Barion Pixel

Róka Robi kalandjai


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

Gomolygó felhők szőtték be az eget,
Az este elveszett egy rókagyerek.
Hogy vajon mi történt? – senki sem tudta,
Mindenkinek csak pletykára futotta.
„Róka Robi előző nap mulatott…”
Más azt mondta, hogy „a téren focizott…”
Szóbeszédek futótűzként terjedtek,
De e...

Kép forrása: flickr.com

Gomolygó felhők szőtték be az eget,

Az este elveszett egy rókagyerek.

Hogy vajon mi történt? – senki sem tudta,

Mindenkinek csak pletykára futotta.

„Róka Robi előző nap mulatott…”

Más azt mondta, hogy „a téren focizott…”

Szóbeszédek futótűzként terjedtek,

De ennél többet nem igazán tettek.

Csak Róka Mamát bántotta a dolog,

Az eset óta aludni sem tudott.

Minden másodpercben csak arra gondolt,

Hogy rosszcsont fia megint hol csatangol.

Ez volt viszont az első alkalom,

Mikor fia nem tért vissza alkonyon.

Igaz, Robi szeretett barangolni,

A környéket bejárni, megcsodálni.

Mivel nappal erdei suliban volt,

Ideje nagy része tanulásról szólt.

Így csak esténként ment el pár órára,

Eddig mindig hazaért vacsorára.

Vagyis majdnem mindig, - egészen eddig.

 

Lássuk csak, hogy valójában mi történt,

Mi kavarhatott ily nagy pletyka örvényt?

 

A Nap még magasan az égen delelt,

Mikor Robi hazafelé menetelt.

Útja a Mocsaras mellett vezetett,

Nem szerette e helyet, így sietett.

Sebtében szedte hát fürge lábait,

S ugrálta át a fák letört ágait.

Ám egy kiálló gyökérben megbotlott,

Egy fájó huppanással padlót fogott.

Még a kedvenc nadrágja is kiszakadt,

Kis híja csak, hogy sírásra nem fakadt.

Felkelt hát, s porolta le magát, táskáját,

Mikor meghallotta egy tücsök hangját.

Az éppen segítségért esedezett,

Mert éhes madár cirkált feje felett.

Bebújt egy menedéket nyújtó lyukba,

Ragadozót lerázni mégsem tudta.

S a kis Tücsök zokogott félelmében,

Ne így végezze! - a madár begyében.

Ám nem tudta, hogy ott van Róka Robi!

Aki nem hagyja éltét kioltani!

A bátor róka felkapott egy ágat,

Amivel nyomban a madárra támadt.

Csapkodta, ütötte a fenevadat,

Amíg az el nem repült egy perc alatt.

A félős Tücsök alig hitt a szemének,

Zaklatása mily hirtelen ért véget.

Amikor az ijedtségből feleszmélt,

És a csodálkozásból is észhez tért,

Nagy hálával rebegett köszönetet,

Baráti gondolatot szövögetett.

Megbeszélték, hogy találkozni fognak,

Kis idővel majd összebarátkoznak.

De Robinak most sietnie kellett,

Idejéből ennél többre nem tellett.

Hiszen anyukája már otthon várta,

S ha elkésik? Mehet szobafogságba!

Ezért gyorsan elbúcsúztak egymástól,

Mint egy oly régóta ismert pajtástól.

Főhősünk így hát újra nekilódult,

Jókor, hisz az idő is rosszra fordult.

Amint elhagyta a bűzös mocsarat,

Hideg őszi eső nyakába szakadt.

Gyorsan keresett hát egy menedéket,

Mely az eső ellen nyújthatna védelmet.

Rálelt egy elhagyatott kis barlangra,

Furcsállta, hogy azt egy lélek sem lakja.

Bevackolta magát, elhelyezkedett,

Az eső pedig csak esett és esett.

Idővel aztán elnyomta az álom,

Senki sem kérheti rajta ezt számon.

Furcsa zajra ébredt, motoszkálásra,

Észrevette, hogy eltűnt a táskája.

Menten felpattant, gyorsan körbe nézett,

Aggódott picit a táskája végett.

Ekkor meglátott egy sötét alakot,

Amint az ő táskájában matatott.

Szólt az idegennek, hogy: hagyja abba!

De olybá tűnt, Robit ő meg sem hallja.

Ezért közelebb osont a kis róka,

Mert az alak nem hallgat a jó szóra…

Eldöntötte, tennie kell valamit,

Ha már ez a figura nem érti szavait.

Így összeszedte minden bátorságát,

Ismét szólásra nyitotta száját.

S közben a sötét árnyék elé lépett,

Szíve mélyén sem érzett már félelmet.

Eközben a barlangban már sötét volt,

Csak a Hold volt, mely álmosan pislákolt.

Ez az idegent megvilágította,

Aki a kutakodást abba hagyta.

A róka szemei elkerekedtek,

Lábacskái a földbe gyökereztek.

Kit látott, régen róla sokat hallott,

Mamája őróla sok rosszat mondott.

Ő volt ugyanis a Félszemű Menyét,

Kinek nagy sebek borították testét.

A faluból őt már régen száműzték,

Jelenlétét még egy percig sem tűrték.

Mert ez a Menyét a velejéig gonosz,

Kegyetlen zsarnok, mindenkit csak kifoszt.

Mindig mindent megkövetelt magának,

Bugyuta, ki hitelt adott szavának.

Bántotta a gyengéket, s gyerekeket,

Megszégyenítette a szegényeket.

Félt tőle a falu apraja-nagyja,

Mindenki a Menyét vesztét akarta.

Mikoris a nép összefogott végre,

Együtt mentek vadászni a Menyétre.

Üldözés közben szúrték meg a szemét,

Így lett belőle a „Félszemű Menyét”.

Azóta a falu környékén sem járt,

Magának menedékként barlangot vájt.

S most Robi itt áll e gonosszal szemben,

Csak néznek egymásra vadul, meredten.

Eztán bele sem telt egy pillanatba,

S rókánk a táskáját visszaragadta.

Várta, hogy amaz tenni fog valamit,

Ösztönből készítette kis karmait.

Azokra még soha nem volt szüksége,

Csak azt látták, milyen a foga fehérje.

A menyét ezt látván nagyot nevetett,

A kacagástól könnye is megeredt.

  • Azt hiszed, hogy Te fogsz engem legyőzni?

       Ne is kezdj el ilyen terveket szőni!

Amint ezt kimondta, haragra gerjedt,

Szemében a düh egyre jobban terjedt.

Mindent feldúlt, csak csapkodott nagy bőszen,

Robi pedig állt, várt, mindenre készen.

S amint e Gonosz minél jobban tombolt,

A róka csak a menekülésre gondolt.

Ám míg ezen tervén morfondírozott,

Az élet egy nagy meglepetést hozott!

Robi róka ismerős hangra lett figyelmes,

Amely számára oly régóta kedves.

Anyukája szólongatta valahol,

Nem is olyan messze a barlangtól.

De mikor Robi arra felé fordult,

A Félszemű Menyét nyomban rámordult.

Emiatt más egyebet sem tehetett,

Róka Mamának így nem felelhetett.

Pedig az órák hosszat csak kereste,

Már azt hitte, fiát a föld elnyelte.

Eközben főhősünk egyre csak fülelt,

Szülőjének hangjára nagyon figyelt.

Vagyis csak figyelni szeretett volna,

Ám a kiáltást már alig hallotta.

A bánat kis híján úrrá lett rajta,

Anyukáját, s barátait akarta.

Tudta, ha küzd, csakis úgy juthat ki innen,

Kis falujában újra jó lesz minden.

De miként bánjon el a gaz menyéttel?

Legyőzni lehetetlen puszta kézzel.

Megannyi gondolat jutott eszébe,

Mikor követ látott néhány lépésre.

Oda akart osonni, hogy felvegye,

Viszont követte őt Menyét tekintete.

Gyorsan kellett döntését meghoznia,

Sikerült a követ jól megrúgnia!

A Menyétet úgy eltalálta vele,

Hogy annak vérzett orra, sajgott feje.

Ezt az időt hát rögtön kihasználta,

Néhány percét menekülésre szánta.

Ám szíve megesett fogva tartóján,

Mikor bánatot látott annak arcán.

Odament hozzá és felsegítette,

A Menyét csak lesett, el sem hitte.

Kis Rókánk elővette zsebkendőjét,

Megtörölgette neki minden sebét.

Nem tudta ezt mire vélni Menyét,

Meghatódott, és könnyek lepték el szemét.

Kis főhősünk ezt meglepődve látta,

Hogy mi jön ezután? – már alig várta!

Eztán kicsit összeszedték magukat,

S oldódott kettejük között a hangulat.

Átkarolták egymást, mint két jó barát,

Majd haza indultak hegyen-völgyön át.

Az út során sok mindent megbeszéltek,

Mit eddigi életük során átéltek.

Félszemű Menyét még bizonytalan volt,

Hisz múltja egy nagy, gonosz, fekete folt.

Tisztán emlékezett arra a napra,

Mikor elüldözték, s nevettek rajta.

De Robi addig-addig erősködött,

Friss barátságuk győzött a dac fölött.

Ahogy a falu közelébe értek,

A kis hely lakói eléjük mentek.

Ahogy meglátták, hogy kivel jön a Róka,

Máris készültek egy nagy riadóra.

Azt sem tudták hirtelen hova kapjanak,

Ásót, kapát s gereblyét ragadjanak?

A Menyét hátrálni akart, tudta, hogy ez lesz,

Azonban Robi szeretete neki kedvez.

Aki pedig az ellenséges hangulat dacára,

Mindenkit lenyugtatott egy csapásra.

Elmesélte nekik kalandos történetüket,

S hogy a gonoszság után is nyerhet a szeretet.

Ezt pedig egytől egyig belátták mindannyian,

Így pedig lett egy új, kedves lakó a faluban.

Történetük mesémmel pedig nem ér véget,

Hisz sok csodás napot hoz még nekik az élet.

Kovács-Csupor Anita, amatőr író

Gyerekkorom óta foglalkoztat a vers és meseírás szépsége, és már akkor rendkívül kedves elfoglaltságom volt ezzel kapcsolatos gondolataim papírra vetése. Mindig is jobb szerettem papírra vetni érzéseim, és a mai napig sem hagytam fel ezzel a jó szokásommal.


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a versről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!



Sütibeállítások