Évszaktestvérek

Évszaktestvérek.

Meséli: Gani Zsuzsa

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer négy testvér: Tavasz, Nyár, Ősz és Tél. 

Vajon mit érezhettek a testvérek egymás iránt? Te, mit gondolsz? Én azt gondolom, hogy örökké tartó, feltétlen szeretetet. Persze néha-néha ők is hajba kaptak, de aztán mindig kibékültek. Nagyon jól tudták azt, hogy mindig ott lesznek egymásnak, amikor szükséges, sohase lesznek igazán egyedül. A barátok, ismerősök jönnek- mennek, míg a testvéri szeretet soha, de soha  nem alszik ki.

Tavasz, a legfiatalabb éppen úton volt. Mezítláb járta a bársonyos, lágy, puha fövenyt. Lába nyomán virágba borultak a növények, kizöldültek az erdők és a mezők. Felébredtek a rovarok, élettel telt meg a rét. Madarak füttyögtek, vadak járták az erdőt, a tisztást gondtalan. 

Tavasz leült egy padra és gyönyörködött az ég kékjében, a felhők játékában, a tojásból kipattanó új életben, az ifjúságban, aztán boldogan táncra perdült. 

Hozott magával egy tölgycsemetét. Gondosan elültette. Hirtelen kora nyári hőhullámok jöttek, aztán fagy.

 - Meleg, majd hideg, s épp most amikor a fa bimbózni, virágzani kezd… aztán érkezik egy front, és az újjászülető természet megdermed. Jaj, a végén még elfagy a termés! Ráadásul már nagyon sok eső hullt a földekre, túl sok. Mi lesz így a betevővel? - mérgelődött valaki. 

Tavasz nem törődött a zsémbeskedővel. Ment tovább hosszú, hosszú vándorútján. Egyszer csak összetalálkozott Nyárral, az idősebb testvérrel. Lábán szandált viselt.

-          Szervusz, Tavasz testvérem!

-          Szervusz, Nyár testvérem! – nagyon megörültek egymásnak. Összeölelkeztek, csókot csentek, egy kicsit beszélgettek, aztán elbúcsúztak. Még előtte átadta testvérük, Tél levelét.

Elment Tavasz, megjött Nyár. Magával hozta a leghosszabb és legforróbb nappalokat. Meglátogatta a tölgycsemetét. Már nagyot nőtt. Akkora lett, mint te. Szikkadt volt körötte a föld. Nyár csettintett egyet ujjaival és nyári záporral öntözte meg. Ahogy az eső elmosta a port, felfrissítette a levegőt. Aztán újra tikkasztó nappalok és enyhülést nem hozó éjszakák következtek. A tavakban, strandokon boldog volt a gyermekzsivaj. Tücsök hegedült a mezőn, komája vidáman ciripelt hozzá. 

De szép ez a nyár,

szellő muzsikál!

Tücsök táncikál,

sikló bámul ránk? – Jaj, Jaj! Meneküljön ki merre, lát! – kiabálta ijedten.

Tündérrózsák levelén béka adott szerenádot.

-          De szép ez a forró nyár,

vígan dalol a madár!

Béka lánnyal lejtene,

s csókot csenne, Brekeke. – dalolta.

Aztán újra szomjazott a mező, mozdulatlanná vált a levegő, aranyban tikkadozott a kalász, aratásra várt. Patak medre vízért kiáltozott: - csak egy csepp esőt, csak egy csepp esőt!

-          Ó, te nyár! Nem látod, hogy mivé lett a föld? Aszály sújtja a földeket, károkozók pusztítják a termést. Az erdőkben viharok, tüzek, kártevők betegítik meg a növényeket. Csökken a folyók vízszintje és a talajvíz szintje, ezért a fák és a termények lassabban növekednek. Látod, mit tettél? Szégyelld magad! – kiáltozta valaki.

Nyár meghallotta ezt, és nagyon dühös lett. Csettintett egyet ujjaival, szélvihart és jégesőt zúdított a földre. 

-          Jaj, csak ezt ne! Jaj, csak ezt ne!  Elveri még azt a kis megmaradt termést is a jég! Kérlek, ne haragudj! Meggondolatlanul beszéltem. Tudom, hogy nem te vagy a hibás! – Nyár ekkor megenyhült. 

-          Ha úgy gondolod, hogy nem én vagyok a hibás, akkor vajon ki az és mit kellene tennie, hogy az éghajlat olyan legyen, amilyennek te szeretnéd?

-          Nekem kell változni! Változni is fogok!

-          Hogyan? –  Gondolkozott egy keveset, majd így szólt.

-          Nem pocsékolom a vizet és az energiát. Nem vásárolok feleslegesen. Nem szemetelek, és amennyire csak tudom csökkentem az általam termelt hulladék mennyiségét. Nem használok műanyagot, inkább üveget, és anyagot. Egészséges életmódra törekszem. Inkább gyalog járok, rollerrel, vagy biciklivel. Az nem szennyezi a környezetet sem.  Ezen túl sok zöldséget és gyümölcsöt fogok enni. Komposztálni, szelektálni fogok. Ami nekem fölösleg, abból adok annak, akinek szükséges. -  Nyár elmosolyodott ezeket hallva és megenyhült.

-          Tudom, hogy elég nehéz megállni néha dühkitörések nélkül. Elhiszem, hogy olykor- olykor valamiért bosszankodunk. Mégis, azt tanácsolom, hogy mielőtt fejjel mennél a falnak, számolj el magadban háromig.

-          Rendben. Megértettem, igazad van. Hibáztam.

-          Elmondom majd a hallottakat, s az ígéreted a testvéreimnek is. Jó, ha ők is tudják majd. Azonban azt tudnod kell, hogy a változás nem holnap, vagy holnapután lesz, hanem sok- sok év múlva.

-          Rendben. Megértettem. - Nyár ismét finom záporral öntözte meg a földeket. Aztán csettintett egyet ujjaival. Kisütött a nap, sugarait tündökölve szórta a földre. Lepkével fogócskázott a szellő. Beérett az áfonya, a ribizli. Édes, lédús barack csilingelt a fán.  Pirult a paradicsom, beérett a zamatos paprika és még sorolhatnám. Szüretelésre várt a szőlő. Nyár lassan útra kelt.

Egyszer csak összetalálkozott Ősszel, a még idősebb testvérrel. Lábán gumicsizmát viselt.

-          Szervusz, Nyár testvérem!

-          Szervusz, Ősz testvérem! – összeölelkeztek, csókot csentek, egy kicsit beszélgettek, aztán 

elbúcsúztak.  Még előtte átadta testvérük, Tavasz levelét. Ősz magával hozta a ködöt, a szelet. Nyomán rövidültek a nappalok, egyre hűvösebb lett. A kevesebb fénytől és a hőmérséklet csökkenésétől a fák lombja elszíneződött. Aranysárga, narancs, és bordó színekben játszott, majd elszáradt. Vidám napsugarak kacarásztak. Pörögtek- forogtak a levelek, végül lehullottak a földre. Szél játszadozott velük. Megkavarta őket, olykor- olykor feldobálta, megforgatta őket a levegőben. Aprócska vadak fogócskáztak a csörgő- zörgő avarban gondtalan. Kopogott a földön a dió, mogyoró, a mandula, erdőkben a vadgesztenye és a makk. 

Aztán meglátogatta a tölgyet. Már sokkal nagyobb, magasabb volt, mint te. Deres lett a föld, hűvös eső hullt a földre. Télre készülődött minden élő. Ősz is lassan útra kelt.

Egyszer csak összetalálkozott Téllel, a legidősebbel, a legöregebb testvérrel. Lábán bundáscsizmát viselt.

-        Szervusz, Ősz testvérem!

-        Szervusz, Tél testvérem! – összeölelkeztek, csókot csentek, egy kicsit beszélgettek erről is, arról is, aztán elbúcsúztak.  Még előtte átadta testvérük, Nyár levelét. Tél magával hozta a zord, csípős szelet, a zúzmarát, a jégcsapot, a jégvirágot, és a hófehér, csillogó havat.  Betakarta vele a fázó földet. Előbújtak a vadak, nyomkeresőst játszottak a pihe- puha hóban. Aztán meghemperegtek benne. Ó, de jó volt! 

Aztán meglátogatta a tölgyet.  Olyan magas volt, hogy kopasz ágaival a felhőket súrolta. Törzsét már át se tudta ölelni. Aztán ő is készülődött, mert ismét az ajtón kopogtatott Tavasz.

A múltból tanulva nem zsörtölődött többé senki se azon, ha hol ilyen, hol olyan volt az időjárás, ha fogát csikorgatta Tél, vagy havat hintett a földre, netalán átlag feletti volt a hőmérséklet, hisz tudták, hogy ez a természet rendje és csak ők tudják azt vigyázni.