Megyer, a vezér

Megyer, a vezér.

Réges-régen, ősapáink és ősanyáink idejében, amikor még nem volt ismert az itthon, csak a gazdátlan föld és a hon… amikor minden föld a parlagon hevert, lázadások, harcok, mit a legerősebb vezér levert…. küzdelem volt minden nap… döntések, mit férfi és asszony a családért nap mint nap meghozhat. Születtek, éltek és haltak, otthonuk nem volt, folyton csak vándoroltak. Ebben az időben élt három fivér, kiknek családneve is sokat ér, de legfontosabb a vér, az örökség, mit apjuk szerzett életében még. De mint minden embert, legyen bármekkora hatalma, utolér a végzet, hisz tudjuk, az Isten örökké a Földön senkit sem éltet, a vénséggel mérgezett lóhús végzett. Támadt akkor nagy riadalom a törzsben, hogy vajon a három fiúgyermek közül melyikükben van meg a vezérszellem. De még gyermekek voltak, ezért a hatalom édesanyjuk kezében maradt. Míg felnőtté nem váltak, sokat háborúskodtak, folyton egymás elleni összeesküvésre gyanakodtak. Elmesélem életük történéseit, tudja meg mindenki, ki és hogyan kezdte el jóra nevelni e település kicsinyeit, nagyjait.

Turul, Hunor, Magor – így nevezték a három testvért. Törzsük nevére mindannyian büszkék voltak: Megyer. Édesanyjuk szeretetre, kedvességre, segítőkészségre és jó lelkiismeretre nevelte őket. Édesapjuk a legfőbb erényeket tanította meg fiainak: mértékletesség, hogy maradjanak minden körülményben higgadtak. Állhatatosság: a reménytelenségben is legyenek kitartóak. Hűség: mindig maradjanak meg a hitben és az Istenhez, a hazához is legyenek hűek egész életükben. Erkölcsösség: fontos az illem és a lovagias viselkedés. Legyen szó kicsiről vagy nagyról, úrról vagy parasztról. Bőkezűség: segítsenek az arra rászorulókon, kenyér legyen minden asztalon. Becsületesség: drága kincs, melynek értéke van, ára nincs. Bátorság: ez az az erény, amely egy igazi vezért valódi hőssé tesz, nem kell félni az újtól, sem a változástól, a gyáva nyúlból is ha kell, oroszlán lesz.

A sólyommal való vadászatban Turul volt a legügyesebb. Hunor erőssége a kardforgatás, míg Magor az íjászat és lovaglás mellett a kővéséssel is szívesen töltötte szabadidejét. Testvérei emiatt sokszor gúnyolták őt. Szerintük fölösleges vésni és írni, arra ott vannak a törzs vénei. De nem csak emiatt volt közöttük egyet nem értés. A Vas nemzetség ifjú virágszála, Julianna rabul ejtette mindhárom fiú szívét. A szülők, még mielőtt gyermekeik megszülettek volna egyességet kötöttek, hogy a Vas és a Megyer törzs sarja házasságot kell kössön. Ősi törvényeik szerint a lány kezét az elsőszülött fiúnak kell adni, aki Turul volt.  Azonban Julianna szíve a legifjabbért dobogott, Magorért, akit sokszor csak Magyarnak hívott. Sok közös volt bennük. Mindketten szerettek jeleket vésni a sziklákba. Néha elszöktek a közeli erdő nagy tölgyfájához és sokat beszélgettek a nyári hőségben a fa lombjának hűs árnyékában. Hiába szerették egymást, nem volt bátorságuk ezt szüleiknek elmondani. De amikor leesett a fáról az első őszi falevél, Turul kijelentette, hogy még az első fagy előtt feleségül akarja fogadni Juliannát. Magor kétségbeesetten kérlelte a lányt, hogy járuljanak szüleik elé és kérjék áldásukat a frigyükre. Turul amikor megtudta, hogy Magor mire készül, Hunor segítségét kérte, hogy összeesküvést szőjenek öccsük ellen. Hunor, bár kedvelte öccsét, de irigy volt rá, amiért Julianna szívét rabul ejtette, ezért igent mondott Turulnak. Azt találták ki, hogy a lány szerelméért Magor mondjon le a jussáról az ő javukra és váljon földönfutóvá. Teljesen ki akarták semmizni.

Amikor a fiatal pár a szülők elé járult, óriási felháborodást idéztek elő. A vének tanácsa elé vitték az ügyet. Kérésüket elutasították, mondván, a hagyomány és a törvény mindenek felett áll. Így hát nem maradt más választásuk. Magor az örökség helyett Julianna szerelmét választotta. Földjeit, jószágait fivéreinek adta és az éj leple alatt lóhátra ültek és elindultak a bizonytalanság felé. Turul és Hunor elosztotta egymás között a javakat és más családokból választottak maguknak feleséget.

Julianna és Magor ez idő alatt erdőkben és barlangokban rejtőzködtek. Sok viszontagság után egyszer csak megpillantottak egy kunyhókkal tarkított, erdővel szegélyezett rétet. Úgy gondolták odamennek, talán befogadást nyernek, új otthonra találnak. Amikor odaértek a közösség legvénebb tagjához kértek bebocsátást. A bölcs Öreg kedves mosollyal az arcán fogadta az idegeneket. Elmesélték, hogy lemondtak javaikról és egymást választották azok helyett. Most otthont keresnek, le szeretnének telepedni. S bár nincs semmijük, hasznos tagjává válhatnak a közösségnek, mert Magor erényekre, íjászatra és lovaglásra taníthatná az ifjú legényeket, Julianna pedig vésni, írni a leánykákat.

- Kérünk téged, fogadjatok be, már nagyon fáradtak vagyunk és végre szeretnénk valahol otthon lenni a világban! – kérlelték az Öreget.

Az öreg csendben bólogatott. Aztán a következőket mondta:

- Nem engem kell meggyőznötök, hanem a közösséget. Ha méltóknak találtattok, maradhattok. Nyárig kiderül mire vagytok képesek, milyen emberek vagytok. Olyankor tartjuk a nagy törzsi gyűlést és döntünk a nagy ügyekben. Nyárig…

A fiatalok megköszönték a megelőlegezett bizalmat. Már másnap, ahol csak szükség volt segítségre, ott termettek. Mindenkinek és mindenben segítettek. Vége lett az ősznek, télnek, tavasznak és eljött a nyár. Ekkorra már Julianna vált a gyermekek tanítójává. Az Öreg hívatta a fiatalokat, hogy járuljanak színe elé. Kedves mosollyal az arcán a következőket mondta Magornak:

- Hírt hallottam fivéreidről. Földjeidet felosztották maguk között. Az egyik jó termőképességű, Hunor műveli és Káposztásmegyernek nevezte el. A másik földterület gazdag legelőkben és bővízű folyó szeli ketté, amely mindig hangos a békák hangjától. Turul ezért Békásmegyernek hívja és így ismerik messze földön is azt a területet. Irigy fivéreid nevei így mindig fennmaradnak majd, pedig te vagy közöttük az, aki megérdemelné neve halhatatlanságát… Mivel elérkezett a nyár és ilyenkor szokás a nagy döntések meghozatala, a vének tanácsa a következőt foglalta törvénybe: rövid időn belül a közösség leghasznosabb tagjaivá váltatok, messzi földre is híre ment, milyen munkát végeztek itt, kiérdemeltétek, hogy ezt a földet rólatok nevezzük el. Legyen hát e föld neve mától: VASMEGYER. Kettőtök neveinek tiszteletére.

Aztán Julianna felé fordult:

- Látod, látod… ne félj semmitől… a nyár ád Julianna mindent, amire vágytál… Van otthonod, férjed, téged körülvevő jóakarók, szerető gyermekek. Utódaidra is szálljon áldás! Maradjatok meg mindig ilyen jó embereknek és ez a közösség, majd az ezeket követők is, nemzedékek sokai emlegessék neveiteket!

Megyer Magor és Vas Julianna megköszönték az Öreg szavait és nagyon boldogok voltak, hogy „hazaérkeztek”. Itt valóban otthon érezték magukat.

Nagyon sok év, évtized és század telt el azóta, de a terület neve máig fennmaradt: Vasmegyer. Sőt, a helyi iskola is Megyer nevét viseli. Amit én nem tudhatok és ti sem, az az, hogy vajon létezik-e véletlen, vagy az Öreg szavai olyan percben mondattak ki, mely megpecsételte a fiatalok sorsát. Igazán különlegesnek tartom a tényt, hogy a helyi iskola megalakulásának a 40. évfordulója van idén és az igazgató, a vezető neve szintén Julianna, aki TANÍTÓ. Véletlen, vagy a sors? Ki-ki döntse el maga. De az Öreg szavai még most is a fülembe csengenek: „a nyár ád Julianna mindent…”.