Cicakalandok_11.: A padlás őrei

Cicakalandok_11.: A padlás őrei.

Cicakalandok_11.: A padlás őrei

Az iskolai kiruccanás után több napig ki sem mozdult a két cica a szobából –, kedvük sem volt hozzá, na meg a folyamatos esőzés miatt sem mehettek ki a házból.

– Kezdem unni ezeket a játékokat, jó lenne valami új dolgot felfedezni! Szerintem van itt a házban is sok olyan hely, ahol még nem jártunk – nyávogta öccsének Hékás.

– Engem legjobban az éléskamra érdekelne. Tudod, egér Egon is arról kérdezett bennünket, amikor megismerkedtünk.

A cicák beszélgetésének Erzsi mama vetett véget, amikor belépett a szobába.

– Na, ti lusta macskák! Feladatom van számotokra, végre hasznot hajthattok a sok naplopás helyett. Gyertek velem a padlásra! Ma délelőtt ott kell őrködnötök és elkapni a garázdálkodó egereket! Tegnap, amikor kukoricáért voltam fenn, megláttam egy cincogit. Móresre kell tanítani őket, mert elszemtelenednek!

A cicák nem sokat értettek a nagymama zsörtölődéséből, de követték a padlásra a gazdaasszonyukat.

– Ez de érdekes! Nem csak előre vagy hátra indulhatunk a világba, hanem fölfelé is – állapította meg Pajtás.

– Itt lesz az őrhelyetek – mutatott Erzsi néni egy nagy kosár csöves kukoricára. – Tudom, hogy már láttatok egeret a fáskamrában, hát csak figyeljetek, mert ide is fölmerészkedett egy –, azzal sarkon fordult a nagyi és becsukta maga mögött a padlásajtót.

– De jó kis hely ez, öcsém! – örvendezett Hékás. – Mennyi jó játék van itt! Gyere, fedezzük fel ezt a felső világot!

A cicák aztán körbe-körbe sétáltak, minden régi bútorra felugrottak, minden romos játékot megmozgattak. Végül aztán Jocó egykori rácsos kiságyában megpihentek, ami a kukoricás kosár közelében volt. Csodálkozva nézték egymást, mivel a rengeteg pókhálótól, a sok portól bizony alig ismertek egymásra.

– Most aztán jó sokáig mosakodhatunk – állapította meg Hékás.

– Azért előbb egy kicsit pihenjünk ebben a kényelmes ágyikóban! – hunyta be szemeit Pajtás.

A padlás csendjét a két cica szuszogása mellett az egyre erősödő kaparászó, cincogó hangok törték meg. Egy egész csapat egér gyűlt össze a kiságy előtt, hogy megcsodálják az alvó macskákat. Néhányan közülük egész közel merészkedtek a rácsos ágyhoz, így bátorítva társaikat:

– Gyertek csak közelebb, hiszen rács mögött vannak, biztos büntetésből zárták őket börtönbe…

Hékás, aki kevésbé fáradt el a padlás felfedezésében, fél szemmel már az egércsapatot figyelte. Visszaemlékezett Rozsdi bá’, az öreg vörös kandúr tanítására: „Feszülten figyelünk, aztán villámgyorsan lecsapunk…”

Ez lett a veszte a legkíváncsibb egérnek. Ugyanis a mozdulatlanságba merevedett Hékás a rácsok között kinyúlva váratlanul és villámgyorsan fejbe kólintotta az ágyhoz legközelebb merészkedő egeret. Az áldozat az ijedtségtől és az ütés erejétől ájultan vágta hanyatt magát.

– Így jár, aki a pihenésünket megzavarja! – nyugtázta a helyzetet Hékás, aztán elégedetten folytatta a szunyókálást.

A szétszaladt egerek messziről figyelték, hogy mi lesz most társukkal. Megnyugodva látták, hogy a macska nem foglalkozott tovább áldozatával. A legbátrabbak némán közelítettek a padlón fekvő társukhoz.

– Szerencsére lélegzik, akkor csak elájulhatott. Vigyük gyorsan fedezékbe! – azzal a kukoricás kosár mögé húzták a még mindig ájult egeret.

Közben a padlásajtó nyikorogva nyílott és Erzsi mama lépett a kiságy elé.

– Látom, sokat dolgoztatok és most a fáradalmakat pihenitek ki. De hol van az egér, akiről beszéltem nektek?! – nézett körbe kíváncsian a nagymama. Hamarosan meg is pillantotta, a kosár mögül kikandikáló egérfarkincát.

– Ezt már szeretem! Ügyesen elkaptátok ezt a kukoricadézsmálót. Ráteszem erre a lapátra, aztán átdobom a szomszéd kandúrnak, mint múltkor.

Az ismerős hangokra ébredezni kezdtek a kiscicák.

– Képzeld, Hékás! Egy csomó egérrel álmodtam. Egész közel jöttek hozzám, de nem féltem ám! Csak egy nagyot fújtam és mind elszaladtak.

– Nem fújni kell őket, hanem figyelni és lecsapni. Tudod ezt tanította nekünk Rozsdi bá’ – válaszolta Hékás, miközben ügyesen ugrándoztak le a padláslépcsőn.

– Gyertek, szívjatok egy kis friss levegőt, amíg átdobom a vörös kandúrnak ezt az ennivaló kisegeret! Utána meg egy kicsit letakarítalak benneteket, mert így nem jöhettek be a szobába – azzal már át is lendítette az ájult egeret a szomszédék udvarába a nagymama. Szerencsére az egérke a hűvös levegő hatására magához tért, és amilyen gyorsan csak tudott visszaiszkolt Jocóék udvarába, a fáskamra irányába. De ezt már csak a két cica látta.

– Te is láttad? Felébredt az a hétalvó egér. Sebaj majd legközelebb a fáskamrában játszunk egérfogó-játékot – nyávogta Hékás Pajtásnak.

Így is lett, egyre többször küldték őket a fáskamrába vagy a padlásra szolgálatot teljesíteni. Az egerek pedig kezdtek félni az egyre ügyesebb cicáktól.

Az egérpecsenyét azonban nem szerették meg Hékásék, hiába biztatta őket Rozsdi bá’. Az egerészés számukra egy jó kis játékos időtöltés lett, és továbbra is a megszokott száraz tápjuk maradt a kedvenc csemegéjük.