Cicakalandok_5.: Új barátunk, Zsömi

Cicakalandok_5.: Új barátunk, Zsömi.

Cicakalandok_5.: Új barátunk, Zsömi

A szeptemberi napsütésben lustálkodó két kiscica érdeklődve fordította fejét az utcai kapu irányába, ahonnan gazdijuk, Jocó hangját hallották. Nem egyedül érkezett a fiú, vele volt legjobb barátja, Lóci is. Ő pedig magával hozta a tacsiját, Zsömit. Az apró kölyökkutya csak egy kicsivel volt nagyobb Hékásnál és Pajtásnál. Az új környezet is érdekes volt itt Jocóéknál, de a legérdekesebbnek az a két szőrgombóc tűnt, akik most éppen felé indultak.

– Ne félj tőlük, Zsömi! – biztatta Lóci a lába mögé húzódó kutyáját.

A cicák is óvatos tempóra váltottak, hiszen sose lehet tudni ezeknél a csaholó jószágoknál, mikor válnak félelmetes szörnyeteggé. Hékásék még nem láttak közelről kutyát, de a szomszédságban több is volt belőlük. Na meg Rozsdi bá’ is azt tanította nekik, hogy a kutyákkal három lépés távolságot kell tartani.

– Egy, kettő, három, négy, öt… – számolt Hékás. – Na még hármat léphetünk előre – mondta Pajtásnak.

– Szerintem csak kettőt – válaszolta neki Pajtás, aki híresen jó számolónak bizonyult.

A kis tacskó megbátorodott, amikor látta, hogy a cicák kellő távolságot tartanak, előmerészkedett gazdája lába mögül. Igyekezett félelmetes tekintettel nézni a két jövevényre, de nem sikerült neki… Viszont érezte, hogy barátsággal és kíváncsisággal vannak tele ezek a kis jószágok. Azért egy bátortalan „vau-vau”-val próbálkozott Zsömi, amire kedvesen visszanyávogtak a kismacskák.

– Hékás, Pajtás! Viselkedjetek barátságosan Zsömivel, mindjárt hozom a labdátokat. Egy kis kergetőzés itt az udvarban megengedett. Karmolni, harapni tilos! Csak sportszerűen, ahogy mindig tanítottam nektek – dobta le a cicáknak a rongylabdájukat.

Azok mindjárt püfölni kezdték a játékukat, ami a tacskónak is nagyon megtetszett, így csatlakozott a labdázókhoz. Lett is hamarosan egy jó kis kergetőzés, amolyan fogócskázás.

Főleg Zsömi volt a fogó, a cicák pedig ügyesen kitértek előle. A nagy hangzavarra Erzsi mama is kijött az udvarra, összecsapta két kezét, úgy áradozott:

– De gyönyörű tacsid van, Lóci! A másik unokám, a Lenke is mindig egy tacskóért nyaggatja a szüleit. Persze még egy darabig várni kell, hiszen csak hatéves. Majd, ha ő is iskolás lesz, mint ti, biztosan kap egy ilyen cuki kutyát. Addig meg be kell érnie a plüsstacsikkal. Vasárnap lesz a szülinapja arra is tacskós tortát rendelt tőlem. Ha nem bánod lefényképezem a kiskutyádat, hogy könnyebb legyen majd megformálnom a marcipánkutyust – azzal előkapta köténye zsebéből a telefonját a nagyi és csinált néhány felvételt a játszadozó állatokról.

Lóci újra feltette Zsömire a pórázt, Jocó elvette a cicáktól a labdát. Hékásék kissé sértődötten vonultak vissza a törzshelyükre, a tornácra.

– Még néhány helyre beviszem Zsömit, hadd ismerkedjen meg az utcában élő állatokkal. Janinak is megígértem, hogy megnézzük a nyuszijukat.

Zsömi még néhányszor vissza-visszafordult, hogy láthassa kis játszótársait.

– Milyen jó, hogy Zsömivel nem kellett három lépés távolságot tartani! Remélem máskor is átjönnek hozzánk egy kis fogócskára! – nyávogta Hékás a testvérének.