Farkasok és rózsák

Farkasok és rózsák.

Volt egyszer egy rengeteg erdő. Egy legenda vette körül, miszerint régen itt sok farkas élt. Fővezérük Omega volt. A falka minden tagja hűen követte utasításait, soha nem ellenkeztek vele.

Az állatok között volt egy szokás. Minden hímfarkas a nőstényeknek teliholdkor fehér rózsát kellett hozzon egy közeli faluból. A nőstényeknek választani kellett a rózsák közül csukott szemmel, csak a szaglásukat használhatták. Amelyik farkas a virágot hozta azzal kellett a nősténynek életét összekötnie.

A fehér rózsa a farkasok egyik szimbóluma volt. Ez nem csak a párválasztásban játszott szerepet. A bátorságukat is megmutatta. Az erdőtől nagyon távol volt egy kicsiny falu. Ide kellett menni rózsát szerezni. Az emberek nem tudták hová tűnnek el rendszeresen a rózsák a kertekből. Aztán egy alkalommal a falu pásztora meglátott egy farkast, amint épp egy rózsát szakított le. Eleinte nagyon féltette a bárányait, mert azt hitte a farkas azért ólálkodik a faluban. Aztán mikor meglátta az egyiket amint szájában egy fehér rózsát visz, nagyon meglepődött. Azt hitte, a fáradtságtól képzelődik. Ezt elmondta barátainak, akik egy szavát sem hitték. Később egyre többen beszélték, hogy farkast láttak fehér rózsával. Végül hittek egymásnak és megtanultak védekezni a farkasok ellen. Pontban teliholdkor jöttek, ezt is tudta már mindenki. Ilyenkor csapdával és tűzzel védekeztek. Csak a legszerencsésebb farkasok tértek vissza az erdőbe sérülés nélkül.

Egy teliholdas éjszakán Szonja, a molnár lánya nem tudott elaludni. Szeretett volna látni egy igazi farkast. Sokat hallott már az állatok tiszta tekintetéről és erejéről. Azt is hallotta, hogy a farkasok felmennek a magas dombra és mielőtt elhagyják a falut, háromszor az éjszakába vonítanak, annak jeléül, hogy máskor is jönnek majd.

A kíváncsi lány elhatározta, hogy titokban kioson a házból meglesni a látogatókat. Szonja már többször is eltervezte ezt, de nem volt bátorsága megtenni. Tudta, hogy édesapja mérges lenne rá. Ezért megvárta, míg szülei elaludtak és minden elcsendesült. Miután úgy gondolta tiszta a levegő, csendesen kiment a házból és becsukta az ajtót. Kint a kertben felnézett az égre, ahol tisztán látható volt a telihold és a csillagok. Elindult a holdfényt követve a domb irányába. Gyorsan oda is ért. Elbújt egy nagy fa mögé és várakozott. Nemsokára megjelent egy farkas, aztán még négy fenséges állat is a nyomában. Mindegyikük szájában egy fehér rózsa volt. Egy kört alkottak a dombtetőn, letették maguk elé a rózsákat és vonítani kezdtek a sötét égbolt felé. Néhány perc múlva, újra szájukba vették a rózsákat és az erdő felé vették az irányt.  Szonja érdekesnek találta, amit látott. Épp indulni akart hazafelé, amikor halk léptekre lett figyelmes. Gyorsan visszabújt rejtekébe. Egy farkast látott, kinek a tekintetéből áradt a szomorúság. Ő volt Alfa. Felment a dombra és lefeküdt. A lány lassan előbújt és óvatos léptekkel közelített a magányos farkas felé. Az állat észrevette őt, de mit sem reagált a közeledésére. Szonja a vadállat mellé ült és lágyan megsimogatta a hátát, majd beszélni kezdett hozzá.

-        Vajon miért vagy ilyen bánatos? – kérdezte. Hol vannak a falka tagjai?

Bár Szonja álmában sem gondolta volna, hogy a farkas képes megérteni az emberi beszédet, de most valami különleges dolog történt. Az állat emberi hangon szólalt meg:

-        A választottamat emberek ejtették csapdába. Ki akarom őt szabadítani a fogságból, de a falka tagjai túl veszélyesnek tartják, ezért nem segítenek nekem.  – válaszolta Alfa.

Szonja döbbenten állt a farkas elé, de annyira megsajnálta, hogy felajánlotta neki segítségét. Az éj leple alatt odamerészkedtek a vadászok kunyhójához. Azonnal meglátták a fogságba esett farkast, Deltát, aki egy ketrecbe volt zárva. Szonja megpillantotta a zárat nyitó kulcsokat a kunyhó teraszán.

-        Csapj zajt, tereld el a vadászok figyelmét és én addig kinyitom a ketrecet! – mondta a farkasnak.

Így is történt. Vonítani kezdett, mire a vadászok, kapták is a puskájukat és kirohantak a kunyhóból egyenesen a hang és az erdő irányába. Ez volt a megfelelő pillanat. Szonja elvette a kulcsokat és kinyitotta a ketrec ajtaját.

-        Ne félj tőlem, a választottad küldött, hogy segítsek rajtad! Gyere Delta, Alfa már vár ránk az erdő túloldalán!

Sikerült kimenekíteni a farkaslányt és az erdő túloldalán valóban ott várta már őket Alfa. A farkaspár örök barátságot fogadott Szonjának. Hálájuk jeléül megígérték, hogy ha bármikor szüksége van a segítségükre, csak jöjjön el a dombra amikor telihold van és ők ott lesznek. A lány boldogan intett búcsút a farkasoknak és elindult haza. Szülei nem is sejtették, milyen veszélynek volt kitéve. Reggel boldogan és elégedetten ébredt, de az éjjeli kalandjáról nem beszélt senkinek.

             Alfa és Delta visszatért a falkához. A falkavezér szégyenében, hogy nem segített a szabadításban elhagyta a falkát. Az új vezér Alfa lett. Többet, soha egyetlen egy farkast sem hagytak elveszni a vadászok ketrecében, mert a falka egy nagy család, melynek minden tagja ugyan olyan fontos. Legalábbis Alfa és Delta mindig így tartotta.