Domi és a piros traktor

Domi és a piros traktor.

Teljes pompájában bújt elő a Nap a pár napja még szomorkodó felhők mögül. Búcsút intett a hideg tél, nem maradt itt egyetlen hófoltocska sem.     

A kert türelmetlenül várta, hogy meglátogassa barátja, aki nem volt más, mint egy hatalmas, piros színű, Taki nevű traktor. A gép nagyot nyújtózva ébredt álmából, s már gurult is kifelé, hogy mielőbb előkészítse a talajt a tavaszi vetéshez. Az első két kereke sokkal kisebb volt a hátsó kettőnél, a kormány meg jó magasan helyezkedett el az ülés közelében. Ilyennek született és így volt ez jó.

Ügyes gazdája hamar útnak indult vele, s máris elkezdődött a szántás. A kert egyre jobban érezte a vidám felfrissülést, s boldogan várta, hogy legutolsó kis szeglete is átforgatásra kerüljön. A férfi megszomjazott. Pár percre leállította járművét, hogy a magával vitt kulacsból kedvére kortyolhasson. Ekkor odaszaladt hozzá a kisfia.

• Apa! Vezethetem én a traktort? – kérdezte.
• Te kicsi vagy még, így nem vezetheted, de ha nagy leszel, akkor már igen. Gyere, ülj az ölembe, és együtt vezetjük! De előbb ismerkedj meg vele közelebbről! A nevét már tudod.
• Szia Taki! Én Dominik vagyok. Tetszik a színed. Szeretem a pirosat. Látod? Olyan színű vagy, mint az én kabátom. Vezethetlek?
• Tütüttűűűű! – dudált egyet a traktor. Azt akarta mondani, hogy „Igen, örömmel adom neked oda a kormányom!”

Beszélni nem tudott. Apa mégis megértette, hiszen ő minden kis zörejt felismert már Taki hangjaiból.

• Gyere Domika! Szálljunk fel! – mondta, s ölében a gyermekkel egy pillanat múlva a traktorban ültek. Na, indítsuk be! Kicsit hangos lesz, de ne ijedj meg tőle! A motorja adja ezt a zajt. Tudod, a legtöbb jármű és gép motorral működik.
• Az autónk is. Meg a fűrészgép is. Ugye?
• Igen.
• De a bicikli az nem. Meg a roller sem.
• Milyen okos az én kisfiam! – állapította meg apa, majd hamarjában felléptek a magas kislépcsőn.

Domika, apja ölében ülve izgatottan várta, hogy végre elinduljanak. Együtt fogták a kormányt. 

• Na, akkor folytassuk a szántást Taki! – szólt apa.
• Folytassuk, folytassuk! – lelkendezett Dominik.
• Tütüttűűűű! – válaszolt a traktor.

Elindultak. Lassan és óvatosan. Nyomukban gyönyörű látványt mutatott a frissen forgatott föld. A fákon tanyázó madarak vidám csiripeléssel adtak hangot tetszésüknek.

Miután az egész kert felfrissült, Domika, apa és Taki pihenni tértek.

• Nagyon jó volt vezetni veled apa! – kiáltott fel elégedetten a gyermek, majd megkérdezte: A traktornak lehet kisfia? Olyan, amivel játszhatnék. Amibe egyedül is be tudok szállni, amit egyedül is vezethetek, ha te nem érsz rá.
• Hát…nem is tudom! – válaszolta apa.      

Kezet mostak, majd leültek a konyhában, hogy elfogyasszák az anya által főzött finom vacsorát. Aztán sokáig beszélgettek hárman, mindenféléről.  

• Itt az ideje az alvásnak! Irány az ágy! – mondta mosolyogva anya.
• Jó, megyek! Apa, szeretném, ha ma este te mesélnél nekem!
• Rendben! Melyik mesét szeretnéd hallani?
• A traktorosat.

Apa elkezdte lapozni a könyvet. Nem talált traktorról szóló mesét, így hát maga talált ki egyet, ami Takiról és a kisfiáról szólt.  A gyermek élvezettel hallgatta. Elaludt. Másnap, harmadnap, és még utána is ugyanazt akarta hallani.

Elérkezett a szombat reggel, amikor mindenki otthon maradt. Domika lustálkodott még egy kicsit, hiszen most nem kellett óvodába készülődnie. Mikor kiszállt az ágyból, alig hitt a szemének.

Szobájának ajtajánál Taki piros színű kisfia, a kistraktor várt rá.