupa vér a lábam! – ugrott egy nagyot Pajtás.

– De hát mozgatni is tudod, ez a sok piros meg ennek a micsodának a leve lehet – mutatott a széttaposott paradicsomra Hékás.

– Akkor jó, máris mehetünk labdázni. Nézd csak azokat a szép zöld labdákat! – indult a karalábék felé a „sebesült” cica.

Persze hiába próbálkoztak, erőlködtek, nyávogtak hozzá hangosan, a karalábékkal nem boldogultak. A hangos nyávogásra viszont felfigyelt a nagymama, aki meglepődve vette észre a két csavargót.

– Szedte-vette teremtette, ti meg hogy kerültök ide? Gyerünk ide hozzám a kosárba, már viszlek is vissza benneteket a házba – azzal a zöldségek helyére beültette a két macskát és indult vissza a házhoz.

– Hűha, a kertajtót meg nyitva hagytam. Még jó, hogy meghallottam a nyávogásukat, különben világgá is mehettek volna – morgolódott Erzsi néni.

– Jocó, gyere gyorsan! A macskáidat a kertben szedtem össze. Egy kis mosdatásra lenne szükség, mert mindenbe beleléptek, így nem viheted őket be a lakásba! – hívta unokáját a nagyi.

– Azért a fél világot mégiscsak körbejártuk… – dorombolták elégedetten a világjáró cicák.