Elhozzák az angyalkák?

Elhozzák az angyalkák?.

            A konyhaablak az udvarra nézett. Odakint hullott a hó, a lámpafényben táncot járt a sok pehely, mielőtt földet ért. Odabent egy kislány és az anyukája süteményt készítettek. A gyerek kicsi nyújtótáblája egy széken állt, így kényelmesen elérte. Anya keze gyorsan járt, vékony ujjaival már egy nagy gömbbé gyúrta a tésztát.

            – Mikor kapok már belőle? – kérdezte a kislány, akinek hosszú, barna haja lófarokban volt összefogva.

– Adom már! – felelte az anyukája, és lecsípett egy darabot a nyers cipóból.

A kislány a deszkájára tette, és úgy, ahogy az anyukájától látta elkezdte nyújtani a kis sodrófával. Közben gyakran a magas asztalra pillantott, figyelte, hogyan csinálják ezt a felnőttek.

– Jó lesz így? – kérdezgette fél percenként, és az anyukája mindannyiszor bólintott.

– Kisujjnyi vastagságú legyen! – szólalt meg, és mikor észrevette, hogy a kislány a kinyújtott ujját tanácstalanul felfelé tartja, akkor mosolyogva megmutatta, hogy nem a kisujj hosszát, hanem a szélességét értette a tészta vastagsága alatt.

A gyerek hamarosan kapott egy formát, amivel kör alakú darabokat lehetett szaggatni. Nagyon élvezte, ahogy a lisztbe belemártja, majd a nagy tészta darabból kisebb korongokat szakít. Ezeket aztán berakta a tepsi sarkába, közvetlenül az anyukája sütije mellé. Éppen akkor sült ki a sok korong, mikor Apa hazaérkezett.

– Milyen jó illat van itthon! Sütöttetek? – kérdezte.

– Igen, gyere Apa, válassz! – szólt a kislány, és mikor az apukája a tepsi sarkából emelte ki épp azt a korongot, amit ő készített, boldogan nevetett.

– Honnan tudtad, hogy azt én csináltam? – kérdezte a kislány.

– Nem tudtam, az tetszett a legjobban!  – mosolygott az apukája, és Anyára nézett.

– Holnap lekvárral összeragasztjuk! – mondta Anya, és leporolta a kislány ruhájáról a lisztet.

– Anya mit gondolsz, elhozzák az angyalkák a babakocsit karácsonyra? – kérdezte a kislány.

– Nem tudom. Feladtad a levelet az angyaloknak? – kérdezte Anya, miközben Apa felé fordult.

– Igen, persze. Még akkor, amikor együtt megírtátok, hogy karácsonyra mit szeretne a kislányunk – felelte Apa.

– Akkor biztosan elhozzák neked, amire vágysz, feltéve, ha találtak ilyen babakocsit, amit kértél – mondta Anya.

A nagy barna szemek tele lettek várakozással. Bárcsak már karácsony lenne! Akkor már tudná, hogy az angyalkák teljesítették-e a kívánságát. Kettőt kellett aludni, és eljött a Szenteste, a szülők bezárták a nagyszoba ajtaját, hogy az angyalok nyugodtan le tudják rakni az ajándékokat a karácsonyfa alá. A kislány arra gondolt, hogy be kellene lesni a kulcslyukon, mert nagyon szerette volna látni az angyalkákat, de nem tette, mert Apa korábban azt mondta, az angyalok nem szeretik, ha nézik őket, ezért ha észreveszik, hogy valaki kíváncsiskodik, akkor elszállnak, és lehet, hogy az ajándékokat is visszaviszik a fellegek fölé. Mikor besötétedett, megszólalt a csengő.

– Hallottátok? – kérdezte Anya.

– Igen! Csengettek az angyalok! – kiáltotta a kislány, és mindkét szülő kezét megfogta. Így mentek be a szobába, ahol a karácsonyfán csillagszórók szórták szerteszét a fényeket, és halk zene szólt. Ők énekelni kezdtek, és mikor kialudt az ezer szikra a fán, akkor felkapcsolták a villanyt.

– Elhozták az angyalok a babakocsit! – kiáltotta a kislány, mert a fa alatt ott állt a gyönyörű játék, éppen az, amit a város legnagyobb játékboltjának kirakatában látott, és amire annyira vágyott.

– De örülök! Annyira szerettem volna, ha megkapod! – mondta Anya, és egészen meghatódott.

A gyereket nem lehetett a karácsonyfa alól kihúzni. Beletette a kocsiba a nagy babáját, tologatta előre, hátra a szobában, beszélt hozzá és énekelt is neki.

– Ezt vajon hogy csinálták az angyalok? – kérdezte Apa.

Anya csak rázta a fejét, jelezve, hogy ő nem tudja.

            A karácsony elmúlt, de a babakocsi még sokáig örömet szerzett a gazdájának. Egy ritka alkalom következett, amikor együtt el tudtak menni a délutáni színházi előadásra. Mindannyian kabátban álltak már az ajtóban.

– Anya miért nem a szép kabátodat vetted fel? Ilyenkor azt szoktad! Én úgy szeretem simogatni, olyan finom puha! – mondta a kislány.

– Nincs most annyira hideg! Ez a másik éppen jó lesz! – mondta Anya, és elindult.

A kislány soha többé nem látta azt a szép kabátot az anyukáján. Később jutott eszébe, hogy éppen karácsonykor tűnt el. Pedig olyan jó selymes volt! Persze ez a mostani is nagyon szép. Tulajdonképpen Anya bármit vesz fel, mindenben ő a világon a legszebb, a legjobb, ezt Apa is mindig mondja.

A kislány büszkén lépkedett Apa és Anya között az utcán, csak azt sajnálta, hogy az új babakocsit otthon felejtette.