Ella és Rókica

Ella és Rókica.

Az egyik éjjel Ella felriadt valami zajra. Úgy tűnt, mintha egy szekrényajtó csapódott volna ki, meg be. Kiszaladt hát mezítláb az előszobába, hogy megnézze mi történt, egyrészt, mert ott terpeszkedtek a nagy, beépített szekrények, másrészt, mert onnan jött a zaj. És valóban az egyik szekrény ajtaja félig nyitva állt, de ami szokatlan volt, hogy egy hosszú, vörös farok lógott ki belőle.

-„Jézusom, ez Lulla szőrmegallérja.”-méltatlankodott Ella a rendetlenség láttán, mert tudta, hogy a nagyanyja mekkora becsben tartja. Odament hát, de amikor vissza akarta tuszkolni, a legnagyobb meglepetésére a farok megmozdult a tulajdonosával együtt, ami nem volt más, mint egy szép, hosszúszőrű, nagyon is élő, vörös róka.

-„Hát, te ki vagy?”–kérdezte Ella meglepődve, amikor a róka megfordult. -„Rókica a nevem.”-válaszolta a róka.

-„És Lulla nagymamád szíves engedelmével itt lakom ebben a szekrényben. Az albérletért cserébe aztán rendben tartom a tanyátokon a mezei egér állományt.”-tette hozzá mintegy mentegetőzve. -„Nappal itt alszom a szekrényben, éjjel meg az erdőben vadászom. Főleg azokra az egerekre, amelyek be akarnak költözni a fogadótokba. Kihordom őket a mezőre, így!”-és Rókica élethűen bemutatta, hogyan szabadul meg tőlük, úgy, hogy a farkuknál fogva a pofájába teszi, és megeszi, de amikor Ella arcán meglátta a döbbenetet, úgy tett, mintha eldobná a láthatatlan egeret.

-„Most is vadászni megyek. Bocsáss meg hát, ha felébresztettelek.”- És ezzel a róka jelezve, hogy részéről befejezettnek tekinti a társalgást, a farkát előkelően felfelé tartva a kijárat felé indult.

-„Várj, ne menj még Róka Cica! Vigyél magaddal!”-kérlelte Ella a rókát, és amikor az visszafordult, olyan esdeklő tekintettel nézett rá, hogy a róka erre nem tudott nemet mondani, de azért, hogy a fontosságát hangsúlyozza, úgy tett, mintha habozna.

-„Hm, nem is tudom!”-felelte és az egyik mancsát szép, hegyes álla alá tette, mintha a választ latolgatná.-„Még fontolóra kell vennem a dolgot!”-vakkantotta, de amikor egy hangosat korgott a gyomra azonnal rávágta:-„Na jó, velem jöhetsz, de siess, mert elszalasztjuk a legkövérebb egereket. És még egy dolog, arra kérlek, hogy ne szólíts Róka Cicának, mert Rókica a nevem, ezt jól jegyezd meg.”

-„Rendben van, Róka Cica.”-ígérte meg Ella felvillanyozódva, s miközben a másik szekrényből gyorsan, még mielőtt a róka meggondolta volna magát, kivette a könnyű, nyári kabátját, meg a gumicsizmáját, jelentette, hogy:–„Mehetünk, készen vagyok! Illetve kedves róka várj még egy csöppet,-tette hozzá-mert Lullától kaptam egy zseblámpát, azt azért magammal viszem. Na meg a távcsövemet is.”-és ezzel mindkettőt gyorsan a hátizsákjába csúsztatta.

Az egerek nagygyűlése, és a hétpróba

Amikor kiléptek a szabadba már magasan a fák felett világított a Hold. A süppedős levélszőnyegen csigák mászkáltak, nyestek kószáltak, egyszóval a legkiválóbb időszak volt a vadászatra.-állapította meg örömmel a róka, aki minden lépésnél élvezettel szívta be a moha és a gombák ismerős illatát. Először az erdő felé indult, majd egy ház mellett osontak el Ellával, de amikor egy kutya megugatta őket, Rókica és Ella egyaránt összerezzentek. A róka szerint mindez Ella miatt történt, akinek a gumicsizmája alatt megzörrent az avar.-„Próbálj meg úgy közlekedni, mint a macska!”-mutatta neki a róka.

-„Így, lábujjhegyen. Vagy tudod mit? Előre megyek, felfedezem a terepet, és visszajövök érted.”-„Nee, Róka Cica, kérlek, ne hagyj itt!”-könyörgött Ella kétségbeesetten. De a róka ezt már nem hallotta meg, mert mire a kislány kimondta, árkon-bokron túl volt. -„Miért is nem hoztam a vadászgörényemet.”-kesergett Ella bánatosan, amikor egyedül maradt. Annyira félt, hogy még a nyakát is behúzta a kabát gallérjába. Rettegett a varjaktól, amelyek egy közeli toronytetőn üldögélve károgtak, a kísértetiesen huhogó baglyoktól, nem beszélve a rebbenő árnyaktól, surrogásoktól, de szerencsére Rókica betartotta az ígéretét és hamarosan visszatért.

-„Jó hírem van! Rengeteg egér tart a gazdaság felé.”-jelentette a róka a futástól még egy kicsit lihegve. A kislány a róka láttán aztán újra biztonságban érezte magát. Mélyen beszippantotta a jázmin erős illatát, s az áhítatos csöndben, a rókával lépést tartva próbált haladni előre. Rókica ekkor egy gally reccsenésére figyelt fel. Megállt, óvatosan körülnézett, majd a levegőbe szimatolt. Még egy pislantásnyi idő sem telt el, amikor egy világos bundájú állat bújt elő egy közeli bokor aljából. Nagyon hasonlított Ella vadászgörényéhez.

-„Szevasz Musztella, hát te vagy az?“-üdvözölte Rókica megkönnyebbülve, amikor meglátta, mert, mint kiderült Musztella, a molnárgörény, Rókica legjobb barátja volt.

-„Rég láttalak, csak nem ért valami baj az utóbbi időben?“-érdeklődött udvariasan Rókica a görény hogyléte felől.

-„De igen!“-mondta a görény madárcsicsergés-szerű hangokat produkálva, amit Ella igencsak furcsának talált, mivel az ő vadászgörénye, legtöbbször makogás-szerű, vagy visító hangokon kommunikált.

-„Elfogtak és ketrecben tartottak!“-dühöngött a görény.-„De nem sokáig! Mert tudod, hogy mennyire viselem el a fogságot! Semennyire!“-és miközben beszélt, Ella egyre inkább úgy érezte, hogy a görény hangja egyáltalán nem illik agresszív viselkedéséhez.

-„Végül a ketrecet könnyedén szétfeszegettem és most itt vagyok, egér lakomára éhesen.“–fejezte be a görény a hasát simogatva.

-„Mi is épp ebben sántikálunk. Mármint én.“-helyesbített Rókica.

-„És ő kicsoda?“-kérdezte a molnárgörény Ellára mutatva.

-„A barátom, Ella.“-mondta a róka.

-„Rendben. Aki a Te barátod az az enyém is.“-felelte a görény és a farkával barátságosan meglegyintette Ella kezét.

-„És már nagyon éhes vagyok-fűzte hozzá,-így ezennel meghívlak titeket a Kotorékomba.“

-„Mi az a kotorék?“-kérdezte Ella a rókától.

-„Musztella vacka.“-mondta a róka.

-„Mi az, hogy a vackom! Kikérem magamnak!“-háborodott fel a görény.

-„Amiről Rókica beszél az egy lakókamrából meg egy éléskamrából álló 2 szobás garzon.“-tette hozzá még mindig sértődötten.

De a róka szándékosan szólta le a görény szállását, mert tudta, hogy a mindig éhes Musztella élő vágóállatként békákat tart fogva az odújában, és hogy ne tudjanak elmenekülni, a lábukat eltöri, ami úgy gondolta, hogy nem lenne túl felemelő látvány egy olyan érzékeny kislány számára, mint amilyen Ella volt, ezért a következőt javasolta:

-„Barátaim! Békák, egerek, meg a kisnyulak is finom eledelek! Szóval a lényeg, hogy az orromban érzem már az egérszagot, így hát kövessetek!“-vakkantotta Rókica. És a kis versikébe foglalt mondóka után az erdei csapásra lépett tettre készen, de az ösvény úgy összeszűkült, hogy Ella csak a róka és a görény között tudott szorosan haladni. Így, amikor mentek Ella úgy érezte, hogy az állatok szinte együtt lélegeznek az erdővel.

-„Látom, hogy ez a Ti otthonotok!”-súgta oda nekik.

-„Ismertek minden bokrot meg fát a környéken!”

-„És fészket is.”-tette hozzá gondolatban Rókica, miközben egy mókus elevenségével forgatta a fejét, és kecses, szarvas szökkenéssel ugrott át egy ágat. A görény meg szinte nyíllá változva suhant előre, így Ella egyszerűen „repült, szállt” velük, úgy, hogy a lába is alig érte a földet. Így haladtak egy darabig nagy összhangban. Az állatok csak akkor torpantak meg, amikor egy nyest fojtott nyöszörgését hallották.

-„Megérkeztünk! Ez az a bizonyos gazdaság, ahol cincognak az egerek.”-mondta a róka, a görénynek, huncutul rákacsintva-„mert a nemrég ideköltözött gazdáknak még nincs se kutyájuk, se macskájuk.”

-„Mennyi egér! Te is látod őket? Vagy csak álmodom?”-örvendeztek a jó barátok, amikor belestek a csűr egyik piszkos ablakán. S miután egy pillanat alatt felmérték a terepet, az oldallépcsőn gyorsan felszöktek a padlásra. Ella meg halkan követte őket, majd amikor utolérte a görényt, meg a rókát, közéjük tolt egy ládát, felállt rá, és onnan leste, hogy mi történik odalent. Mellesleg ennyi egeret még életében nem látott. De Rókica és Musztella szemei is ide-oda cikáztak. Látszott rajtuk, hogy alig tudják visszafogni magukat, hogy szét ne csapjanak közöttük. Az egerek meg csak jöttek, mint az áradat. Aztán hirtelen abbamaradt a nyüzsgés, a tömeg szétvált, és utat nyitott egy jól megtermett egérnek. Úgy tűnt, hogy az valami vezetőféléjük lehetett, mert nagy ovációval üdvözölték, miközben felszaladt a hombár közepén lévő szénaboglya tetejére. 

-„Hűha!”-mondta a görény.

-„Ella! Nézd csak meg azt a gazembert! Jól ismerem. Musz Muszkulus a neve. Már régóta fenem rá a fogam, mert ő lázítja az egereket, hogy minél több kárt okozzanak a gazdaságokban.”-mondta Musztella, a fogát vicsorítva.

-„Nekem viszont a kedvenceim ott, azok a sárganyakú egerek.“-mutatott balra Rókica.

-„Amelyek a kislábú egerek mellett sorakoznak?“-kérdezett vissza Ella, amikor a távcsövet a szeméhez tartotta, hogy végigpásztázza a lenti világot.

-„Igen.“-felelte Rókica, majd amint tovább szemlélte az egér gyülekezetet, halkan vakkantott egyet.

-„Na, nézzenek oda még a güzük is eljöttek. Pedig úgy tudom, hogy gyűlölik a tömeget, legszívesebben ki se mozdulnak a fák odvából, mivel olyan vaksik, hogy az orruknál tovább nem is látnak.”

-„Ella, látod ott azokat a barna egereket?“-vette át a szót megint Musztella.

-„Hol?“

-„Ott a szekér mellett. Onnan lehet megkülönböztetni őket, hogy a hosszúkás testükhöz képest viszonylag hosszú a farkuk is. A hátszőrzetük meg szürkésbarna.“

-„Azok, amelyek most éppen lábujjhegyen pipiskednek?“-kérdezett vissza Ella a távcsövén keresztül kukucskálva.

-„Igen.“

-„Akkor látom őket.“-felelte Ella.

-„Nos, ők azért mozognak úgy, mert a hátsó lábaik hosszabbak, mint a mellsők.“-mondta csipogó hangon Musztella. És az egerek, mintha meghallották volna, hogy éppen róluk beszélnek, körbeszimatoltak.

-„Olyan mulatságos, amikor ugrálva futnak, ugye komám?“-kacsintott Musztella Rókicára.

-„Viszont, sajnos jól úsznak, még a jeges vízben is.”-bólintott rá a róka.

-„Na, meg jó magasra tudnak ugrani, így csak úgy tudom elkapni őket, ha a farkamra ülök és lepofozom valamelyiket.”-tette hozzá Rókica.

Ekkor mindketten elhallgattak, mert Musz Muszkulusz egy hangtölcsérbe a következőket cincogta:-„Egér testvéreim! Azért gyűltünk ma össze, hogy ősi szokásainkhoz híven tiltakozzunk! Ideje, hogy megváltoztassuk az emberek véleményét az egerekről!“

-„Úgy van, ne rajtunk kísérletezzenek!“-zúgták helyeslően a fehér egerek, miközben piros szemük lézersugárként világított a sötétben.

-„Mert mi a Föld nászából születtünk. Nézzétek!“-mondta Musz Muszkulusz és rövid hatásszünetet tartott, majd megcsillantotta a nyakában lévő ezüst érmét.

-„Az ókori görögök tiszteltek minket, mert nemcsak a pénzükön ábrázolták az őseinket, de szerencséthozó amulettetként is viselték a nyakukban.“-

-„Egy filiszteus meg arany egérszobrocskákat áldozott nekünk, mivel tisztában volt azzal, hogy mi egerek kapcsolatban állunk az égzengéssel és a zivatarokkal.“-szólt közbe egy szemüveges egér, akit viszont Rókica ismert látásból. Mortimernek hívták.-„Ez így igaz!“-zúgta helyeslően az egérnépség.

-„Barátaim! Most néhány klubtag beszámolója következik legutóbbi hőstetteikről.“ Ezzel Musz Muszkulusz átadta a hangtölcsért egy barna mezei egérnek:

-„Diadalmas, egyben tragikus az én történetem.“-kezdte az egér sírós hangon, majd így folytatta:

-„Pár hónappal ezelőtt Martinláposon felfedeztem egy új méhészetet, s amikor a méhek elültek, befészkeltük magunkat a kaptárukba a barátommal, Mikivel. A rágcsálásunkkal hamarosan sikerült elűzni őket, így minden nap zavartalanul nyalogathattuk a lépes mézet. De minden jóból megárt a sok, amint elkezdtek fújni a tavaszi szelek, elegem lett a tunyulásból, elhagytam a kaptárat. A barátom viszont rászokott a méhviaszra és ott maradt, míg egy méh kartell banda agyon nem szurkálta.“

-„Cin-cin!“-zúgta rá a tömeg és mindegyik egér egyszerre mozgatta az orrát.

Ekkor egy cickányképű egér kért szót:

-„Én meg Hercegláposon találtam egy kedvemre való házat, ahol a teraszon a madáretetőben mindig finomabbnál-finomabb magok voltak. Jókat lakmároztam belőlük egészen addig, amíg a ház tulajdonosa, HámHám bácsi, rá nem jött. Ettől kezdve nem tett ki ennivalót, amiért bosszúból szétrágtam az összes virágját.“

-„Brávó!“–tapsikoltak a törpe egerek nevetve. Végül egy túlsúlyos egér mászott fel nehézkesen szuszogva a szénaboglya tetejére:

-„Én meg beköltöztem egy kislány babaházába, Martinláposon. Amíg távol volt, ott henyéltem egész nap a kiságyban, és persze jóízűen szétrágcsáltam mindent. Nagyon kellemes napokat töltöttem el így. Télen a legszebb élményem az volt, amikor a kislány szülei feldíszítették a karácsonyfát. Ezúttal finom, gesztenyés és csokis szaloncukrokat aggattak rá. Nos, én mindegyikbe beleharaptam! Igaz, hogy olyan kövérre híztam, hogy a kutyák többször patkánynak néztek, amit nem bántam, mert nagy ívben elkerültek, nehogy megharapjam az orrukat.”-

-„Igazi hőstett volt!”-cincogták kórusban az egerek, de ekkor váratlan dolog történt, mert a kövér egér beszámolóját hallva,-amit a róka fordított le Ellának,-a kislány olyan dühbe gurult, hogy nem bírta tovább, és a zseblámpájával az éppen szónokoló egérre világított.

-„Mit hallok, te etted meg a szaloncukrainkat!-Te buta, gonosz egér!”-kiáltotta Ella teljesen kikelve magából. S mivel az egerek érzékenyek a fényre, lett erre nagy ribillió.

-„Árulás!”–üvöltötte Musz Muszkulusz, meneküljön mindenki, amerre lát!”-de Musztella, aki közben leosont a karzatról, elkapta a vezéregér grabancát. Rókica meg egy sűrű szövésű, hatalmas szitát dobott rájuk, amivel rengeteg egeret sikerült csapdába ejtenie. Azoknak az egereknek, amelyikek mégis kikerülték a csapdát, úgy vágta el a menekülésük útját, hogy Ellával együtt már korábban betapasztották minden általuk felfedezett egérlyuk be és kijáratát, valamint bereteszelték a hombár összes ajtaját. Lett erre nagy pánik! Amikor mindent ilyen ügyesen elrendeztek Ella felmászott a szénaboglya tetejére és így szólt az egerekhez:

-„Gonosz tetteitek miatt most törvényt ülünk felettetek. Rókica, Mustella és én Ella (ekkor magára mutatott), akinek a babaházát tönkretettétek.“-

Miközben a fogságba esett egerek kétségbeesetten cincogtak a szita alatt, a róka és a molnárgörény parancsára, néhány egér a hombár közepére tolt egy asztalt, 3 széket és már készen is állt a törvényhozó testület.

-„Büntetésből ki kell állnotok a hétpróbát!“-folytatta Ella, amikor leült az egyik székre-„és csak akkor távozhattok a tanyáról sértetlenül, ha ti győztök.“

-„És mi erre a garancia?“-hőbörgött Musz Muskulusz.

-„Vigyázz, te lázadó, mert a markomban tartalak!“-figyelmeztette Musztella, aki még mindig az egér torkát szorongatta a mancsával. És ha Ella meg nem akadályozza menten meg is fojtja.

-„Ne, kérlek, Musztella, várj, adjunk neki még egy esélyt, hogy bebizonyítsa, képes megjavulni.“

-„Ha nem győzöl te átkozott, akkor elevenen megnyúzlak, kizsigerellek, végül leengedlek a torkomon!“-fenyegetőzött Musztella.

Rókica azonban azzal mentette meg a lázadót, hogy felsorakoztatta a világ minden tájáról származó egereket raportra, és elkezdte beosztani őket a különböző verseny számokba.

-„A futóversenyre a csupasztalpú egerek, a zömök verseny egerek, a mongol futóegerek, és a kínai Cseng versenyegér nevez be“,-diktálta Ellának, aki mivel még nem tudott írni,-hiszen még csak 5 éves volt,-ezért különböző tárgyakkal jelölte meg az egereket, meg a versenyszámokat.

-„Az afrikai törpeegér az ökörnyálon való egyensúlyozásban vesz részt, míg a négycsíkos fűegér a Musztella farkán való hintázásban.“-folytatta a róka.

-„A kongói tüskésegerek, és a vésettfogú egerek csapata a fakéregevő és kötélrágó versenyen indulnak, az ormányos egér, meg a nagytalpú egér pedig a cipőtalp rágás műsorszámban.“

-„Oké!“-bólintott Ella,-„Rendben!“-és még pár, színes, cserépdarabot tett az asztalra.

Az utolsó percben derült ki, hogy a találkozón az indián tarahumara egerek is képviseltették magukat, akik arról híresültek el, hogy az ultrafutás kategóriában veretlenek voltak, mert a speciális étrendjüknek köszönhetően (kukorica, tök, bab), gyakran napi 50-80 kilométert is képesek voltak nyargalni. Mint kiderült ők már fel is készültek, mert a találkozó előtt jól belaktak a hombárban talált, pörkölt kukoricás lisztből, és Ella hallotta, amikor az egyik egér megkérdezte a másiktól, hogy ivott-e elegendő denevér vért rá, hogy felserkentse a vérkeringését!“–ettől azért egy kissé megborzongott.

Amikor a 3 jóbarát készen lett a versenyzők regisztrálásával és eligazításával, felsorakoztatták őket, majd szemben állva velük, mint az amerikai rugby meccseken, elmondták a nagy megmérettetés előtti jókívánságokat. Először az egerek bíztatták egymást a következőképpen:

-„Baj nélkül osonj egyik saroktól a másikig!“

-„Kövér kalászokat találj az utadban és vastagon szeletelt szalonnabőrkét!“

-„Bele ne fulladj a tejszínbe!“

-„Lágyuljon meg a téglafal, ha fúrni kezded! Cin-cin.“

Rókica és Mustella erre meg azt üvöltötték vissza nekik teli torokból, hogy:

-„Sok kövér egér keresztezze utadat! -Táruljanak ki a kamraablakok, amerre jártok!“

A harcra buzdító szavak után aztán Ella a speciális reflektorfény erősségű zseblámpájával bevilágította a terepet és megadta a jelet a futóverseny megkezdésére. A tarahumara egerek miután felcsatolták a sarujaikat, amiknek a talpát régi gumiabroncsból rágták ki, és kenderrostokkal kötözték a lábukra, a starthoz álltak. A feladat abból állt, hogy először a róka elöl kellett menekülniük, majd Musztellától.

-„Vigyázz Musztella!“-mondta a görénynek Rókica,-„mert úgy tudom, hogy a tarahumara egerek titka sajátos futóstílusukban rejlik.“-De hogy milyenben, azt persze nem tudta. Mint később kiderült, a futó egerek technikája abból állt, hogy a lábuk első részén fogtak talajt, majd újra nagyon gyorsan elrugaszkodtak a földtől és elkezdtek az egérlyukak felé rohanni két irányban. Lett nagy kergetőzés, de ultrafutás ide, meg ultrafutás oda a verseny döntetlenül végződött, mivel az indián egerek rövidtávon mindig lassabbak voltak, mint hosszútávon.

A futáson kívül pár mulatságos esemény tette még emlékezetesebbé az egér olimpiát, az egyik az volt, amikor a bambuszegér, levelibéka álruhában akart megszökni az úszóverseny elöl, de a fülöpszigeteki ködpatkány fülön csípte,-s hiába nevezte Musz Muszculus árulónak, a molnár görény elé hurcolta.

-„Kegyelmezzetek szegény fejemnek, könyörgött a bambuszegér. 19 gyermekem van!“-Egy ugróegér szerencsére vállalta egérpapa helyett az úszást, így ez a versenyszám is ki lett pipálva.

Egy helyes, japán, táncoló egér meg Ellától akart engedélyt kérni, hogy feleségül mehessen egy erdei manóhoz. Végül a nyelvnyújtogató, harci tánc előtt, amelyben Ella is részt akart venni, a rövidlátó Mortimer kért szót:

-„Ella kisasszony, szeretném megragadni az alkalmat, hogy az egérfórum helyett Öntől, mint a zsűri elnökétől kikérjem a véleményét arról, hogy mit érdemel az a bűnös, aki fakérget nyes le bicskával, elpusztít 3 egér regényt, 18 mesét, 16 és fél egérverset?“

-„Sajnálom Mortimer, ebben nem tudok segíteni, mert ez az erdei manók területe“.-hárította el Ella ügyesen magáról a felelősséget,–„de amint hazaérek Martinláposra majd szólok nekik, hogy intézkedjenek!“-

-„Köszönöm. Még szerencse, hogy mindet kívülről tudtam, így újra belerágtam egy szalonnabőrbe.“–cincogta a bajusza alatt Mortimer.

-„Ennek szívből örülünk!“-mondta a róka, akit már nagyon idegesített ez az okoskodó egér.

A Hétpróba eredményhirdetésére az udvaron került sor, ahol a verseny kezdete óta sátrak és bódék álltak. Amikor a zsűritagok kivonultak, javában folyt már az encsem-bencsem, az árusok perecet, sört és kolbászt kínáltak, meg hurkabőrre írt leveleket (biztos Mortimer is itt árulta a szalonnabőrbe rágott költeményeket). Sőt mi több a verseny hírére már a városszéli csűrök, magtárak és hízlaldák egerei is idecsődültek. Tündérnek öltözött lányokkal, manókkal, gébicsekkel ropták a táncot. Az értékelés rövid volt, és mivel minden egér tisztességesen megállta a helyét a versenyen, így Ella,-Rókica és Musztella nagy bánatára,-mindenkinek megbocsájtott.

Annál is inkább, mert a sok finomság láttán alaposan megéhezett. Aztán eszébe jutott, hogy nincs nála pénz, de később kiderült, hogy Egérfalván virágszirommal kellett fizetni, tépett hát pár pompás, lila színű mályvát, s mivel nagyon szerette az édességet, először a cukros bódéhoz sietett, ahol kinézett magának egy rózsaszín cukoregeret, de Rókica rátette a mancsát Ella kezére és így szólt:

-„Vigyázz Ella, ne egyél semmit, mert ha egérrágta ételt fogyasztasz, elfelejted a múltadat. Az egerek ugyanis képesek emlékeztetni és felejttetni.“

Ellát mellesleg nem nagyon kellett óva intenie, mert ahogy végignézte az étel kínálatot, látta, hogy a büfékben végletes dolgokat árultak, úgymint csokiból és cipőtalpból, földigilisztából, homoki szarvasgombából, vízi gerinctelenekből készült „ínyenc“ falatokat. Szerencsére, mivel a vegetáriánus nyulak csak növényeket ettek, meg különféle olajos magvakat,-kenyeret, sajtot, uborkát, diót,-azok között Ella is talált némi fogára valót. Ami a legjobban ízlett neki az a parázson sült kukorica volt. Miközben Ella falatozott két, csinos egér szegődött mellé, az egyik fehér volt, a másik meg fekete. S Ella, aki a páfrányspórával ízesített kukoricától érteni kezdte az állatok nyelvét, a következő beszélgetésnek lett hamarosan a fültanúja:

-„Borzasztó, hogy nincs itt semmi „embernek való“.-nyafogott a fehér egér.-„Látok itt krumplit meg káposztát, de azoktól úgy felfúvódok, mintegy léggömb.“

-„Akkor egyél répát vagy almát!“-szólt oda neki Ella egér nyelven.

-„Azokat csak akkor eszem, ha eleget tudok mozogni, mert a túl sok cukor nem tesz jót az alakomnak.“-

-„Te akkor egy nagyon válogatós egérke vagy.“-állapította meg Ella.-„Honnan jössz, hogy ilyen kifinomult az ízlésed?“-

-„Sehonnan, és mindenhonnan, mert ha nem tudnád én egy Egér sámán vagyok.-Nem látod?“ És egy sárga foltra mutatott a nyaka tájékán, az volt ugyanis az egérsámánok megkülönböztető jele-

-„Így nem mindegy, hogy miket eszem össze.“–cincegte.

A róka ekkor megint félrevonta Ellát és a következőket súgta a fülébe:

-„Vigyázz, mert az egér sámánoknál nem jó firtatni a származást, ismertem olyanokat, akik szemétdombon nőtt beléndekvirág kelyhéből bújtak elő, mások meg a mocsár mérges páráiból formálódtak ki, míg megint mások meg azelőtt varangyos békák voltak.“

-„Olyan egérről is hallottál, amelyik azelőtt boszorkány volt?“-kérdezett vissza a fehér egér, aki végig hallotta, amit a róka pusmogott.

-„Hm, olyanról még nem.“-felelte a róka és amikor visszafordult a nyafogó, fehér egér helyén egy pompás külsejű, fehér ruhás nőt látott, mellette meg egy délceg, fekete ruhás férfit, akit, mint később kiderült Apollónak hívtak. Még mielőtt Ella meglepődött volna a csodálatos átalakuláson, Apollónia, a fehérruhás nő elmondta, hogy ők az egerek patrónusai, és Musz Muszkulusz meghívására jöttek a nagygyűlésre.

-„Én egérfarokból jósolok, na meg a gyűlés, záró aktusaként mi vezetjük a körtáncot.”-tette hozzá Apollónia.

-„A körtáncra én is kíváncsi vagyok.”-mondta Ella, mert nagyon szeretett táncolni.

-„De az csak úgy jó 1 óra múlva kezdődik, addig is szívesen látunk titeket a vízimalmunkon.”-invitálta őket szívélyesen a sámánpár.

–„Csak az istálló mögötti folyóig kell menni.”-bíztatták a még mindig habozó barátokat.

De mivel az egerek már nem jelentettek veszélyt többé, így a róka és a molnárgörény is úgy döntött, hogy csatlakoznak Ellához. Az egérsámánok vízimalma valóban ott horgonyzott a tanya mögött folydogáló folyón. Közelebbről megszemlélve a lakóhajót aztán kiderült, hogy ráadásul egy különleges úszó vízimalom volt, ami 2 részből állt, egy ház formájú, fedett bárkából, meg egy nyitottból, amit a férfi Völgyhajónak nevezett. A 2 bárka között forgott a malomkerék, nem túl gyorsan, nem túl lassan, csak éppen úgy, ahogy a víz sodorta. A malom egész szerkezetét viszont a csillogó vízfüggönyt permetező kerék mozgatta. Amikor felléptek rá, Ellának a fülére kellett tapasztania mindkét kezét a nagy hangzavar miatt, mert minden egyszerre zúgott, forgott, rezgett, csattogott. Fekete szíjak, kiskerekek, nagykerekek, selyemsziták, mind munkában voltak. A róka meg a görény lecövekeltek a masina előtt és ámulva nézték, hogyan ömlik a hófehér liszt a zsákokba. A molnárgörény persze azonnal otthon érezte magát, és nem szégyellt beszaladgálni minden zeget-zúgot, rokonokat keresve. Amerre ment apró lábnyomok maradtak utána a lisztben. A vízimalomban ugyanis minden fehér volt, a ládák, de még a pókhálók is, melyekről Ella eleinte azt hitte, hogy csipke függönyök lógnak a sötét szegletekben. Amikor mindannyian befejezték a terepszemlét, egy rengő deszkapallón átugorva követték a sámánokat a Völgyhajóra. Ott volt ugyanis a testvérpár fő hadiszállása.

-„Ti itt laktok egész évben?”-kérdezte Ella meglepődve, amikor alaposabban körülnézett.-„Igen.”-mondták a sámánok.

-„Heveredjetek le ide.”-mutatott rá egyúttal egy szőrme bundára Apollónia,-„amíg finom, üdítő italt készítek nektek.” Ellának és a barátainak nem kellett kétszer mondania, pillanatokon belül jól befészkelték magukat a kényelmes sarokba. Apollónia meg térült-fordult és már hozta is a bodzából és rebarbarából készült frissítőket. Aztán letelepedett eléjük egy háromlábú székre és arról kezdte faggatni Ellát, hogy honnan jött, ki fia, borja, illetve kinek a gyermeke.

-„Martinláposon lakom, a Sok Boszorka Van tanyán.”-válaszolta Ella, úgy, ahogy a szülei betanították neki.

-„Hallottam már róla, hogy milyen kiváló a vendéglő konyhája.”-csillant fel Apollónia szeme. Csak nem a szüleidé?”

-„Nem, a nagyszüleimé, Lulláé és a nagypapámé.”-válaszolta Ella.

-„Párszor jártam már arrafelé. Kitűnő gyümölcs és virágszörpöket, meg lekvárt vettem tőlük.”

-„Nekem a legjobban a mimóza likőr ízlett, azóta se ittam még hozzá hasonlót.”–szólt közbe Apolló.

-„Azt Lulla nagyanyám, meg Ixi dédi készítik minden évben.”

-„És Te is segítesz nekik?”

-„Ühüm.”-válaszolta Ella a szörpjét szürcsölgetve.

-„És nem unalmas mindig úton lenni?”-váltott témát a sok kérdés hallatán gyanakvóvá váló Rókica.

-„Egyáltalán nem.”-felelte a sámán asszony,-„mert én a szabadidőmben halhólyagból, vízhatlan kabátokat varrok, meg konyha kötényeket, a bátyám meg egerekről szóló könyveket ír, és árusít, melyek legtöbbje arról szól, hogy az egerek nőkké vagy boszorkányokká változnak.”-

A kellemes csevegést egy arra szálló fecske szakította félbe, ami a Völgyhajó nyitott ablakába repült, és azt csicseregte Apolló fülébe, hogy siessenek, mert lekésik a körtáncot. Ezt hallva a férfi sámán felpattant a helyéről. Felkapta az asztalról a zenélő dobot, amivel hét különböző dallamot tudott lejátszani és azt mondta a vendégeknek:

-„Mennünk kell, mert kezdődik a körtánc!”-

Mindannyian felkerekedtek és visszamentek a csűrhöz, ahol már javában ropta az egérnép, olyan virgoncan, hogy még a gerendát díszítő gyertyák is táncot jártak.

-„Körtáncot járunk, az üldözőink elől menekülve nyílvesszővé válunk.“-cincogták az egerek és amikor meglátták Ellát azonnal körbevették, de olyan szorosan, hogy a róka, Ella rémült arcát látva, gyorsan elkapta a legpimaszabb egeret, mire az ijedtében Rókica orrába harapott. A róka a fájdalomtól üvöltve letépte magáról és messze elhajította. A dobás irányából hirtelen orkánszerű szél támadt, amely felkapta és odébb söpörte az egereket. Azután dörögni kezdett az ég és eleredt az eső. A szél leverte a gyertyákat, aminek következtében az istálló közepén álló szénaboglya lángra lobbant. Azonnal tűznyelvek kezdték nyaldosni az oldalát, a szél ráadásul elkapta a kormot, kis ideig boszorkánytáncot járt vele a levegőben, majd újabb pernyéket forgatott, így nem csoda, hogy a tűz pillanatok alatt átterjedt. A vásárosok a tűz láttán pánikszerűen menekülni kezdtek, az egerek egész hadával együtt, amelyek felugráltak a tányérokba, beletalpaltak az ételbe, visítás, sikoltás hallatszott mindenfelől. De szerencsére amilyen gyorsan jött a vihar, olyan hamar el is vonult, a szél másfelé vitte a pernyét, az egérsámánok meg ráolvasással, rövid idő alatt eloltották a tüzet. Az egerek azonban addigra ijedtükben mind eliszkoltak.

-„Szerintem ezzel a nagygyűlésnek vége.“-mondta Rókica csalódottan. „Ella nem gondolod, hogy ideje hazamennünk?“-

-„De hova tűnt Musztella?“-kérdezte a kislány a rókától.

-„Nem tudom, biztosan elege lett az egér hepajból! De különben is elég nagyfiú már, hogy egyedül is hazataláljon a kotorékába.“-

-„Olyan fáradt vagyok!“-sóhajtott Ella, egy ásítást elnyomva, ezt hallva az egér sámánok felajánlották neki, hogy elviszik egy darabon a vízimalmukon. Az éjszaka vándorai ennek igazán megörültek, főleg Ella, akinek már rég ágyban lett volna a helye. Amikor egy rövid, de kellemes út után kiszálltak Martinláposon, búcsút intettek Apollóniának és Apollónak. Onnan már gyalog sem volt messze a „Sok Boszorka Van“ tanya. Amikor a panzió elé értek, Ella halkan elfordította a kulcsot a zárban, és gyorsan, még mielőtt a szülei meghallották volna lábujjhegyen besurrant a szobájába. Felvette a pizsamáját, majd az átélt kalandok után arra kérte Rókicát, hogy maradjon még egy kicsit vele. A rókának nem kellett kétszer mondania, mert nagyon megszerette a kislányt, így boldogan teljesítette a kérését. Ella ágya elé feküdt összegömbölyödve, és fél szemét nyitva tartva várt. Amikor azonban meghallotta a kislány egyenletes szuszogását, felállt, odaosont a nyitott ablakhoz, és beleszimatolt a levegőbe. Boldogan nyugtázta, hogy a szél végre elült. Mindenütt csend honolt, csak időnként lehetett hallani egy magányos bagoly huhogását. Valószínüleg a párját hívta. Ekkor a róka óvatosan kinyitotta az ajtót és kisurrant az éjszakába.

Másnap reggel, amikor Ella felébredt rögtön a rókát kereste. Amikor nem látta sehol sírva fakadt.

A nagy hüppögésre az egész ház összeszaladt. -„Mi baj kicsim?“-kérdezte Bianka ijedten.-„Anya!“-bömbölte Ella teli szájjal,-„Eltűnt Rókica!“

-„Hm, Rókica? Miféle Rókica?“ -„Hát az, amelyik itt lakik nálunk a szekrényben.“-felelte Ella. Lulla és Bianka összenéztek, majd a kislány homlokára tették a kezüket, hogy talán lázas és attól félrebeszél.

-„Mondtam Rókacicának, hogy ne menjen ki az országútra, mert elütik!“-hüppögte Ella.

-„Biztos ez történt vele.“

-„Szerintem meg csak elment az erdőbe vadászni, nyugodj meg kislányom. Meglásd hamarosan visszatér hozzád.“–nyugtatgatta Lulla a kislányt. -„Ja most már tudom, hogy melyik rókáról beszélsz, arról, amelyik itt lakik a szekrényemben és az a feladata, hogy elfogja a huncut egereket a tanyán.“–mondta Lulla.

-„Igen! Arról.“-bólogatott Ella nagy örömmel. -„Nos, ő gyakran csinálja, hogy szó nélkül eltűnik, de egy biztos, hogy mindig visszatér, úgy 2-3 nap múlva!“ -„Akkor jó!“-vidámult fel Ella és nagyot trombitálva kifújta az orrát.