Vitorlás kaland

Vitorlás kaland.

Kellemes nap volt. A hangulatos tónál, a sejtelmes nádas közelében Pizsi, Pamacs és Pejkó kedvet kapott a hajózásra. Kibéreltek egy vitorlást és elindultak. Fújt a szél, ezért hogy jobban haladjanak a vízen, Pizsi, a kiscica kibontotta a vitorlákat. Nagyon élvezték, ahogy szelte a hullámokat a hajó. Egyszer csak egyre sötétebb, egyre dühösebb fellegek jöttek, és egyre haragosabban fújt a szél. Aztán villámlott, majd dörgött és egyre nagyobb hullámokat korbácsolt a dühöngő szél. A hajó egyre jobban billegett jobbról-balra, a szélvihar csak úgy lökdöste.

-          Ez már fele se tréfa!- jelentette ki Pamacs, a kiskutya.

-          Félek!- reszketett Pejkó, a kiscsikó. Nézett erre, nézett arra a hajóskapitány, azaz Pizsi, a kiscica. Már közeledünk a parthoz, nem lesz baj. A közelben egy sétahajó tűnt fel.

-          Minden rendben van? – kérdezte a kapitánya.

-          Igen!- felelte Pizsi.

-          Azért a partig kísérlek benneteket.- felelte a kapitány.

-          Rendben! Köszönjük!- felelte Pizsi. – Jaj, a mentőmellények, gyorsan vegyük fel!- osztotta ki őket. - Bár remélem, hogy nem lesz rájuk szükség!- gondolkodott magában. A vitorlás jobb hátsó sarka már szinte teljesen elérte a víz szintjét.

-          Jaj, csak lejjebb ne süllyedjen!- esett kétségbe Pizsi- bár igyekezett ezt nem mutatni barátai felé. A vitorlákat is már rég bevonta Pamacs és Pejkó, de még így is megtépkedte a szörnyű vihar. Hirtelen zuhogni kezdett.

-          Na, még ez is! – bosszankodott a csuromvizes kapitány. Pamacs és Pejkó is bőrig ázott. Aztán csitulni kezdett a szél, az eső is elállt, sőt még a nap is kisütött, de ők addigra már partot értek.

-          A következő kiránduláson óvatosabbak leszünk!- jelentették ki mindhárman fellélegezve.

Bár mindhárman jól tudtak úszni, nagyon örültek annak, hogy ennél nagyobb baj nem történt.