Csendpalást

Csendpalást.

A kis erdei vadak, és a madarak már jól bevackolták magukat a meleg, bélelt házukba. Élelmük is volt bőségesen, így kellemes perceket, órákat, napokat, heteket, sőt hónapokat is eltölthettek szerető családjuk körében.

Megérkezett Tél apó. Most nem hozott magával öblös zsákot, hogy kiborítsa belőle a kemény, farkasordító hideget. Ehelyett a csenevész zsákból enyhe telet, s némi fagyot permetezett ki. Hó anyó még kevesebb havat és még több esőt hozott magával, mint szokott. Lehet, hogy idén inkább Eső anyónak kellene szólítani?

Ott állt a tisztás közepén egy sudár fenyőfa. Gyönyörű volt, és igazán formás.

-          Nagyon várom a karácsonyt!- sóhajtotta mókuska és barátai, ahogy csodálták.

-          De sajnos még nem érkezett meg a hó, pedig úgy várom!- felelte a nyulacska, gyászos képet vágva. A melegebb, fagymentes idő következtében a kártevők is elszaporodtak.

-          De kellemes idén a tél! - örvendezett a gyapjaslepke.

-          „Az a szép, az a szép, akinek a” csíkja szép, akinek a csíkja szép. Sej-haj!- mulatott a drótféreg- és a hernyólárva.

-          Nem kell ide farkasordító hideg, nem kell köd és zúzmara, ne hulljon a hó se, mert nekem így a jó!- kacagott a cserebogárpajor, és minden útjába kerülő növény gyökérzetét megrágta.

-          Mennyi a fiatal levél, a finom szár, és ó, de sok az élelem! - kurjantotta a légylárva. Arra repült a cinege, meghallotta őket.

-          Miket beszéltek, ó ti oktondik!- Gyönyörű a tél, az igazi tél, amikor hó takarja be az egész világot. Nem is tudom, hogy mi tetszik nektek ebben a nyirkos, lucskos, saras, tocsogó időben. Ennek nem most van itt az ideje, hanem inkább ősszel. Ha már itt vagytok, elkaplak és megeszlek benneteket, így nem mulattok tovább!- kacagott a cinke és egy gyors mozdulattal, a csőrével elkapta az egyiket és szállt vele tovább a fészkébe. Szegény lárva, annyit se tudott mondani, hogy:-jaj!-

Idén az őszi időjárás sem a megszokott volt, kevés eső esett. Nem volt, ami beszivárogjon és elraktározódjon a talajba, ráadásul Hóanyó is csak ímmel-ámmal hozott havat. Jaj! Jaj! Így kevés lesz a víztartalék és ez nyáron komoly gondokat okozhat.

-          Nem kell ide zord hideg, nekünk így a jó! Eledel is van bőven, kedvünkre válogathatunk.- dáridóztak a mezei pockok, hörcsögök, és a vakondok. 

-          Itt a finom ennivaló!- kiáltotta a bagoly.

-          Jaj, csak azt ne!- menekült a vakond aprócska lábain, amilyen gyorsan csak bírt.

-          Gyertek, kedves énekesmadarak! Nincs hó, rengeteg az élelem. Meghallotta ezt a rigó, az őszapó, a csuszka, a zöldike, a meggyvágó s a többiek, és már repültek is nagy-nagy örömmel. A kártevők azt se tudták hova bújjanak félelmükben.

-          Tél apó, hozz légyszíves zord hideget! Hó anyó, kérünk téged, hozzál nekünk havat!- fohászkodtak most már a lárvák és a rágcsálók is.

Képzeljétek! Másnap reggel hatalmas hó borította be a földeket, s betakarta a kopasz fákat, bokrokat. Békésen aludt a természet. Csendpalást borult a világra. Nyulacska és Mókuska fürgén szaladt ki a tisztásra. Ott állt egy csillogó-villogó, díszes ruhába öltözött pompás karácsonyfa.

-          Boldog karácsonyt!- örvendeztek a kis erdei vadak. Mindenki apró ajándékokkal indult vendégségbe a nyulacskához. A konyhából áradtak a finom narancsos, fahéjas, fűszeres illatok.

Melegségben, az otthon biztonságában, a puha takaró alatt a kandallónál ülve, egy csésze meleg tea és a jóbarátok társaságában telt el a karácsony.