Egy mókus különös napja

Egy mókus különös napja.

Egy mókus különös napja

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy mókus, akit Mogyinak hívtak. Mogyi minden nap az erdőt járta társaságot keresve, de nemigen járt sikerrel, mivel a többi állat nem foglalkozott vele apró termete miatt.

Egy nap azonban minden megváltozott. Az állatok köszöntek neki. Ezt nagyon furcsállta, mert még nem történt vele ilyen vagy ehhez hasonló.

Az egész reggel kezdődött. Úgy kelt fel, hogy iszonyatosan nagyot kordult a gyomra, ezért elindult eleséget keresni. Ezzel még nem is lenne semmi baj, de ahogy kilépett ajtaján a verebek köré gyűltek és hangos csiripelések közepette kívántak neki jó reggelt és szép napot. Először szegény azt se tudta milyen nap van, nagyon váratlanul érte, majd értetlen fejet vágva megkérdezte, hogy mi történt, de a verebek továbbrepültek, így Mogyi válasz nélkül maradt. Ezzel mit sem törődve továbbment és folytatta útját étel után keresve.

A következő állat, aki szembejött vele Rozsdás, a süni volt. A verebekhez hasonlóan ő is ráköszönt. Itt már az esze legmélyén elkezdte foglalkoztatni az a kérdés, hogy „Mi történt ma itt? Olyan kedvesek az állatok!”. Ezekkel a gondolatokkal sétált tovább az erdőben.

Hirtelen arra lett figyelmes, hogy valaki útját állja. Nyuszkógyuszkó volt, a nyúlpajtás (mindenki így hívta). Mikor Mogyi nekiütközött, Nyuszkó megfordult és kedélyes mosollyal köszöntötte. Egyből megölelte és mosolygott rá. Mogyi erre már végképp furcsán nézett, mert nem nagyon voltak sem barátok, sem pajtások, sőt még köszönőviszonyban sem álltak egymással. „Ezek az állatok egyre furábbak” - gondolta magában. Ekkor még nem tudta, hogy milyen napja is lesz pontosan. A következő állat, aki szembejött vele Brummbácsi volt, aki kalapját megemelve köszönt neki. Erre már nem tudott mit reagálni magában.

- Brummbácsi, te tudod hogy mi történt ma mindenkivel?

- Ezt hogy érted Mogyi?

- Úgy, hogy ma mindenki köszön nekem. Ez számomra nagyon fura, mert általában senki még csak észre sem vesz.

- Nem te mentetted meg a minap az erdő lakóit?

- De, de igen. Bárki mentette volna.

- Bárki, de te a kezedbe vetted a dolgokat és ezzel megmentettél minket a vadászoktól.

- És akkor most emiatt van mindez?

- Igen.

- Mostmár mindent értek, köszönöm.

- Óóó igazán nincs mit Mogyi.

„Most, hogy megtudtam minden értelmet nyert. Hihetetlen, hogy erre eddig még nem is gondoltam. Nem is tudtam, hogy a tegnapi eset után ez lesz, hogy talán észrevesznek, de tényleg komolyan gondoltam azt, hogy bárki más is megtette volna. Én csupán jókor voltam jó helyen. Ennyi az egész.” Mogyi ezekkel és ezekhez hasonló gondolatokkal járkált az erdőben élelem után.

De ahhoz, hogy megtudjuk mi történt tegnap, hogy miért is tartják Mogyit hősnek, vissza kell mennünk az időben. Erre azért van szükség, hogy minden értelmet nyerjen. 

Április 17.

Reggel az erdőbeli állatok nagy csattanásra riadtak fel a rejtekhelyükön. Nem tudták mi lehet az. Majd jött egy újabb. Egyik percről a másikra hangos kiáltozás hallatszódott csörömpölés és durranások közepette. Az erdő lakói nagyon megrémültek, ezért mindenki menedéket keresve elbújt a saját maga odújában. Ez azonban nem nyújtott teljes védelmet.

Az erdőben egy szempillantás alatt jelentek meg az emberek és a kutyák. Az erdő lakói rettegtek attól, hogy mi lesz.

Az állatok a közeli tisztáson gyűlést tartottak, hogy megvitassák hogyan fogják kiűzni az embereket és állataikat az erdőből.

- Én megyek és felöklelem őket – morogta Diszti a vaddisznó.

- Hiszen ez őrűltség – mondta Brummbácsi.

- Neked van jobb ötleted? – kérdezte Uhu.

- Nincs – sóhajtotta Brummbácsi.

- Nekem éppenséggel van egy ötletem – szólalt meg hirtelen Mogyi.

Az állatoktól rosszalló, illetve meglepett nézéseket kapott. Valójában még ő maga sem tudta, hogy mi is az a terv amit oly annyira beharsogott, de hirtelen rögtönzött egyet. Némi hallgatás után megszólalt:

- Állatok gyűljetek körém, mondom a tervet! Mi lenne, ha összefognánk? Mindenki a saját maga erejét adja be az együttes erőnkbe. Ez a terv szempontjából nagyon fontos, mert a hosszas megfigyelésem során arra jutottam, hogy közös erővel sikerülhet megállítani az emberek támadását. Ezt úgy képzeljétek el, hogy nem egyszerre az egész erdőt, hanem zónánként, részenként szabadítjuk fel az erdőt. Ezzel növeljük annak az esélyét, hogy nyerünk és az emberek békén hagyják el az erdőnket. Most pedig kiosztom a feladatokat. Nyuszkógyuszkó te gödröket és árkokat ásol. Brummbácsi te olyan félelmetesnek nézel ki, így rád hárul az a feladat, hogy megijjeszd az embereket. Uhu, te leszel a felderítő és a helyzetjelentő. Az égen repkedsz majd miközben figyeled az emberek tevékenységét és azt, hogy merre menekülnek. Diszti, a te feladatod lesz, hogy eltérítsd az emberek az erdő széle felé. Mindenki érti a feladatát? – Mogyi elszánt bólintásokat kap – Helyes! Most pedig állatok, megvédjük az erdőnket!

Mogyi miután befejezte tervének részletezését hangos éljen kiáltásokat kapott. Őszintén szólva még saját maga sem hitte el, hogy ez a terv beválhat. Akkor hirtelen ötletnek tűnt, egy olyan ötletnek, ami teljes kudarcba fog fulladni. Ennek ellenére be kellett látnia, hogy a terve sikeres volt. Bármennyire is vágta fejbe oly hirtelen ez a terv sikerrel zárult. Az állatok hangos éljenzés és hipp hipp hurrázás közepette ünnepelték a nap hősét, Mogyit, aki nemcsak a napot mentette meg, hanem az erdőt és annak lakót is a teljes pusztulástól.

Mogyi nem gondolta volna, hogy később ez hatással lesz a tekintélyére az erdőben, de akarata ellenére is minden úgy történt, ahogyan annak történnie kellett. Mogyi tekintélyt és elismerő pillantásokat és új barátságokat kapott önzetlen tettéért cserébe.