EllaLuna éjszakai kalandja Rómában

EllaLuna éjszakai kalandja Rómában.

Amikor feljött a Hold, nagyot nyújtózkodott az égbolton majd kedvenc szokása szerint elkezdte végigpásztázni a Földet. Bekukucskált pár ablakon, de ezúttal mindenhol mélyen alvó embereket látott.

-„Unatkozom!”-ásított bele a Hold egy hatalmasat a sötét éjszakába, de ekkor hirtelen megakadt a szeme a "Sok Boszorka Van" panzió egyik szobájában szunnyadó kislányon, EllaLunán. A Hold nagyon szerette a gyerekeket, különösen, azokat, akik holdtöltekor születtek. Nos EllaLuna, mint a neve is mutatja, közéjük tartozott. Amikor a Hold meglátta, hogy a kislány elmosolyodik álmában, huncut vágyat érzett arra, hogy megcirógassa. És így is tett, egy fénysugárral megcsiklandozta az orrát, mire Ella egy hatalmasat tüsszentett. Aztán kinyitotta nagy, barna szemeit, s mint általában mindig, amikor felébredt, hirtelen borzasztó éhes lett. Kimászott a kiságyából, lábujjhegyen kiosont a konyhába, kinyitotta a hűtőszekrényt és magához vett egy kis sonkát, sajtot majd leült a konyhakőre és átadta magát az étkezés örömének. Amint így eszegetett jóízűen, egyszercsak valaki a nevén szólította.

–„EllaLuna!”-

A kislány nézett jobbra, nézett balra, de senkit sem látott.

-„Nézz ide!”-mondta a hang erélyesebben.

-„Ne le, hanem fel!”-irányította a hang.

Erre kicsi Ella felpillantott, s amikor a szeme a konyhafalon lévő fémórára tévedt, amelyiken a számok helyét egy-egy családtag arcképe foglalta el, látta, hogy az 5-ös számból egy fekete hajú, bajuszos bácsi integet neki!

-„Kapesz vagyok!”-mutatkozott be Ellának az illető, a fejét köszönésképpen előre biccentve.-„ A te nagyanyád, Lulli keresztapja”.-

Az 5 éves Ellának a rokonsági fok ilyen bonyolult magyarázata még túl magas volt, így Kapesz legyintett egyet majd azt mondta.

-„Hagyjuk most a rokonokat, sokkal fontosabb, hogy éppen ma vagyok 115 éves és ezt az évfordulót veled szeretném megünnepelni.”-

-„Juppi!”-tapsikolt örömében Ella, mert imádta a szülinapokat. És már kezdte is énekelni a flamandok híres dalát, hogy Lang leve Kapesz, lang leve Kapesz in het Gloria, in het Gloria!–(Sokáig élj, Kapesz)

-„Pszt!”-csitította Kapesz kedvesen Ellát,-„ne énekelj, mert felébreszted az egész családot és akkor fuccs az éjszakai kalandunknak. Pedig a segítségedre lesz szükségem.”-tette hozzá, Ella fantáziáját kellőképpen felcsigázva.

Ma telihold van, tehát el tudom hagyni fényképbörtönömet. Egyébként ilyenkor szoktam általában meglátogatni a rokonaimat. Mindezeket csak azért meséltem el neked, mert ideje, hogy megtudd, hogy van egy holdfény glóriád, amit a szüleid elrejtenek előled, pedig ez a glória egy varázs glória, melynek segítségével fel tudsz repülni, ki az űrbe, a világegyetembe, vagy csak egy másik országba.”- tette hozzá mosolyogva.

-„Gyere, keressük meg együtt!”–mondta Kapesz és ezzel lazán kilépett a fényképkeretből. Elgémberedett tagjait egy kicsit megmozgatta majd Ella irányításával elkezdte keresni a glóriát.

-„Hol lehet, vajon hol lehet?”-kérdezte a kislánytól, mire Ella a mutató ujjával felfelé mutatott a szekrény tetejére. Kapesz felállt egy székre és ott kereste. Ella meg az ágy alá kandikált be.

–„Kicsi Ella!”-mondta Kapesz-„Tudod-e ugye, hogy milyen fontos, hogy megtaláljuk?”-mire Ella rábólintott.

–„Ha itt nincs, akkor szerintem fent lesz a padláson." Ella szerette ezt a szót használni, hogy szerintem, mert olyan felnőttesen hangzott,-„mert oda sohasem engednek fel egyedül.”-tette hozzá komoly arckifejezéssel.

-„Akkor irány fel a padlásra!”-vezényelt Kapesz egy trópusi sisakot a fejére csapva, amit a szekrény tetején talált, és a hátára vette Ellát majd felrepült vele, nehogy zajt csapjanak. A padláson 2 ágy állt egymás mellett, meg egy íróasztal, azon egy komputer, a polcokon meg rengeteg kacat, régi játékok, kinőtt ruhák, nagy összevisszaságban.-„Hol lehet, vajon hol lehet?”-kérdezte Ellától Kapesz.–„Szerinted hova tehette az anyukád?”

–„Leginkább valami dobozba.”–mondta erre Ella elgondolkozva.

De amikor már minden dobozt végigkutattak és egyikben sem találtak semmiféle glóriát, Ellának eszébe jutott egy mézeskalácsházikó formájú, nagy zenélő doboz, amit az anyukája, Lullitól kapott tavaly karácsonyra.

-„Biztosan abban lesz.”–mondta, mert Anya azt nagyon félti.

És csakugyan, amikor megtalálták a zenedobozt, fénysugár vette körül. Kapesz minden oldalról megvizsgálta, kinyitotta, becsukta, de mégsem talált benne semmit, már éppen vissza akarta tenni a helyére, amikor egyszer csak magától kinyílt egy titkos fiók. Hát nem abban lapult a glória!

-„Ez az! Megvan végre!”-kiáltott fel Kapesz kitörő örömmel. Kivette és Ella fejére illesztette. S láss csodát tökéletesen illett a kislány göndör hajfürtjeire.

-„Ugye mondtam, hogy van egy glóriád, aminek a segítségével tudsz repülni.”-mondta elégedetten.-Hattyúként vagy forgószélként akarsz útnak indulni?”-kérdezte Ellától.

-„Gólyárként.”-válaszolta EllaLuna, mire Kapesz elnevette magát.

-„De hova megyünk?”-kérdezte kicsi Ella, miközben kirepültek a padlás ablakán.

-„Rómába, mert a szülinapomat a Holdistennő barlangjában ünnepeljük.” De ezt már Kapesz repülés közben közölte Ellával, amikor belőle daru lett, Ellából meg kicsi gólya, úgy repült boldogan a fején a glóriával, ami kis, apró csillagként világított az éjszakában.

A Hold istennő, Luna temploma, Rómában a Palatinus hegyen volt. Ott tartották a Holdünnepeket, évente három alkalommal. Amikor Kapesz madártávlatból megpillantotta a Kolosszeumot, lassítani kezdett, végül leereszkedett a Palatinus hegy tetején. Amikor Ella is leszállt mellé, szárnyaikat elrejtették egy sziklabarlangban, és gyalog indultak a templomhoz. A bejárat előtt lenge, fehér ruhába öltözött, fiatal nők táncoltak, mint kiderült, ők voltak a Holdnimfák, akik már javában készülődtek az istennő fogadására. Amikor meglátták a jövevényeket, elébük szaladtak, és üdvözölték őket. Először a 115 éves Kapeszt, majd kicsi Ellát, akinek nem győzték elégszer magasztalni fényes glóriáját. Ekkor egy nyuszi ugrott Ella mellé, Kapesz körül meg egy róka kezdett el körözni.

-„A Holdistennő már itt van a közelben!”-kiáltottak fel örömmel a nimfák,-„mert ezek az állatok Luna istennő hírnökei.”

Még ki sem mondták, már meg is érkezett Luna, ökrös fogatával. A fehér ruhás lányok Kapeszt meg Ellát faképnél hagyva a hintójához szaladtak és hódolatuk jeléül virágszirmokat szórtak a lábai elé. Ezután a Holdistennő felköszöntötte Kapeszt a születésnapja alkalmából, és arra kérte, hogy foglaljon helyet mellette a hintóban, kicsi Ellát pedig az ölébe vette, majd rácsapott az ökrökre, melyek a Palatinus domb alatt lévő Lupercal barlanghoz repítették őket. Itt tartották mindig a szertartást, ahol a hagyományok szerint Romuluszt és Rémuszt táplálta az anyafarkas. Ella és Kapesz kiszálltak a hintóból és Lunát követve beléptek a sziklabarlangba. A fáklyákkal kivilágított helység közepén egy pompás asztal állt, vacsorához megterítve. A fonott kosarak roskadoztak a déli gyümölcsöktől, fügétől, narancstól, datolyától. Amikor az állatbőrökkel letakart padokon elfoglalták helyüket, megjelent egy öreg halász, aki egy hálóban halat hozott a Holdistennőnek. Luna megköszönte az értékes ajándékot, és ünnepélyesen átadta a nimfáknak, akik pillanatokon belül megtisztították majd illatos, fűszeres olajjal bedörzsölték, nyársra húzták és az előre elkészített parázson megsütötték. A könnyű vacsora után megkezdődött a táncmulatság. Kapesz fejére babérkoszorút tettek, hiszen ő volt az ünnepelt, majd maga a tavasztündér, Flóra hívta táncba. Kapesz a bortól kicsit mámorosan, de boldogan tett eleget a kérésének. Pedig ha tudta volna, hogy csak a figyelmét akarják elvonni, mert Luna istennő annyira megkedvelte kicsi Ellát, hogy magával akarta vinni a Hold kastélyába. Miközben Kapesz Flórával enyelgett, a Holdistennő Ellával egy közeli rózsalugas felé indult, csodacsúszdát ígérve neki, de Kapesz hirtelen kijózanodott, kibontakozott a nimfa karjaiból, majd forgószéllé változva, mákszemet hintett a körülötte lévők szemébe. A káoszt kihasználva, szerencsére sikerült utolérnie a Holdistennőt az ökrös fogatánál. Ott kikapta a kezéből Ellát és félelmetes sebességgel felrepült vele a felhők fölé. Luna nem tudott utána menni, mert testvére, a Hajnal már kinyitotta a kaput Héliosznak, a Napistennek, aki kigördült hintajával, hogy megkezdje aznapi munkáját az égen.

Hajnalodott, Kapesz és kicsi Ella a felkelő Napnak köszönhetően megmenekültek. Egy dolog volt csak, amit sajnáltak, hogy a szárnyaikat a barlangban hagyták, viszont Kapesz forgószélként gyorsabban hazaröpítette Ellát. Sietve az ágyához kísérte, lefektette, betakargatta. Még jó éjt sem volt ideje kívánni, mert Ella olyan fáradt volt, hogy épp hogy letette a fejét, már aludt is. Kapesz ekkor levette a kislány fejéről a glóriát és visszacsúsztatta a zenélő mézeskalácsház fiókjába. Majd azt a varázsigét mormolta az alvó kislány fülébe, hogy-„Szimszaladim felejtsd el, hogy hol van a glóriád!”- ekkor hangosan kukorékolt egy kakas a közelben. Kapesz gyorsan visszament a konyhába, bemászott a falióra 5-ös számába. Nagyot ásított, és amikor az óra ötöt ütött ismét fénykép lett belőle.