Cirmi cica naplója

Cirmi cica naplója.

/ Cicáim története /

Cirmi cica naplója

Miaú! Miaú!

De sötét van valami csiklandozza az egész testemet,és  innen is  meg onnan is hangokat hallok. Mintha én beszélnék mindenhol.

- Mi lehet az?

- Éhes vagyok!-keresek valami ennivalót.

Kutatok, keresek.Találtam  édes valamit ami csorog a számba, de nagyon fínom.

- Csak ne volna ez a lökdösődés körülöttem. Alig tudok enni.

Na végre, csend van !

- Valakinek nem tetszik a külsőm állandóan csiklandoz.

- Jaj de jó tele a pocakom. Most már szundikálhatok.

- Nem tudok számolni de jó sokat eszem és sokat alszom, a szemem még nem tudom nyitni.

- De kár!- miaú

-Meddig tart még?

- Szürkeség van a szemem előtt, néha villan egy kis fehérség, ami egyre nagyobb lesz. Talán  a szemem nyiladozik? Igen ! Egyre nagyobb és nagyobb a világosság.

 Óriási a fény , látooooook! A nagy fényességben a szürke kis vackok puhák, szőrösek hangokat adnak ki.

Kik ők? Olyanok mint én, a testvéreim, a nagy szürke a mamám.

Mama nem hagyott aludni, folyton tisztogatott, nyalogatta a bundámat, azt akarta hogy én legyek a legszebb cica, mert hát ugyebár az vagyok.

Egy ici-pici szürke cica!

 Nemrégen születtem és ahogyan emlékszem csukott szemmel ez történt velem.

Most már belecsöppentem az igazi életbe és itt vannak tesókáim akikkel megosztozom az incsi-fincsi tejecskén.

Aranyos testvéreim vannak, naphosszat csak játszadozunk, birkózunk, kergetőzünk a szép kis házban. Ha elfáradunk belegömbölyödünk, összebújunk a puhára bélelt kosárkába és jókat szundikálunk.

Öten vagyunk testvérek, két öcsém és két nővérem van. Én vagyok a középső. Minden evésnél állandóan lökdösődnek, tolakodnak , de nem hagyom magam kitúrni.

Igaz mind az öten olyan kövérek vagyunk hogy nem is járunk, hanem gurulunk.  Jönnek is cicababa nézőbe, gyerekek, felnőttek. Hallom az egyik gyerek kérdezi:

- Anya felvehetem a cicát az ölembe?

- Igen! Csak vigyázz rá!

Azzal máris a két tenyerébe találtam magam. Nyomkodott jobbról-balról, ami nekem nem volt jó. Tudnia kellene  hogy a kiscicákat nem szabad nyomorgatni mert betegek lesznek.

No jól van tegyél már le, nem szeretem ezt!

Jött anyukám és mérgesen morgott. A gyerek visszatett

a  kuckóba. Később éreztem hogy fáj a hasikám és odapiszkoltam magam mögé. De mire hátranéztem a kaki eltünt. Tudom , anya takarít utánunk azért vagyunk ilyen szép tisztaságba.

Egyik nap a gazdánk egy nagy valamit tett be a helyünkre. -tele volt apró fehér valamivel.

Mindig amikor piszkolni kell anya odaterel minket ,  szobatiszták lettünk. Onnan tudom ezt, hogy mindig ezt hallottam  a gazditól ha jött valaki nézelődni:

- Szobatiszták a cicák!

- Már önállóan esznek, nem szopikáznak.

Igen , nagyon sok fínomságot kapunk, nekem a csirkehús a kedvencem.

Anyukánk minden nap egy kicsikét magunkra hagy és nem tudtuk elképzelni hogy hova megy.

 Egyik nap éppen játszadoztunk amikor   egy játékot hozott a szájába.

Még nem láttam ilyet eddig sohasem. Kicsi volt, szürke és valami hosszú vékony lógott rajta. Letette a földre és furcsa hanggal közölte hogy:

- Na ez a tietek,  ismerkedjetek meg vele, mert ha nagyok lesztek , erre kell majd vadásznotok.

- Mégis mi ez?

- Ez egy szürke kisegér,ami a gazdánk háza táján igen sok kárt tud tenni. A mi feladatunk lesz hogy  éberen távol tartsuk őket.

Mi még csak játéknak tekintettük. Mivel kicsi cicák vagyunk, nekünk sokat kell enni és aludni, hogy nagy macska legyen belőlünk.

Ezt be is tartjuk. Amikor elfáradtunk a kis házunk tetején a fínom puha pléden mind az öten összebújva pihentünk.

Alig fértünk el a tetején, hugicám  mindig  le akart esni. Mondtam neki:

- Add a  mancsot majd  én segítek neked! Azzal megfogtam és felhúztam. Így együtt a csapat.

A házigazda állandóan villogtatott valamit a szemünkbe és megállapította , hogy bizony hamar másik gazdára fogunk találni, mert nagyon szép  és ügyes cicák vagyunk. / Állandóan fényképezett, akármit csináltunk/

Megint jöttek, fényképeztek hogy milyenek vagyunk.

Én olyan morcos képet vágtam hogy biztosan nem kellek majd. De tévedtem.

Már egyedül eszünk, alomba végezzük a dolgunkat és elég nagyok is vagyunk, mivel anyukánk már nem ad nekünk  tejecskét. Mindent megeszünk.

Jöttek is naponta cicanézőbe.

Egyszer egy kedves arcu bácsi megjelent egy ketreccel és  sorban  megvizsgált minket.

Hallottuk amint mondja:

- Nekem egy kisfiú és egy kislány cica kellene!

No, mindjárt el is vitt két testvérünket és hiába pityeregtünk nem volt mit tenni.Elbúcsúztunk tőlük és már sejtettük hogy mindannyiunknak ez lesz a sorsa.

Hárman maradtunk. Kint voltunk a hatalmas udvaron és bizony hárman háromfelé csavarogtunk.

Én bementem egy nagy farakás alá, mert olyan furcsa  hangot hallottam. És bizony megismertem a szürke kisegér egy nagy kemény dolgot rágott.

Lesben álltam és lopakodó léptekkel közelítettem. Az egér nem is sejtette hogy neki menekülni kell.

Szép nyugodtan rágcsált.

- No megállj! Ez úgy néz ki mint amit anya hozott játszani.

Bátorságot vettem és ráugrottam, elkaptam. Sírt is nagyon, de én boldogan vittem megmutatni  az első zsákmányomat a családnak.

Ettől fogva már azzal is dicsekedtek hogy :

- Még az egeret is megfogja ilyen kicsi létére.

Büszke is voltam magamra. A nagy örömre bizony el is fáradtam, így hát elnyújtóztam a puha fűben. Az este és az éjszaka békésen telt el.

 Másnap nagyon csúnya esős idő volt, nem mehettünk ki az udvarra.

Egész nap   a kisházunkban voltunk összebújva, melegítettük egymást és jó nagyokat szundikáltunk.

Anyukánk  távol volt, biztosan egerészett.  Meg aztán biztos volt benne ,hogy minket magunkra lehet hagyni.

Egyszercsak hangokat hallottunk, a házunk fölött beszélgettek.

- Elvinnénk a kisfiú cicát amit  odaigértetek.

- Ó , jaj megint elviszik egy testvérünket, sose fogjuk látni már! De hát mi nem tehetünk semmit.

Csak jó helye lesz, biztosan szeretni fogják.

Kiemelték közülünk öcsikénket és máris a fonott kosárban találta magát. Siettek vele mert az idő nagyon zord volt,  még az eső is a testvérkénket siratta.

Így maradtunk ketten lányok. Szomorúak  voltunk mert tudtuk hogy minket is el fognak szakítani egymástól.

Másnap reggel kisütött a napocska, talán vígasztalni akart minket. 

Minden cicának ez a sorsa. Mihelyt felcseperednek más gazdijuk lesz. 

Aznap élveztük a szép időt, meg azt hogy anyukánk most nem hagyott minket magunkra. Érezte, ma  nagy szükségünk van rá. Három testvérünket elvitték és szomorúak voltunk. Egész nap játszott velünk , talán ennyit még sosem volt velünk csak akkor mikor megszülettünk és egész nap szopikáztunk.

 - De jó lenne mindig így maradni!

Boldogan telt el a nap , este mindhárman anyukánk ölelésében aludtunk el.

Ez így volt egy kis ideig de azután megint csak megjelentek emberek cicanézőben. Akkor már tudtuk megint elviszik valamelyikünket és bizony bújtunk mindenhová, szekrény alá meg ahová csak lehetett. Ott hallgattuk ki mit beszélnek.

Cicafüllel  azt hallottuk hogy:

- Nekünk kell egy cica, vagy kettő, ha testvérek az még jobb!

-No erre gyorsan előbújtunk a rejtekhelyünkről és mint jólnevelt cicák hosszas dorombolással adtunk jelt:

- Itt vagyunk! Ketten! Testvérek! Lányok! Boldogan megyünk csakhogy együtt leszünk.

Az új gazdik nagyon megörültek nekünk , simogattak, cirógattak és éreztük , bizony jó helyre kerülünk.

Elbúcsúztunk régi gazdinktól, aki  hosszas simogatással engedett utunkra.

Beültünk a cicaszállító ketrecbe, amit már látásból  ismertünk. Vidáman mentünk  új életünk felé.

Ezt a kis naplót leirtam, mert nekünk cicáknak is van életünk amit meg kell hogy ismerjenek az emberek.

Igaz ez csak egy csepp a tengerben , de bármelyik cica leirhatta volna, mert majd egy a sorsunk.

A sok cicának is üzenem, bátran írjanak naplót!

Olvassátok olyan szeretettel mint amilyen szerettel írtam nektek!

                     Miaú!