Erdőtündér mosolya

Erdőtündér mosolya.

            Az erdő legmagasabb fájának tetején állt egy üvegpalota. Ebben lakott Erdőtündér, sok kis tündérlány és tündérfiú társaságában. De nem akármilyen üvegből készültek ám a falak! Belülről mindent lehetett látni, ami a környéken történik, de kintről csupán a fények játékában lehetett gyönyörködni, mely az épületet minden percben más színbe öltöztette.

            Erdőtündér egyik este az ablak előtt üldögélt, és a teáját kortyolgatta. A tündérgyerekek már lefeküdtek és elaludtak, így csend honolt körülötte. Arról álmodozott, hogy egyszer elrepül a napfényes tengerpartra, amikor meghallotta Álomgomba sóhaját:

– Olyan régen látogattál meg Erdőtündér! A minap emlegettelek, amikor a nagy viharban magamra terítettem a víztaszító, villámhárító csodaleplet, amit tőled kaptam!

Erdőtündér ezeknek a szavaknak a hallatán elmosolyodott. – Álomgomba, az én hűséges társam szeretne velem találkozni! – gondolta, és letette az asztalra a teás csészét. – Valóban, hónapok óta nem volt arra időm, hogy elmenjek hozzá! No de ami késik, nem múlik! Most azonnal indulok! – határozta el, és rózsaszín tüllruhájára felvett egy hófehér kabátot, a kapucniját hosszú, szőke hajára húzta, és csettintett egyet az aranyhintóért. Az unikornis a szomszéd házban örömmel felpattant a kanapéról, fogta a járművét, és mire hármat számolt, már ott is termett az üvegpalota bejáratánál.

– Vigyél Álomgombához! – rendelkezett Erdőtündér. Az egyszarvú nagy szemekkel nézett rá, aztán megkérdezte:

– Nem felejtettél el valamit?

Erdőtündér bűnbánó arcot vágott, majd sietve megsimogatta az állat hátát.

– Most már indulhatunk, ugye? – mosolygott kedvesen. Válaszul az unikornis kiterjesztette szárnyait, és sebesen a nagy fához tartott. Ez alatt piroslott egy kalap fehér pöttyökkel, amelyek a sötétben világítottak, így könnyű volt megtalálni Álomgombát, aki meglepve kiáltott fel, mikor a hintó megállt előtte:

– De jó, hogy meghallottad a sóhajom!

– Igen, hallottam, és azonnal igyekeztem hozzád! – felelte Erdőtündér.

– Nagyon sok minden történt, mióta utoljára erre jártál! – szólt Álomgomba.

– Egész éjjel ráérek, meséld el! – kérte Erdőtündér.

– Gyere be a gombaházba! – hívta Álomgomba, és kitárta előtte az ajtót. A tündér belépett, kényelembe helyezte magát, és beszélgetni kezdtek. Már éppen belemelegedtek a társalgásba, amikor a kisróka kiáltása a fülükbe kúszott:

– Segítség, valaki be akar törni a házunkba!

Erdőtündér azonnal szedelőzködni kezdett. Bepattant a hintójába, és a kisróka házához szállt. Bekukkantott az ablakon, és látta, hogy a sarokba kuporodva vacog szegény. Alaposan körülnézett, de nem látott senkit az udvaron. Alig telt el egy másodperc, és róka papa hangja hallatszott:

 – Remélem nem költöttem fel senkit! Azt hiszem, elromlott a zár, alig tudtam kinyitni a kulcsommal az ajtót!

– Úgy látom, végül sikerült! Gyere, menjünk be a kisróka szobájába, mert hallottam, hogy felébredt és kiáltott! – hívta róka mama, aki papucsban és pongyolában már a kölyke felé tartott. Erdőtündér látta, amint a szülők belépnek a kisszobába, és megnyugtatják a sarokban kucorgó kicsinyüket. Róka papa elmesélte neki, hogy nehezen fordult a kulcsa a zárban, azért matatott olyan sokáig. Ott helyben el is határozta, hogy másnap rendbe hozza. A kisróka élénken figyelt, majd megkérdezte:

– Apa, segíthetek neked beolajozni a zárat?

– Hát persze! – simogatta meg a fejét az apukája. – Jó, ha megtanulod te is, hogy kell megjavítani! – tette hozzá.

A kisróka elégedetten bólintott. – Nagyon érdekes lesz apával szerelni holnap! – gondolta.  Róka mama szépen betakargatta, majd a szülők jó éjszakát kívántak, és elhagyták a gyerekszobát. Erdőtündér ekkor ott termett, leült az ágy szélére, és így szólt:

– Az otthonodban nem fenyeget veszély, a szüleid mindig vigyáznak rád. Az erdőt pedig én és Álomgomba felügyelem. Amíg minket látsz, nincs félnivalód! Aludj nyugodtan kisróka!

A kölyök összegömbölyödött a paplan alatt, és hangos szuszogás kíséretében elaludt.

Erdőtündér csendesen kiosont, hogy fel ne ébressze. Visszatért Álomgombához, és elmesélte, hogy szerencsére senkinek nem esett baja. Egy darabig egyikőjük sem szólalt meg, végül Álomgomba halványzöld tönkjéből sárga fényt bocsájtott ki a környékre, és felkiáltott:

– Nézd, rügyeznek a bokrok!

– Ó, igen, látom! – bólintott Erdőtündér.

– Nem korai ez még? – kérdezte Álomgomba.

– Lehet, de nekem muszáj volt ma mosolyognom!

– Ezt miért mondod? – lepődött meg Álomgomba. Egy kicsit elgondolkodott, majd így folytatta: – Ha te mosolyogsz, akkor rügy fakad?

– Úgy tapasztaltam – bólintott Erdőtündér. – Ma hiányoltál engem, meghallottam, és nagyon jól esett, hogy vársz, ezért elmosolyodtam, és kipattant ez a néhány rügy – folytatta.

– Gyere el hét végén, akkor itt lesz az erdő népe nálam, olyan kedvesek mindannyian, hogy folyton mosolyogni fogsz, és kirügyeznek a fák és a bokrok! – hívta Álomgomba.

– Ne siettessük a növényeket! Még lehetnek éjszakai fagyok! – felelte Erdőtündér.

– Igazad van.  Azért eljössz? – kérlelte Álomgomba.

– Meglátom. Nem tudom, hol lesz akkor dolgom. Most azonban mennem kell! – ült be a hintóba Erdőtündér.

– Várlak! –intett Álomgomba, és arany fénnyel szegélyezte az unikornis útját.

            Az üvegpalota szivárványszínű fényekkel fogadta Erdőtündért. Bement a szobájába, és lepihent. Az járt a fejében, hogy nagyon jó lenne találkozni a kismókussal és barátaival, ezért mindent meg fog tenni, hogy Álomgomba meghívásával éljen. Amikor ezt eldöntötte, lecsukódott a szeme, és hamarosan mély álomba merült. Szerencsére ezen az éjjelen csendes maradt az erdő, így reggelig nyugodtan alhatott.

Álomgomba mesék

Találkozás Álomgombával

Álomgomba és a mókusok

A süni, aki nem akart téli álmot aludni

Csigacsíny

A megmentett kismadár

Együtt a medvénél

Borzi elköszön, de érkezik valaki más

Álomgomba kérése

A biztonságos hely

A havas reggel

Karácsonykor, veletek

A süni ébredése

Álomgomba meséje Borzinak

Csigasportnap Borzival

Találkozzunk Álomgombánál

Erdőtündér mosolya