Egér Elek utazása


http://mocorgohaz.hu/
  • 2023.
    jan
  • 26
  • Erről olvashatsz:
  • egér

Verőfényes, kora tavaszi nap volt. Egér néni elérkezettnek látta az időt, hogy a kicsiket kiengedje a vacokból.     - Bizony, nekem is jólesne egy kis napozás, úgy csalogatnak a meleg sugarak! - Köténye két csücskét összefogta mellső lábaival, úgy ráz...

Kép forrása: Molnár Ágnes

Verőfényes, kora tavaszi nap volt. Egér néni elérkezettnek látta az időt, hogy a kicsiket kiengedje a vacokból.
     - Bizony, nekem is jólesne egy kis napozás, úgy csalogatnak a meleg sugarak! - Köténye két csücskét összefogta mellső lábaival, úgy rázta le a morzsát, majd letelepedett az ajtó előtti lépcsőre, szemmel tartva az udvar minden szegletét.

       A pöttömnyi egerek vidám hancúrozással vették birtokukba a soha, senki által nem látogatott szegletet. Mókás látvány volt, ahogyan bukdácsoltak a virágok között, lecsúsztak egy-egy fűcsomóról. Egér Enikő pedig azt találta ki: játszanak olyat, hogy egyikük elbújik, de jó alaposan, a többiek pedig megkeresik. Azonban, valahányszor Elekre került a sor, és ő azt gondolta; „No, itt aztán senki sem fedezheti föl a rejtekhelyemet!”- valaki már szaladt is a diófa törzséhez, kitapsolni!
     - Ipi-apacs! Elek jöjjön elő az oszlop mögül! 

     Legközelebb, a kutyaól mögé is elmerészkedett, de szemfüles testvérei ott is megtalálták. Ilyenkor szégyenszemre mászhatott elő a mohás, nyirkos ól mögül! … Nem is ez zavarta igazán, hanem az, hogy a többiek olyan ügyesen elrejtőztek, hogy vagy meg sem találta őket, vagy csak nagyon sokára! Bevetett már mindenféle trükköt, de testvérei, csak nem adták föl magukat. Amikor persze ő bújt a helyükre, azonnal „ipi-apacsot” cincogtak valamennyien.
     - Ez, így nem ér!- sértődötten húzta maga után hosszú farkincáját. … - No, várjatok csak!- gondolta. – Úgy elbújok, hogy holnapig is kereshettek, akkor sem fogtok megtalálni! – Ki is szemelt jó előre egy félreállított lakókocsit, és amikor, végre más valaki lett a hunyó, már slisszent is alá! A vastag gumikerekek hosszú időre elfedték aprócska testét.
     - No, itt találjatok meg, ha olyan nagy legények vagytok! – pödörte bajuszát kárörvendően.

       Ezzel nem is lett volna baj, mert valóban senkinek sem jutott eszébe, éppen ott keresni.
Mindenki elő lett már szólítgatva, de Eleknek se híre-se hamva! … Hanem, egyszer csak, lábak jöttek, lábak mentek; kicsik és nagyok egyaránt. Hol külön-külön, hol meg összegabalyodva, ahogyan ezt ő alulról látta. Túl kicsi volt még ahhoz, hogy rájőjjön: csomagolnak, azért járkálnak annyiszor a lakókocsihoz, meg vissza.
     - Most képtelenség innen kibújni! – szögezte le. – Meg kell várnom, amíg befejeződik ez a jövés-menés! … A testvéreim pedig csak keressenek, megérdemlik!

       A sűrűsödő járkálástól azonban, egyre beljebb kellett húzódnia, hogy senki fel ne fedezze! Végül a tengelynél talált akkora zugot, amelyben kényelmesen begubózhatott. Valószínű, álomba is szenderült, mert amikor feleszmélt, már túl messzi voltak a szülőhelyétől.
       Rémülten tekintgetett jobbra-balra, előre-hátra, de csupa ismeretlen táj ölelte körül. Legszívesebben sírva toporzékolt volna, csakhogy a sima rúdon, minden pillanatban a lecsúszásveszélye fenyegette! Azzal vigasztalta hát magát, hogy ahonnan eljöttek, oda vissza is fognak térni!
       Így nyugton maradt és békésen szemlélte a suhanó tájat, a dübörögve csikorgó járműveket. Csak a hőség vált egyre kibírhatatlanabbá, pedig a kerekek között folyamatosan hasított a levegő, a meleg levegő!

       Egyszer aztán lassítani kezdett az autó.
     - Ho-hó! A zötykölődéstől még inkább lecsúszhatok, ha nem kapaszkodom eléggé! – figyelmeztette önmagát. A karaván azonban egy határozott fékezés után megállt.
     - Ott egy gémeskút! – sikongták örömükben a gyerekek. – Szaladjunk! Ki ér oda elsőnek?– és már futottak is.
     - Milyen érdekes! – szemlélődött a tengelyről levánszorgó kisegér. – Felénk ilyen messzire, még szép időben sem lehet ellátni! Eltakarnak mindent a hegyek! … Itt pedig, amerre nézek, mindenhol pusztaság van! - csodálkozott.

       Ekkor, búbjának szőrszálait egy erőteljes légáramlat, teljesen átfésülte. Megrettent. Megfordult, hogy tájékozódjon, … és egy másodpercre, a szíve is leállt, - legalábbis, így érezte. Vad, loboncos kutya vágtázott, őrült iramban, éppen felé! …Alig maradt ideje, visszaiszkolni a lakókocsi alá! Szerencséjére, a jármű ahhoz elég alacsony volt, hogy a pásztorkutya minden baj nélkül, alá bírt volna mászni!
     - Gyere ki, mert úgyis elkaplak! – csaholta, éles fogait villogtatva.
     - Képes lennél, engem bántani, te szégyentelen! Menj inkább vissza a juhaidhoz, terelgesd azokat! Ott mutasd meg, milyen erős vagy! – cincogott ki a kisegér, amikor a vasrudak között már biztonságban érezte magát.

       Szíve még akkor is a torkában zakatolt, amikor a kerekek újra nyikordultak, és ütemesen szelték a rónaságot.

       Erősen esteledett, amikor megint kezdetét vette a csomagok, táskák pakolása.
     - Éhen halok! Igyekezhetnétek jobban is! – szuszogta egyre türelmetlenebbül.
       Végre elcsendesült a környék, óvatosan lenyújtotta hátsó lábait, erősen kapaszkodva a mellsőkkel, de kövér popója lehúzta, és lehuppant. Körbe nézett. Körös-körül néma csend honolt. Hozzá legközelebb egy, érthetetlenül ferdén, és csillagokig érő létra meredezett. 
     - Lesz, ami lesz! – gondolta Elek, és gyorsan a padlás felé tartott. Fönt egy barátságos egércsalád fogadta.
     - Ti, milyen érdekes helyen laktok!- ismerte el őszinte csodálattal. – Nem féltek, hogy esőzéskor beázik a fejetek fölött a tető?
     - Ez? – nevettek föl a padláson lakók. – ez igazi nádtető! – magyarázta egérpapa. – Ezen egy csepp eső sem jut át! …Viszont télen elviselhető, nyáron pedig, - de ezt magad is tapasztalhatod – kellemesen hűvös! – nyújtózott jólesően a családfő, majd mellső lábainak tapsikolásával adta ki a parancsot:
     - Mire vártok? Terítsetek meg hamar! 

       Különféle magok, pár szem kukorica került az asztalra, és néhány szem, féltve őrzött, tökmag is. – Ebből csak különleges alkalmakkor rágicsálunk, mert a készletünk csökkenőben, és sokára terem még az új! … Tavaly terítette föl, száradni a háziasszony, és bizony télen, ők is sokat megtörtek belőle!
     - Meg bizony! – cincogott közbe egy kis rágcsáló. – Sőt, még meg is pirították a sütőben, csak úgy hömpölygött föl az illata! … Mi pedig csendben nyeldestünk!
     - Finom ez, így is, ráadásul jól koptatja a fogakat! – térítette vissza egér néni csemetéjét a valóságba.
       Egér Elek kedvére, degeszre tömhette kicsiny gyomrát.
Éjjel, álmában a mamáját hallotta, amint elkeseredetten egyre csak őt szólítgatja. 
Kereste is bizony, egészen sötétedésig! Hiába nyugtatgatták a többiek; „Nyugodj meg anya, nem történhetett Elekkel semmi baj! Hidd el, semmiféle veszély sem leselkedett rá, - bizonygatták szaporán - hiszen együtt játszottunk! Legfeljebb, elkóborolt valahová! Reggelre biztosan előkerül!”
     - Mama! – súgta álmában, és kis mancsával belecsimpaszkodott anyja puha, selymes bundájába.
Reggel leverten ébredt. Hiába marasztalták vendéglátói, folytatta ő is a kirándulást. Újra visszabújt megszokottnak tűnő kuckójába.

       Ahová csak nézett, ameddig csak ellátott aprócska szemeivel, mindenhol szikes pusztaság köszöntötte, gyér fűvel, árválkodó tanyákkal. Az út mentén egy-két fa tisztelettel meghajolt, az utazó előtt. Legelésző csordát, nyájat viszont annál többet látott, acsarkodó, parancsolgató, négylábú terelőkkel, akiknek a közelébe merészkedni, isten ments mégegyszer! Rögtön elveszítik betanult, jó modorukat!

       Szürkületből arra következtetett, hamarosan szállást kell újra találniuk!
     - Már minden lábam elgémberedett! – mászott le nyögdécselve.
     - Akkor gyere velem! – ajánlotta föl nyeglén, az előtte elbillegő, fiatal egér. - Meglátod, jól fogod magad érezni!
Ugyan a kisegérnek valami azt súgta, ne menjen vele! Talán a másik egér modora, talán a feltűnő viselkedése? Esetleg a kirívó cincogása? Nem tudta pontosan megállapítani, de egyáltalán nem tartotta rokonszenvesnek. 
     - Na, mi lesz már! – cincogta a másik nagyképűen, valamit rágcsálva. Napszemüvegét feljebb tolta, fejét pedig, fennkölten balra fordította. Elek, lelke mélyén azt érezte; a mamája sem lelkesedne ezért a barátságért, ha látná, viszont dübörgő éhségérzete, lábait követésre invitálta.
        ◦ 
A bejáratnál hirtelen útjukat állta az őrszem, egy zömök testű, piszkosszürke egér, aki egyben a bélyeget is osztotta.
     - Hagyd csak, velem van! Nem fontos neki lenyalni a bélyeget!
       Egér Eleknek most már végképp nem tetszett a helyzet, de ekkor a hencegő felszólította:
     - Húzd be a pocakod, amilyen kicsire csak bírod! Egy titkos alagúton kell átbújnunk, de utána … garantálom neked, … nem fogod bánni! – préselte keresztül magát, a szűk, véget érni nem akaró résen.

       Amikor végre kibújtak, a kisegér szörnyen megijedt. Dübörgő zene, villódzó fények tekeregtek egyik falról a másikra. Szinte megdermedt. … Odabent sokan voltak, és olyan szokatlanul viselkedtek, mintha valami össze-vissza rángatná a végtagjaikat, sőt az egész testüket. Szemük pedig, szinte fény nélkül verte vissza a piros-sárga-zöld-kék fénycsóvákat.
    - Ugye, milyen remek hely? – kérdezte, önmagát is túlkiabálva Cincorgó. – Meglátod, hamarosan a mennyországban fogod érezni magad! … Ezzel, Eleket otthagyva, elindult a terem közepe felé, ahol selyem párnán pöffeszkedett egy idősödő, kövér egér. … Körülötte csinos, fiatal egérlányok táncoltak. Az egészen közelében állók pedig, valami furcsa egértáncot lejtettek, és közben az öntelt egeret legyezgették, simogatták.
    - Ő a király! Az egerek királya! – cincogta süvöltve Cincorgó, de olyan átélt hangsúllyal, mintha máris varázsütés érte volna. – Meglátod, egyszer én is király leszek! – jelentette ki révedt tekintettel, és reszkető mancsával az asztalon heverő tasakokba túrt.
       Egér Elek elképedve figyelte. Talán levegőt sem vett közben. Szeretett volna kifutni, még ha a keskeny résen is kell átvergődnie magát, csak egyszer kint legyen!

   -  Na, gyere már! – cincogott rá erőteljesen az előbbi hang. – Csak nem vagy gyáva? Fiúk, halljátok! – kiáltott bele a bömbölő zajba. – A kis barátunk nem mer beleszippantani, ebbe a mennyei porba! 
       Hirtelen minden egértekintet felé fordult, talán a zene is elhalkult, Eleknek pedig a lélegzete is elakadt.  … Kezdte szégyellni magát.

    - Pedig, ha tudná, milyen csodálatos lesz tőle a világ! – vinnyogta. – Nincs az a macska, amelyik utolérne! – hahotázta hencegve. – Csak nem félsz ettől az édes porcukortól? – kérdezték lenézően többen is.
      - Nem. A porcukortól nem félek.  – vacogta. – Azt otthon is szeretem. Egyszer a papa is csent a spejzből. – cincogta bátortalanul a többiek felé. Ebben a pillanatban, egy bájosan mosolygó egérlány, már tartotta is felé kacsójában, a fehér port. 
       Újra minden tekintet rászegeződött. Ő meg csak állt, mint akinek földbe gyökereztek a lábai. … „Mégsem hihetik róla, hogy ő ilyen gyáva!” – biztatgatta önmagát. – „Egyébként is, mi rossz lehet benne,… az csak egy kis porcukor.” 
       A teremben feszült csend lett. Eleknek minden porcikája remegni kezdett. Ekkor, az előbbi finom mancs, egészen közel tartotta bajuszához a fehér port, ő pedig ijedtében beleszippantott. … Hatalmas taps lett a jutalma.
       Elismerően rázták a mancsát, veregették a vállait, és szinte szertartásszerűen vonultak elé. Mikorra az utolsó is hozzálépett, már egyre homályosabban látott. Összemosódott előtte; kép is zene is. Jószerével, nem is emlékszik többre. 

       Arra sem; mi történt vele ezután, arra meg főként nem, hogyan cibálták keresztül azon az, egérlyuknak sem nevezhető, repedésen.

       Másnap, amikor szemét, résnyire felnyitotta, iszonyatos fájdalom nyílalt a fejébe! Annyit érzékelt csupán, hogy számára vadidegen helyen ébredt. Szörnyű fájdalmai voltak. Lábai olyan gyengék, ernyedtek voltak, hogy nem menni, hanem tápászkodni sem bírt velük. Gyomra émelygett, forró katlanra emlékeztette. 
       Talán egy, … esetleg két,… de az is lehet, hogy három napot töltött így el. Elgyötört, elkeseredett és nagyon-nagyon beteg volt.
       Harmadik nap környékén, összeszedte maradék erejét. - Mégiscsak körül kell nézni! – gondolta. Mozgására, egy tőle is kisebb egér, rémült futásba kezdett. 
    - Várj, kérlek! Ne szaladj el! – cincogott utána fájdalmasan. – Szeretném megkérdezni, hol vagyok, és hová tűntek a többiek?
    - Te is közéjük tartozol? – lassított a pici egér, majd letelepedett mellé. – No, akkor kivételes szerencséd van! - méregette furcsán. … Felfedezték ugyanis az egértanyát, ami nem csoda, hiszen akkora ribilliót csaptak minden este! … Elsőként persze, Cincorgót csípte nyakon a cirmos, rögtön a lyuknál! … Nem értem! … Fel sem fogta volna, mekkora veszély leselkedik rá?
    - A király miért nem védte meg?
     - A király? – nevetett hangosan a kis mesélő. – No hallod, ekkora bolondot életemben sem láttam még! … Képzeld, egérfogókat helyeztek le mindenfelé, ez a dilis meg dalolva sétált bele! Nyilván azt hitte, most koronázzák királlyá! – tört ki röhögő cincogásba, csakúgy rázkódott a pici hasa.
      - Egér Elek elképedt bambulását, szörnyű fejfájása szakította félbe. Szeretett volna már otthon lenni! Otthon a testvéreivel, a mama óvó közelségében, ahol nem érheti semmi baj, ahol vigyáznak rá, és ahol szeretet veszi körül.

Németh Marika, amatőr

Ezt a mesét írta: Németh Marika amatőr

...............


https://webshop.meskete.hu

Vélemények a meséről

Ehhez a meséhez még nem érkezett hozzászólás, legyél Te az első aki véleményezi!
A szerző biztosan nagyon hálás lesz érte!