Kép forrása: pixabay.com
Csillagvarázslat Anyával.
Karácsony másod napján reggel kisütött a nap, és a háztetőkről olvadozni kezdett a hó. Mikor a gyerekek felébredtek, már tócsákban állt a víz az udvaron. Reggelire Anya habos kakaót és mazsolás kalácsot tett az asztalra.
– Ma elhozzuk ebédre a nagyszüleiteket! – közölte, amikor befejezték az evést.
– Máris indulunk? – kérdezte a kisfiú.
– Pár perc múlva mehetünk – válaszolt Anya.
– Én is veletek tartok! – kiáltotta a kislány.
– Persze! Nem is hagynánk itthon! – mosolyodott el Apa.
Hamarosan mindannyian a kocsiban ültek, és Apa a város széle felé hajtott. Az erdőn keresztül vezetett az út. A fák ágain ezernyi hókristály csillogott.
– Csodaszép a téli erdő! – lelkendezett Anya.
– Most igen. De kár, hogy délutánra elolvad, ami eddig leesett! – tette hozzá Apa.
– Egyáltalán nem biztos! Az erdőben mindig hidegebb van, mint a városban! – nyugtatta meg Anya.
– Ez igaz! – bólintott Apa, és úgy döntött, azzal a látvánnyal foglalkozik, amely most elé tárul. A gyerekek ámulva néztek ki az ablakon, egész úton egy szót sem ejtettek. Amikor megérkeztek a nagyszüleik házához, kipattantak a hátsó ülésről és beszaladtak. Nagymama és nagyapa nagyon várták őket. Kicsit megpihentek a kis karácsonyfa mellett a kanapén, majd Anya kérésére hazaindultak. Nagyapa egy fával sűrűn benőtt részen izgatottan felkiáltott:
– Ott egy vaddisznó!
Apa lassított, majd később, amikor látta, hogy az állat messzire eltávolodik tőlük, akkor megnyugodva haladt tovább.
– Lehet, hogy éhes! Nehezen talál ilyenkor élelmet! – sajnálkozott Anya.
– Igen, ez így van – értett egyet vele Nagymama. – Régebben sok vaddisznó élt errefelé. Mára kevés család maradt ebben az erdőben – folytatta.
– Jobb, ha távol tartjuk tőlük magunkat! – intette a többieket Apa.
Az út további része eseménytelenül telt. Mikor hazaértek, mindannyian asztalhoz ültek, és vidám csevegés közepette megebédeltek. A délutánt együtt töltötték, a kislány megmutatta az új játék konyhát, a kisfiú pedig összerakott egy előző napi ajándék legót.
– Későre jár, vigyetek bennünket haza! – szólalt meg sötétedéskor Nagymama. Ekkor Anya összepakolt egy tálca süteményt és néhány adag sült húst és betette a csomagtartóba.
– Vegyük fel a kabátokat, és induljunk! – javasolta.
Néhány perc múlva az erdei úton haladtak. A fényszóró vakítóan hasított bele a levegőbe, és egyszer csak Anya megpillantotta az út szélén a vaddisznót, aki már nagyon nehezen vonszolta magát.
– Szegény, mennyire legyengült! – sajnálkozott az asszony. Az autó elhaladt az állat mellett, és ekkor mindannyian jól látták, hogy milyen fáradt és szomorú.
– Talán nem lesz ereje hazamenni! Állj meg! Hadd adjak neki élelmet – kérte Anya.
– Már sötét van. Bajunk eshet! – intette Apa.
– Próbáljuk meg, de óvatosan! Egy kicsit távolabb tőle állítsd le a kocsit – fogta könyörgőre Anya.
– Talán ha nem lenne ilyen sötét, megtenném! – állította Apa, és ebben a pillanatban ezüstös fény borította be a környéket. A kisfiú kinézett az ablakon, és meglátta a csillagot, amely éppen felettük világított az égbolton.
– Már nincs sötét! Állítsd le a motort! – mondta határozottan Anya, és mikor az autó megállt, kiszállt belőle, kivett egy élelemmel telt szatyrot, és letette az út mellé, majd beült a kocsiba.
– Csillagvarázslat! – mutatott ki a fák közé a kislány, ahol az ágakon egy szempillantás alatt aranylevelek nőttek.
– Tépjünk le egyet! – kiáltotta a kisfiú, és kiszaladt érte. Amikor a kezében tartotta és belenézett az aranylevélbe, olyan volt, mintha csak egy film peregne előtte. Egy otthont látott benne, ahol sok csíkos hátú vadmalac bújt szorosan az anyukájához.
– Nézzétek, itt a vaddisznó papa családja! – mutatta a többieknek. Apa bólintott, és így szólt:
– Ha elhajtunk, az állat idejön az élelemért, és valószínűleg hazaviszi, amit kiraktál neki!
– Reméljük így lesz! Induljunk! Figyeljétek közben, hogy mit mutat az aranylevél! – javasolta Anya.
A gyerekek felválta közvetítették az eseményeket. Az aranylevélben látták, amint a vaddisznó papa odaér az elemózsiához, eszik néhány falatot, majd a szatyorral a szájában hazafelé indul. Otthon a mama és a csíkos hátú vadmalacok remegve várták, és mikor végre egy-egy falatot lenyelhettek, egészen megnyugodtak. Amikor a gyerekek ezt elmondták a szüleiknek és a nagyszüleiknek, békésség szállt az autóban ülőkre.
– Karácsonyeste a vaddisznó család is jól lakott! – szólt elégedetten Anya.
– Köszönöm, csillagvarázslat, hogy ezt láthattam! – suttogta Nagymama.
– Te találkoztál már vele? – kérdezte a kislány.
– Igen. Ismerem ezt a fényes csillagot, az aranylevélből is szakítottam sok évvel ezelőtt.
– Akkor te hiszel benne! – vidult fel a gyerek.
– Igen. Én, és a nagyapád is! – mosolygott Nagymama.
– És már én is! – vallotta be Apa.
– Velem együtt! – tette hozzá Anya.
Közben az erdei út végére értek. A csillagvarázslat a hátuk mögött maradt. A kisfiú kezében ott pihent még a levél, de már szárazon zörgött. A gyerekek egyáltalán nem bánták, hogy nem aranylik, mert már tudták, ha szükségük lesz rá, akkor a fényes csillag megjelenik a fejük fölött, hogy csillagvarázslattal ismét elbűvölje őket.
Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki hozzászól!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!
PRÉMIUM
Ezt a mesét írta: Kovácsné Demeter Monika Iringó meseíró
Debrecenben születtem. Itt érettségiztem a Tóth Árpád Gimnáziumban, itt végeztem okleveles vegyészként a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. A BIOGAL- TEVA Gyógyszergyárban 40 évig dolgoztam gyógyszerfejlesztőként. Két fiam és négy unokám van. Gyerekkorom óta szeretek történeteket írni. A meseírást 2023-ban kezdtem, és ez új utat nyitott az életemben. Remélem, akik olvassák a meséimet, azoknak örömöt szerze...