Élet az öreg vízimalomban 5. rész Az idegen

Élet az öreg vízimalomban 5. rész Az idegen.

  Ilka mama gondozásba vette a mókus bébit. Loncsos mindennapos vendég volt, hogy leellenőrizze minden rendben van-e. Amit a mókuska meghagyott tejet, azt szívesen belefetyelte. Ilka mama a cseperedő mókuskát mindenhova magával vitte, méghozzá, a köténye zsebében. Ezen a napon Regő édesanyja gyógyfüveket gyűjtött erdőn, és mezőn. Mikor a patak partjára ért Loncsossal együtt, észrevettek egy a vízen ringatózó csónakot. A csónakban egy idősebb ember feküdt. Ilka mama beszaladt a malomba, hogy szóljon Regőnek. Regő Katicával együtt sietve futott a patakhoz. A csónakot a partra sodorta a víz, benne az éhségtől, és a szomjúságtól ájult emberrel. Regő két erős ágból és egy lisztes zsákból hordágyat készített, arra fektették az idegen embert. Majd a hordággyal vitték be az udvarra. Az őszi idő már hűvösre fordult, így nem hagyhatták kint a fa alatt. Ezért Ilka mama kiköltözött a lakrészéből, és a malom épületében kapott egy kis szobát. Az idegen pedig a régi kamra helyiségében lett elszállásolva, ahol eddig Ilka mama lakott. Lefektették a szalmazsákra. Ilka mamának így lett még egy ápoltja, a mókuskán kívül. Hűségesen gondoskodott szegény elgyötört emberről. Egy tiszta ruhazsebkendőt vízbe mártott, abból cseppentett az idegen kiszáradt ajkaira. Majd áttörölgette nedves ruhával az arcát. Betakarta, és rendszeresen ránéztek Regővel, várva, hogy magához térjen. 
 - Na édesanyám! Előveheti a gyógyteáit, mert ezt az embert meg kell gyógyítani. Nem tudom kicsoda, micsoda, de rendes, becsületes embernek látszik. - tette kezét édesanyja vállára. - Ha valaki megtudja gyógyítani, az csakis édesanyám! - mondta Regő szeretettel Ilka mamának. Közben, a malomban tovább folyt a munka. Két szekér is várakozott az őrletésre. Várakozás közben a gazdák jól eldiskuráltak egymással. Mind ketten messziről jöttek, de az ellenkező égtáj felől. Pontosan azért szerettek a malomhoz őrletni járni az emberek, mert így értesülni tudtak a világban történt dolgokról.
 - Katicám! Készíts ebédet a két gazdának is! - kérte Regő a feleségét. - Egy jó kis molnár gombócot főzzél! Hátha magához tér az idegen ember is. - tette még hozzá.  A két gazda meghallotta mit mondott Regő a feleségének. Összedugták a fejüket úgy sutyorogtak. Találgatták, ki lehet az az ember. Végül vették a bátorságot, és megkérdezték a molnár legényt.
 - Ne haragudjon már  Regő uram! De nem nézhetnénk meg azt az idegent? A szomszéd faluból eltűnt egy ember. Én is ismertem, hátha az az. - fordultak mindketten Regőhöz. 
 - Hát nem bánom, úgyis ráakartam nézni! Jöjjenek! - intett nekik a molnár. Ahogy beléptek, már hallották, hogy az ember beszél. De azt bizony érteni nem lehetett. Motyogott, félrebeszélt a láztól. Ilka mama törölte arcát, karját, Regő segített itatni kamillateával. 
 - Hát gazduram, ő lenne az. Felismeri- e? - kérdezte Regő. 
 - Bizony ez az ember nem az az ember. - állapította meg a gazda. A másik gazda is megnézte, de ő sem tudta kicsoda. Kivonultak a beteg mellől, csak Loncsos maradt ott hűségesen. Az önkívületben fekvő ember szalmaágyról lelógó keze alá tette szőrös buksi fejét a kutyus, néha orrával megbökdöste, nógatva, hogy ébredjen már fel. De mivel ez a pillanat még nem jött el, így Loncsos ott vert tábort a beteg mellett, vigyázva a gyógyulását. Közben a két gazda gabonáját megőrölte a vízimalom, így mindkét szekér hazaindult, magukkal szállítva az egymástól hallott híreket, és a titkos idegen ember legendáját. Otthon aztán volt mit mesélni az asszonyaiknak. Regő, Ilka mama, és Katica be be nyitott, hogy ránézzen az emberre. Katica nem tudta miért, de nagyon szerette volna már hallani a hangját, és látni, hogy felkel. Szerette volna tudni a történetét. Kicsoda, mi történt vele, és hogyan került a csónakkal ide. Szépen rendben tartott őszülő haja, és bajusza arról árulkodott, hogy rendes ember lehetett. 
 - Vigyázz rá Loncsos! - mondta Katica a kutyusnak. - És szólj ha magához tér! A kutyus szót fogadott, és vigyázott. Aludni nem nagyon tudott tőle, mert az ember egész éjjel beszélt álmában. Nyögve forgolódott. Hol egy lányt emlegetett, hol egy fát, meg búzát, meg hogy valamit még meg kell keresnie. De ebből Loncsos semmit nem értett. Csak várta a reggelt, hátha akkorra felébred a beteg végre.
Folyt köv.