Csipi álma

Csipi álma.

Csipi álma

Szemet gyönyörködtető napkelte kíséretében ébredt az erdő. A tavaszi csöndes éjszakát szép lassan felváltotta az újfent ébredő nap. Ahogy a napsugarak teret nyertek a lombok között, új fényt vetettek az ott lévő életközösségre. Álmosan nyújtózott a rókacsalád, a mókus a fán pedig hatalmasat ásított, s visszabújt inkább odújába. És amikor a tücskök rázendítettek, nem volt mese, a madaraknak is színre kellett lépniük!

De várjunk csak, hol marad a várva várt madárszóló?

• Anya! Csip, csip…ugye ma is sokat csiripelünk? – kérdezte anyukáját Csipi, a kismadár.
• Nem, Kincsem! Képzeld el, hogy ma repülni fogunk. Az éneklés még kicsit várhat. Ma megmutatom Neked a Világot!

Csipi szívét elöntötte az ijedtség, hisz ő még fiatal forrófejű fióka. Ugyanakkor ez meg is acélozta, s már-már szomjazott erre a kalandra. Mindig is áhítattal hallgatta Madár Mamát, miként mesélt sokszínű tájakról, melyeket ő egykor csak képzeletbeli helyeknek hitt.

Talán egy perc sem telt bele és máris a magasban találta magát. Anyja szárnyai védelmében egyre csapdosott, lassacskán sikerült is összhangba kerülni mamájával és a lágy széllel. Csipi kapkodta a fejét: szemecskéivel pásztázta a végtelennek tűnő szárazföldet, mikor a távolban hatalmas, gomolygó füstöt vett észre:

• Anya! Csip, csip…mi az a nagy füst a távolban?
• Tűzvész tombol a Koalák szigetén – itt Madár Mama hangja elcsuklott – Sok barátunk odaveszett, felfoghatatlan kár érte Földünket.
• Mi nem tehetünk semmit? – fordult Csipi kétségbeesve anyjához.
• Mi nem tehetünk Egyetlenem… mi nem…

Leszegett fejjel folytatták útjukat. Elrepültek hatalmas, hóval borított hegyek mellett; suhantak tündöklő tavak felett. A tikkasztó sivatag kicsit nehezebb falat volt, de jött egy meleg fuvallat, ami segített nekik túljutni a forróságon. Ez ugyanakkor kezdő löketet is adott nekik, hogy átröppenjenek a Szeszélyes Óceán felett. Nem volt egyszerű, de megugrották ezt a távolságot is.

• Csipikém, nemsokára megpihenünk! Látni vélem az Éltető Esőerdő fáit!

Azonban mikor odaértek, Madár Mama elképedve látta, hogy sajnos már az erdő sem a régi. Tűzvész nyomait vélte (többek közt) felfedezni és a látvány oly mértékbe lesújtotta, hogy elfordult, s elpityeregte magát:

• Gyere drága fiókám! Menjünk inkább haza.
• Csip, csip…de hát mi történt itt Anya? Tudunk valamit segíteni?
• Mi nem tudunk Szívem… mi nem…

Csipi sem akart többet látni ebből a Híres Világból, szeretett volna mielőbb hazajutni. Szörnyű volt ezeket a dolgokat megélnie, és miértekre sem kapott választ:

Mi okozta az erdőtüzeket? És miért lát sok helyen is feltornyosulni szeméthalmokat? Egyre több a szmogos nagyváros, elvész a friss levegő. No meg sok barátja kényszerült messzi helyre költözni élelemhiány végett. Olybá tűnt, lelke súlya ránehezedett szárnyaira is. Óráknak tűntek a percek, ahogy madaraink közeledtek otthonukhoz.

• Csipi! Csipikém! Ébredj Lelkem! – szólongatta Madár Mama.
• Jajj, csip, csip! Anya! Mondd, hogy én csak álmodtam! Ugye mi is tehetünk a Földért?

Ugye tehetünk valamit?