Jégesők királya

Jégesők királya.

            Aranyországot nagy szárazság pusztította. A kánikulától szenvedtek az emberek, a növények és az állatok is. A tavak és folyók vize leapadt, voltak olyan patakok, melyek kiszáradtak. Vízesést már nem is lehetett látni. Az emberek minden víztartalékot felhasználtak, nem tudták öntözni a földjeiket.

            Aranyország királya összehívta a Nagytanácsot.

– Osszátok ki a lakosságnak az ivóvíz tartalékainkat! – mondta.

– Engedelmével uram, csupán egy hétre elegendő maradt. Azután nem tudjuk ellátni őket! –szólt szomorúan az Ásványvíz Tanácsadó.

– Egy hét alatt meg kell oldani ezt a problémát! Követeket menesztek Esőfelhő királyhoz, és megkérjük, hogy küldjön hozzánk zivatarokat. A legjobb embereim menjenek hozzá, mert vele nagyon nehéz tárgyalni! – mondta a király.

Aranyország lakossága kapott fejenként egy hétre való ivóvizet. A követek útnak indultak. Sólyommadár hátán szálltak a magas égig, Esőfelhő király palotájába. A kapu előtt hosszú sorban várakoztak a többi ország követei, az egész Földet szárazság sújtotta. Mikor végre bejutottak a trónterembe, a király szomorúan üdvözölte őket, és azt mondta:

– Sajnálom, hogy hiába jöttetek, elfogytak a felhő katonáim, nem jelentkezik senki szolgálatra. Így nem tudok rajtatok segíteni!

– Király uram, ha segítünk toborozni, akkor kaphatunk zivatart Aranyország területére? – kérdezte a legbölcsebb követ.

– Természetesen. Ez jó ötlet! Szerezzetek felhő katonákat, én kiképeztetem őket, és elküldöm az országotok fölé, hogy áztassák meg a földjeiteket! – szólt elismerően a király.

A követek beszámoltak Aranyország királyának az alkuról.

– Induljatok azonnal, toborozzatok felhő katonákat!– utasította őket a király.

A követek szerteszét széledtek. Mindenkinek jutott egy sólyommadár, akinek a hátán elrepültek a végtelenbe, a kék óceánok fölé. Ott a levegőben sok-sok apró katona élt, akik szerettek volna esőfelhők lenni. Mikor meghallották, hogy a messzi távolban szenvednek az emberek a szárazságtól, szívesen vállalták a szolgálatot Felhő királynál. Azon nyomban útnak indultak, és így hamarosan el is kezdődhetett a kiképzés.

Aranyország királya megkönnyebbült.

– Megmenekültünk! – gondolta. Körbe nézett a kertjében, ott bizony kókadozott a vörös rózsa, nem működött a szökőkút. Kiment az istállóba. A lovacskák szomjaztak. Ellátogatott a városokba. Az emberek gondosan beosztották a vizet, amit egy hétre kaptak, de már csak három napra elegendő maradt belőle.

– Ne aggódjatok alattvalóim! Hamarosan itt a segítség! Jön a zápor, a zivatar, megtelnek a kutjaitok, meglocsolja a gyümölcsfákat, zöldségeket, a patakok ismét csörgedeznek, lesz forrásvizetek! Tartsatok ki! – bíztatta őket.

Napsugár királylány, a király egyetlen lánya aggódva tekintett fel az égboltra.

– Édesapám, még mindig nem gyülekeznek az esőfelhők! Már csak egyetlen napunk maradt, azután elfogy az összes ivóvizünk!– szólt szomorúan és szép tengerzöld szeme megtelt könnyel.

A Jégesők királya meglátta őt, amint a kertben álldogál, folytonosan az égre tekint. Megtetszett neki a magas, karcsú lány, akinek hosszú, szőke haja lágy hullámokban omlott a derekáig.

Így szólt a két leghűségesebb szolgájához:

– Menjetek Aranyországba, és mondjátok el a királynak, hogy a lányát feleségül kérem.

A szolgák rögvest elindultak, és hamar átadták az üzenetet, mert féltek ám nagyon a gazdájuk haragjától.

– Nem adhatom a lányom, még nagyon fiatal a házassághoz! – felelte Aranyország királya.

A Jégesők királya mikor a választ megkapta, éktelen haragra gerjedt.

– Mondjátok meg a királynak, ha nem adja a lányát, akkor a gyülekező felhőkből nem a hőn áhított eső fog hullni az országára, hanem labda nagyságú jég! Ez pusztítóbb lesz a szárazságnál, mindent elver, ami az útjába kerül!

Napsugár királylány szokás szerint a palota kertjében állt, és az eget kémlelte, mikor ismét megérkeztek a Jégeső király szolgái.

– Nézzétek, gyülekeznek a felhők a fejünk fölött, esni fog az eső, megmenekül az ország népe! – kiáltott nagy örömmel.

– Ha nem mégy feleségül Jégeső királyhoz, akkor még rosszabb vár rátok, mint a szárazság! Jeges fuvallatot küld az urunk az esőcseppekre, és nagy darabokban jég hullik majd a földjeitekre! – mondta az egyik szolga.

– Nem adom a lányom! – kiáltotta a király, aki épp a kertbe tartott, és meghallotta ezeket a szavakat. 

– Ne aggódj jó apám! – nyugtatta a lánya, majd így szólt:

– Küldöttek, veletek megyek, vigyetek a királyotok elé! Nem engedhetem meg, hogy a népünk még többet szenvedjen!

Éppen jókor hangzottak el ezek a szavak, mert a felhőkből az első cseppek már hullani kezdtek. Az emberek kitárt karokkal fogadták őket. Felvette kapucnis rubinvörös bársony köpenyét Napsugár királylány és útra kelt a szolgákkal Jégeső király palotájába. Ő már ott állt a kapuban, és győztes vigyorral fogadta a szép lányt.

– Most azonnal megtartjuk a kézfogót! – vetette oda neki.

– Azt kívánod, hogy Apám és Anyám nélkül menjek férjhez? Úgy gondolod, hogy nem Jóanyám adja rám a menyasszonyi ruhát? Úgy gondolod, hogy nem Jóapám vezet oltárhoz engem? – kérdezte megdöbbenten.

– Igen, úgy gondolom! Azt teszed ezentúl, amit én mondok! Nincs szükség többé sem apádra, sem anyádra, sem az országodra! Mindjárt küldök annyi jeget rájuk, hogy úgy sem maradnak élve! – mondta durván a Jégesők királya.

– Megszegnéd az adott szavad? – háborodott fel Napsugár királylány.

– Mit számít az adott szó! Nézd, már fújom is a fagyos levegőt az esőcseppekre! – kiáltott a Jégesők királya.

Napsugár királylány levette a rubinvörös bársony köpenyt magáról. A szíve tele volt a szülei és az ország népe iránt érzett szeretettel, ez kisugárzott a környezetére, és felmelegítette a Jégesők királyának fagyos leheletét. Nem tudta az esőcseppeket jéggé fagyasztani.

Ahogy ott állt a lány, és sugárzott belőle a melegség, nem csak a király lehelete, de a szíve is felolvadt.

– Úgy szégyellem magam! Milyen fiatal, és mennyivel jobb vagy nálam! Ne haragudj, hogy bántani akartalak téged, a családod és a néped! Többé nem fordul elő! Térj haza nyugodtan, soha nem kell tőlem tartanod, melegszívű Napsugár királylány! – ígérte a Jégeső király.

            Napsugár királylány boldogan tért haza. Az ország népe fogadta őt az utcán, az esőtől átázva, nagy örömmel. Apja, anyja ölelték, ahogy csak bírták. Ő elmondta nekik, hogy a Jégesők királyának szíve az övétől felolvadt, így megígérte, hogy békén hagyja, engedi, hogy megtalálja a párját, ha itt lesz az ideje, ahhoz menjen feleségül, akit választ. Nem fog jégesőt küldeni Aranyországra, és tiszteletben tartja az uralkodó párt, a népet, többé nem kell tartani tőle. Ezektől a hírektől megnyugodva tértek haza mindannyian, és örültek, hogy a szeretet ereje legyőzte a Jégesők királyát.