Éjszakai dallamok

Éjszakai dallamok.

Varázserdő közepében egy kis tündér lakott, aki nagyon szerette az éjszakai tájat nézegetni. Az erdőnek mindig más-más szegletén üldögélt, szemlélődött, s halkan énekelgetett hozzá. Egy éjjelen egy tó partját szemelte ki magának. Kényelmesen elhelyezkedett egy odvas fa egyik ágán, mely a víz fölé nyúlt. „Tökéletes hely” – gondolta a kis tündér. Ezernyi csillag szikrázott fenn az égen, s fényük megcsillant a tó vizében. Egészen elbűvölte a kis tündért a látvány, minden csillagnak, s még a holdnak is akadt párja lent, a víztükrön. Halkan dudorászott, s kis dalához zeneszót adott a halkan csobogó víz, s a tücskök ciripelése.

A lágy dallamokra előbújtak a pillangók, s kecses táncot lejtettek a levegőben. Így még szebb volt a táj! A csillagok fénye, a víz tükröződése, az erdő hangjai és a pillangók színes kavalkádja tényleg varázslatossá tette az éjszakát. Más állatok is odagyűltek hallgatni a tündért, s ő boldogan énekelt nekik.

Csilingelő tündéréneke szállt a tó vízén, s eljutott a víz alatti királyságba is. Itt élt egy sellőlány, aki éppen szintén a csillagok fényjátékát csodálta. Elbűvölte a csodaszép dallam, s kíváncsi lett, hogy ugyan honnan származhat, ki énekelhet ilyen szépen. Így hát a hang irányába vette az útját. Óvatosan kikémlelt a vízből, majd amikor meglátta a fán csücsülő tündért, nagyon megörült. Kimászott egy sziklára a tó szélén, úgy hallgatta az éjjeli muzsikát, s nézte a pillangók keringőjét.

Olyannyira megtetszett neki az ének, hogy ő is dalra fakadt. A tündérke nagyon megörült a sellőnek. Közös daluk gyengéden belengte a tó környékét. A kellemes dallamokra lassan nyugodt álomba szenderedett az erdő népe. Ez után a tündér és a sellő gyakran énekelt együtt a tó partján.