Egérke a dión

Egérke a dión.

            Egy emeletes ház konyhájában a beépített szekrényben egy nagy piros zsákban kucorgott sok-sok dió. A gyerekek a szomszéd bácsitól kapták, betették oda és rázárták az ajtót, majd szépen el is felejtették.

            Egérke már hosszú ideje elszökött a biztonságos otthonából, kalandra vágyott, és épp ennek a háznak a pincéjében kóborolt. Besurrant egy ajtón, és fehérre festett csöveket vett észre, melyek felfelé haladtak.

– Vajon mi lehet arra? – kérdezte, és nem lepődött meg, hogy senki nem felelt, hiszen egyedül álldogált.

– Ennek utána kell járnom! – kiáltotta, és felugrott az egyik csőre. Nem kapaszkodott meg eléggé, és többször visszacsúszott, de hamarosan rájött, hogyan kell rudat mászni, és rövid időn belül a magasban találta magát. Errefelé szűk nyílásokon kellett haladnia, de mivel picire nőtt, ez nem zavarta. Egyszer, mikor világosságot észlelt, úgy döntött, hogy arra halad tovább. Sikerült egy nagyobb térbe beugrania, de ott ismét sötét volt, percekig semmit sem látott. Összekuporodott egy nagy kupac tetején, és várt. A szeme lassanként szokott hozzá a sötétséghez, egy idő múlva észrevette, hogy egy piros zsák tetején üldögél, mely olyan, mint a háló, ezért látható, hogy dióval töltötték meg.

– Micsoda fogás! Ez egy évig is elég az egész családomnak! – cincogta.

Egy helyen kirágta a hálót, az egyik diót a fogával feltörte, és vidáman csemegézett egy darabig. Mikor jól lakott, azon az úton, ahonnan jött, visszament, és megkereste a családját a biztonságos egérlyukban.

– Találtam egy zsák diót! Gyertek velem! Elég lesz nekünk egész évre! – mondta lelkesen.

Mikor megvitatták, és úgy döntöttek, hogy útra kelnek, Egérke mutatta az utat. Hamarosan a csövekhez értek, ahol Egér nagymama és Egér nagypapa szomorúan megállt, és hevesen rázták a fejüket.

– Mi nem tudunk ezen a rúdon felmászni! – mondta Egér nagypapa.

– Ó, sajnálom! Akkor majd dobok le a rúd mentén nektek egy-egy diót! Addig bújjatok el! – felelt Egérke.

– Elég biztonságos az a hely, ahol a hálós diót találtad? – kérdezte Egér mama.

– Igen, nem lakik ott senki! – felelte magabiztosan Egérke.

– Induljunk! – javasolta Egér papa.

Hamarosan ott másztak mind a hárman, majd Egérke vezetésével beugrottak a dió tetejére a beépített szekrénybe. Első dolguk volt, hogy lecsúsztattak kettőt a nagyszülőknek, akik mikor csörrent a pince talaján, előbújtak, és rágcsálni kezdték. Az egérszülők és Egérke is falatozni kezdett. Hárman már akkora csámcsogást csaptak, hogy a lakásban élő cica meghallotta, és kíváncsian a bezárt ajtó elé sietett. Várt egy darabig, kaparászott, de nem tudott bemenni a szekrénybe, mert azt kulcsra zárták.

– Már eleget ettünk, induljunk haza! – figyelmeztette a többieket Egér mama.

– Én még kérek! – mondta Egérke, és nem is figyelt arra, hogy a szülei magára hagyták.

A cica a szekrény előtt ült akkor is, mikor a gazdija hazaért az iskolából.

– Miért kaparászol azon az ajtón? – kérdezte a kislány, mikor meglátta őt.

– Azért, mert egérszagot érzek! – nyávogott a cica.

A kislány a fejéhez kapott.

– Emlékszem már, a szomszéd bácsi adott nekünk egy zsák diót, és betettük ide! – kiáltotta, és kinyitotta a kulcsra zárt ajtót.

Egy halom dió tetején ülve Egérke sóbálvánnyá meredt ijedtében. Néhány pillanatig farkasszemet néztek a kislánnyal, ennek az vetett véget, hogy a cica hirtelen beugrott a szekrénybe, és  Egérke észbe kapott, majd hanyatt homlok menekült. A csőbe kapaszkodott és gyakorlottan lecsúszott a pincébe. A cica nem tudta követni, mert a cső melletti résen csak egy egér fért el, mérgesen nyávogott utána.

– Ügyes vagy, hogy elzavartad az egeret! Nem zárom kulcsra az ajtót, így legközelebb el tudod kapni, ha idejön! – mondta a kislány.

Egérkét már nagyon várta a családja odalenn. Büszkén mesélte nekik, hogy megmenekült a macskától.

– Ne bízd el magad, most szerencséd volt, máskor azonban pórul járhatsz! Azt mondtad, nem lakik ott senki! Felelőtlenség tőled, hogy nem néztél alaposabban körül! – mondta az apukája.

– Dehogy járok én pórul! Ügyes vagyok és erős! – gondolta Egérke, és még aznap éjjel, mikor már az egész család az igazak álmát aludta, visszament a beépített szekrénybe az ismert úton. Igen ám, de annak ajtaját nyitva hagyták, és a cica mikor meghallotta a neszezést, azonnal odasietett, és beugrott hozzá. Életében nem üldözött még egeret, így hirtelen nem tudta, mit kellene tennie, és ez az idő éppen elég volt ahhoz, hogy Egérke elszeleljen. Mikor utána kapott, éppen csak a farkincáját érte már el, de az kicsúszott a karmai közül.

Egérke pihegve ért haza.

– Majdnem elkapott a macska! – mondta az apukájának, és elmesélte neki a történteket. Az apukája nem szólt semmit, örült, hogy Egérke megmenekült, és remélte, hogy ezúttal tanul a hibájából, és többé nem kockáztat feleslegesen.

            Egérke azon az éjjelen nem aludt. Átgondolta az esetet, amikor a dión üldögélt, és majdnem elkapták. Telt-múlt az idő, és mire felnőtt, ő lett a legfelelősségteljesebb egér a környéken.