Csuti


https://smaragdkiado.hu/termek/varazslatos-mesketek-1-meseerdo/

A Fenyves-hát szélén élő üreginyúl családot az ég kései újszülöttekkel áldotta meg. Az alom nem volt nagy, csupán két szép, erős, életre való nyuszi fiú, és egy vézna kis lányka, amely alig pihegett. A szülők aggódó tekintettel nézegették a csöppnyi, vézn...

Kép forrása: Nivelt Katalin

A Fenyves-hát szélén élő üreginyúl családot az ég kései újszülöttekkel áldotta meg. Az alom nem volt nagy, csupán két szép, erős, életre való nyuszi fiú, és egy vézna kis lányka, amely alig pihegett. A szülők aggódó tekintettel nézegették a csöppnyi, vézna csemetét.

– Milyen gyenge! Mindjárt itt a tél! Még megfagy szegényke – aggodalmaskodott Nyúlanyu, és közelebb húzta a kicsit, hogy teste melegével óvja.

– Nem lesz ebből semmi, akkora sincs, mint a legkisebb vadalma csutkája! – makogta nyúlapu szomorú, lemondó hangon.

A kicsi csak összeszedte magát, de mert olyan picinyke volt, a csutka, mint név becézve rajta maradt. Csuti nyuszinak hívta őt mindenki.

Eljött a november. A zordan, sötétben cammogó idő nagy hideget hozott. A szélben dülöngélő fák törzsén a fagy éjjel és nappal csikorgatta a fogát. Abban az évben éhes vaddisznó csorda dúlta végig a környéket, az élelem hirtelen megfogyatkozott. Nyúlanyu aggodalma egyre nőtt. A kései kis alom cseperedett, és nem volt elegendő az eleség.

Csuti, bár termetre kicsi maradt, de értelme annál nagyobbra nőtt. Okosságban hamarosan utolérte, sőt, messze le is hagyta testvéreit, és mindannyiuk közül ő fogta föl leghamarabb, hogy milyen nagy gondban vannak. Ezt látva, egy nap így szólt:

– Drága szüleim, én biz’a elindulok szerencsét próbálni. Akkor már egy éhes szájjal kevesebb lesz itthon! Ha sikerrel járok, ha nem, a család átvészeli a telet!

A szülők kérlelték, marasztalták, hogy ne menjen, a tél hidege, az erdő és mező, mind rettenetesen sok veszélyt rejteget egy ilyenféle pici, tapasztalatlan süldő nyuszilányka számára, de Csuti nyuszi nem engedett. Végül egy ködös hajnalon elhagyta a biztonságot nyújtó üreget.

Alig jutott az erdőt és szántóföldet elválasztó dűlőúton egy kőhajításnyira, amikor a sikertelen vadászatból hazafelé bandukoló, korgó gyomrú borz, Botor utána vetette magát. Csuti rémülten menekült. A szántás halmai közé rohant. Kis szíve hevesen vert, teste ide-oda lódult, nem tudta, üldözőjét hogyan rázza le? A következő pillanatban hatalmas durranás, vadászpuska döreje hallatszott. Csuti ereiben a vér megfagyott.

– Itt a vég! Soha sem láthatom már a családomat! – gondolta, és tehetetlen kétségbe esésében két hatalmas bucka között a földre lapult.

Botor is megijedt ám! Azon nyomban föladta a vadászatot, és a közeli bokrok közé vetette magát. Csuti feküdt remegve a halmok között, mint egy tehetetlen, barna, pihepuha szőrgombóc és csak sokára fogta föl, hogy a vadász nem őt célozta, a hajnali ködben nem is látta meg. Borz úr bundájára fájt volna a foga, de a lövést elvétette.

Csak akkor tért magához ebből a dermedt rémületből, amikor már a ködöt az öreg őszi Nap gyenge, sugarai nagy küzdelemmel szétkergették. Kikukucskált a szántáshalmok közül.

– Veszélyes hely az erdő meg a bozótos, nem fogom arra folytatni az utat. Inkább a szántáson megyek tovább, itt jó messzire ellátok.

Már majdnem átért a túloldalra, amikor egy sötét árnykép állt a nap fényének útjába. Vijja, a héja körözött odafenn, ő takarta el az ég egy darabját.

Csuti gyorsan fölfogta az új veszély közeledtét, kétségbe esve menekült, inalt, ahogyan csak a lába bírta. Vijja éles szemével hamar meglátta a rémült nyuszikát, és egyre-egyre közelebbi, egyre kisebb köröket rótt fölötte. Már készült arra, hogy éles karmaival lecsapjon a védtelen Csutira, amikor a kisnyúl lába alól elfogyott a szántóföld, előtte már a legelők és a faluszéli kertek húzódtak. Az utolsó pillanatban Csuti meglátott egy fürge kis állatot, és egy másikat, még kisebbet, még fürgébbet eltűnni egy magasan emelkedő fal szájában. A fal egy rozoga csűr oldala volt, a száj, pedig annak oldalán egy törött deszka. Csuti az utolsó pillanatban lesz, ami lesz, nekirontott annak a lyuknak. Most hasznát vette csöppnyi termetének, ő is befért a nyíláson! Vijja dolga végezetlenül volt kénytelen tovaszállni, de közben félelmetes karmait és erős hangját is kieresztve szidalmazta Csutit.

– Ó te galád! Fél adagnak sem lettél volna elég! Menj is, hizlald fel magad tavaszra, akkor visszajövök érted! Vissza én! – vijjogta tehetetlen haragjában a pórul járt ragadozó madár.

A csűr poros, csendes félhomályában halk motoszkálás hallatszott. Csuti megilletődve álldogált a fal mellett, és óvatosan szólongatta a hang forrását.

– Halló! Ki van ott? Én csak, bocsánat, de … én csak… – hebegett-habogott zavarában. – Én csak ide menekültem, és én nem rosszból, csak a lyukon – folytatta Csuti gyámoltalanul.

Ekkor a szürkeségben lassan közeledett feléje két fekete folt, egy kisebb, és egy nagyobb gombolyagnyi, majd végül két, még a sötétben is csillogó szempár szegeződött Csutira.

– Én Pöcök pocok vagyok, a barátom Rizi egér. Te ki vagy, és végül is mi járatban vagy itt? Egy szót sem értettünk abból, amit itt összemakogtál! – válaszolta a nagyobbik gombolyag.

Csuti összeszedte minden bátorságát és ékesszólását, és végre illően bemutatkozott, majd elmesélte a kalandjait.

– Jó helyre jöttél, Csuti! Maradj velünk! Nézd azt a nagy zsák búzát, hátra hagyta a gazda, mert szemetes volt. Nem fogunk éhezni, hármunknak is elég lesz tavaszig – marasztalta Rizi.

Egész télen vígan lakmároztak, és amikor jóllakottan elhevertek a csűr sarkába odavetett kukoricaleveleken, nagyokat beszélgettek, szebbnél szebb történetekkel múlatták az időt. Ott éltek mind a hárman egészen addig, míg újra nem nyitotta bolyhos, sárga szirmait a pitypang. Amikor a vetés csírái szétfeszítették a szántás rögeit, és a zsenge búzahajtások leveleket bontottak, Csuti kis időre elbúcsúzott a barátaitól, hazatalpalt a szántó túlsó oldalára, meglátogatta a családját. A szülők és a testvérek nagyon nagy szeretettel fogadták!

– Ó én édes porontyom! Hát igazi bátor, hős nyúl lettél, Csutikám! – tapsikolt Nyúlanyu.

– Úgy ám! Meg is erősödtél, már nem is Csuti vagy, hanem egészséges vadalma! – örvendezett Nyúlapu.

Csuti vitt ajándékot is, lapulevél batyuba kötve szép adagot az életmentő búzából. Jó nagy vacsorát csaptak. Zsenge lóherével jól csúszott a búza. Másnap ugyan visszatért a kis barátaihoz, de gyakorta megtette az utat a Fenyves-háton élő családjához.

Rizi, Pöcök, Csuti nyárra mind ott vertek tanyát a falu határában. A nyár derekán már szorgosan készültek az ínséges napokra, élelmet gyűjtögetve a határban. Esténként azonban vidáman fogócskáztak a réten, vagy hemperegtek az árokparti üde fűben, aztán együtt hallgatták a tücsökzenét, emlegették a csűrben töltött békés téli napokat.

 

 

Salgótarján, 2021.december 19.

 

 

 

Ágota Nivelt, amatőr meseíró és blogger

Minden gyermeknek van egy álma. Vagy kettő. Vagy végtelen sok. És megesik, hogy az álmokat, vagy azok valamelyikét évekig dédelgeti az ember. Az én legnagyobb álmom az írás volt. Jó sokáig vártam vele, de végre eljutottam abba az életszakaszba, amikor már megtehetem, írhatok. Nagymamaként legkedvesebb tevékenység számomra a mesék szövése. Mérnökként élvezem a történetek építését, és örök ifjúként a gy...


http://mocorgohaz.hu/

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!