Hermelinek és sasok a Csodaforrásnál

Hermelinek és sasok a Csodaforrásnál.

            A Csodaforrás vize csendesen csörgedezett a sziklák között. A Hermelin család minden este erre a hangra ébredt, reggel pedig ez ringatta őket álomba. Az egész napot ennek a zenének a kíséretében aludták át.

            A sasok a közeli nagy fáról ennél a forrásnál oltották szomjukat, mióta megtudták, hogy varázserővel bír. Az öreg sas gyakran mondogatta:

– Azóta mióta idejárunk inni, sokkal erősebbek és egészségesebbek vagyunk! Szerencse, hogy elmondta nekünk Hermelin Papa és Hermelin Nagybá, hogy hol található.

– Megfizettük az árát! – tette hozzá a fiatal sas, és magasra emelte horgas csőrét.

– Elvittük a hátunkon a kilenc hermelint egy nagy utazásra! Mi is élveztük! Igazán nem volt az akkora teher! – szólt az öreg sas.

Amint így kortyolgattak a Csodaforrásból, megjelent az egész Hermelin család. Jöttek mind a kilencen. Meglepődtek, amint meglátták a kilenc ragadozó madarat, akiknek utasai voltak.

– Elférünk mellettetek a parton? – kérdezte Hermelin Heni nagy bátran.

– Gyertek csak közelebb! – szólt a hermelin lányra a fiatal sas, és villant egyet a szeme.

– Eszedbe ne jusson bántani őket! Hiszen megállapodtunk velük! – szólt az idős sas.

– Abban állapodtunk meg, hogy elvisszük a családot egy nagy utazásra, és hazahozzuk, ha előtte megmutatják nekünk, hogy hol van a Csodaforrás. Teljesítettük az ígéretünket! – mondta a fiatal sas.

– A barátaink lettek! Ne nyúlj hozzájuk! – intette az öreg.

A kilenc hermelin közelebb merészkedett, és óvatosan elkezdték kortyolgatni a forrásvizet. Hermelin Heni és Hermelin Henrik a szüleik mellett álltak, nem messze tőlük a három unokatestvérük és az ő szüleik hajoltak a víz fölé. Annak tükrében Hermelin Papa észrevette, hogy a fiatal sas a kölyköket úgy méregeti, mintha valamelyiket el szeretné kapni.

– Figyeljünk a sasokra, nem biztos, hogy a barátaink még most is! – mondta Hermelin Mamának.

Hermelin Mama maga elé terelte Henit és Henrit, majd egy arra járó sárga pillangóval üzent a pár méterre álló testvérének, hogy vigyázzanak a párjával a három hermelin kölykükre, mert az egyik sas szeme folyton rájuk villan.

A sárga pillangó örömest átadta az üzenetet, és a szülők védőn takarták testükkel a kicsinyeiket. Észrevette ezt a fiatal sas, és azt latolgatta, hogy hány hermelint tud egyszerre elragadni, mert már nagyon nem bírt magával.

Közben a legkisebb kölyök, Heni, értetlenül állt az események előtt.

– Papa, Mama, miért nem kívánjuk azt, hogy örökre barátok legyünk a sasokkal? Aki ennek a forrásnak a vizét issza, minden kívánsága teljesül, amíg ismét nem lesz szomjas! Csak arra kell vigyáznunk, hogy mindig legyen nálunk egy korty belőle, sose szomjazzunk meg, és akkor örök barátok maradunk! – mondta.

– Igaza van Heninek, kívánjuk egyszerre, mondjátok utánam, hogy bárcsak barátok maradnánk a sasokkal! – szólt Henri.

– Egy próbát megér! – bólintottak a felnőttek, és egyszerre mondta mind a kilenc hermelin:

– Bárcsak barátok maradnánk a sasokkal!

Ahogy ez elhangzott, varázsütésre lehiggadt a fiatal sas. Nem akarta már elkapni egyik hermelint sem, más zsákmány után nézett. Ettől fogva a Csodaforrás vizéhez együtt jártak minden nap, jól elbeszélgettek, és nem bántották egymást. Az öreg sas elégedetten szemlélte az eseményeket. Hermelin Heni ezentúl nyugodtan játszott a réten a testvérével és az unokatestvéreivel. Nem kellett félni többé attól a kilenc sastól, aki errefelé tanyázott.

Egy napon azonban mikor felébredtek, szokatlanul nagy csend fogadta őket.  Nem hallatszott a Csodaforrás vizének csörgedezése! Szaladtak megnézni, mi történhetett. Amint a partjára értek, szomorúan látták, hogy csak egy vékony vízsugár halad a mederben.

– Mi lett veled Csodaforrás? Hová tűnt a bő vized? – kérdezték tőle, de mindhiába.

Arra szállt a sárga pillangó, és így szólt:

– Jártamban - keltemben láttam, hogy ott, ahonnan ez a forrás ered, a magas hegyekben, az elmúlt hetekben nagyon kevés eső esett! Vigyázzatok magatokra, egy ideig nem lesz elég vizetek! – figyelmeztette a hermelineket.

Hermelin papa hazaérve így szólt:

– Egy darabig a többi társunkhoz hasonlóan kell élnünk. Vigyáznunk kell arra, hogy a sasok ne kerüljenek a közelünkbe. A Csodaforrás varázsereje segítségével lettünk barátok, ha az elapad, az ellenségeink lesznek. Óvakodjatok tőlük!

A forrásból nem jutott elegendő az állatoknak, más lelőhelyet kellett keresni. Út közben folyton kémlelték az eget, nehogy ragadozó csapjon le rájuk. Pár nap telt el, mikor mind a kilencen a réten haladtak a folyó irányába. Hermelin Nagybá ment leghátul. A kilenc sas egyike észrevette őt, és a levegőből lecsapott rá. Hermelin Papa meglátta, és a segítségére sietett, belekapaszkodott a lábába. A sas így is meg tudta emelni őket, ezért Hermelin Nagynéni Hermelin Papa lábát fogta meg, majd Hermelin Mama is csatlakozott, belekapaszkodott Hermelin Nagynéni lábába, őt követte a három unokatestvér, majd Henri. Már nyolc hermelin függött egymás lábába kapaszkodva a levegőben, a sas még mindig bírta őket cipelni. Hermelin Heni ugrott egyet, és sikerült megfognia a bátyját. Egy darabig ő is a levegőben kapálódzott, de a sas a kilenc hermelint már nem bírta el, így kicsúszott a karmai közül Hermelin Nagybá, és vele együtt a többiek is. Nagyot huppantak a mezőn.

– Itt egy járat! Bújjunk gyorsan bele! – kiáltott Hermelin Papa.

Mindenkinek sikerült eltűnni a föld alatt, és pihegve álltak meg a folyosón. Akkor vették észre, az Ürgelak irányító táblát a falon. Az ürge eléjük sietett.

– Gyertek, nálam biztonságban lesztek! – mondta, és bevezette őket a nappalijába.

            Hermelin Mama töviről-hegyire elmesélt mindent. Ürge Mama megértően hallgatta.

– Tudjátok, van olyan barátság, amit csak a csoda tart össze! Anélkül nem működik! – szólt csendesen. A hermelinek egy darabig nála maradtak, megismerkedtek a családjával, aztán mikor a sas megunta a várakozást a járat előtt a levegőben, akkor hazamentek. Boldogok voltak, mert ezen a napon egy igaz barátság kezdődött, közöttük és Ürge Mama családja közt. Ehhez szerencsére a Csodaforrás vizére sem volt szükség.