Felfedező úton a legkisebb sárkány

Felfedező úton a legkisebb sárkány.

            A dombtetőn a sűrű erdő mélyén, az emberektől elrejtve állt a sárkányház. A kicsi sárkány még soha nem járt a kerítésen kívül, ezért elhatározta, hogy egyszer elindul, és szétnéz a környéken.

            Egy tavaszi reggelen a napsugarak aranyfénybe öltöztették az erdőt, és úgy érezte, hogy itt az idő a felfedező körútra. Nem szólt sem Sárkány mamának, sem Sárkány papának, sem a testvéreinek, csak csendben kiosont az ajtón, és a kanyargós erdei úton kíváncsian szedte a lábát, miközben tágra nyílt szemmel figyelt. Először egy nagykalapos gombával találkozott, aki épp egy hatalmasat ásított.

– Nem jól aludtál az éjjel? – szólította meg. A gomba először jól megnézte őt, majd megrázta a fejét.

– Nem. Egész éjjel huhogott a bagoly – felelte. – Te vagy a legkisebb sárkány a dombtetőről? – kérdezte azután.

– Igen, én – bólogatott. Még sohasem jártam errefelé! – tette hozzá. – Megyek tovább, felfedezem a környéket! – közölte büszkén.

– Figyelj jól merre haladsz, el ne tévedj! – tanácsolta a nagykalapos gomba.

– Nem fogok, ne aggódj! – felelte a kicsi sárkány, és elköszönt.

Az erdei madarak éneke ismerősen csengett számára, hiszen otthon, a kertben is gyakran hallotta ezeket a dallamokat.

Harkály bácsi már szorgalmasan dolgozott, a beteg fákat gyógyította, és ehhez sűrűn kopogtatta őket.  A kicsi sárkány közelebb ment hozzá, és tisztelettudóan megállt a közelben.

– Most nem érek rá beszélgetni, dolgozom! – kiáltott le a madár, anélkül, hogy ránézett volna.

– Bocsánat! Nem akartalak zavarni! – válaszolt halkan a kicsi sárkány, és bűnbánóan, mint aki valami rosszat cselekedett az út felé fordult. Harkály bácsi erre abbahagyta a kopogtatást, és leszállt a legalsó faágra.

– Igazából egy keveset pihenhetek! Téged még sohasem láttalak errefelé! – szólította meg az idegent.

– Rám ne pazarold az időd! – kérte a kicsi sárkány.

– Ne haragudj, hogy megbántottalak! Igazából arra van időm, amire szakítok! Te vagy a legkisebb sárkány a dombtetőről, örülök, hogy megismertelek! – kedveskedett harkály bácsi.

– Én is nagyon örülök! Szép a tollad! Nagyon ügyes vagy, hogy tudsz fákat gyógyítani! Hogyan csinálod? – kérdezte örömmel a kicsi sárkány.

– Nézd, milyen hosszú a csőröm, és milyen erős! – mutatott rá a harkály. Ezzel a kártevőktől megszabadítom a fák törzsét! – magyarázta. – Figyelj csak! – röppent feljebb, és tartott egy bemutatót. A kicsi sárkány lenyűgözve nézte, és mikor kivett egy kukacot, megtapsolta őt.

– Milyen jó közönséged van! – szólt a bagoly, aki felébredt a zajra.

– Te nem hagytad aludni éjjel a nagykalapos gombát? – szólította meg a kicsi sárkány.

– Én akkor keresek táplálékot! Nappal alszom! – tájékoztatta a bagoly. A kicsi sárkány már mindent értett, és arra gondolt, hogy itt az erdőben sem lehet könnyű az élet, hiszen folyton alkalmazkodniuk kell egymáshoz az itt élőknek.

– Rám ne lépj, miközben felfelé nézel, mert neked is fájni fog! – hallott lentről egy vékonyka hangot. Lenézett, és egy tüskés gombolyagot látott.

– Bocsánat! Ne félj, nem taposok rád! – nyugtatta meg a kis állatot.

– Jól tetted, hogy megálltál, a tüskéim jól megszúrnák a talpad! – harciaskodott a süni, és kidugta a fejét, hogy megnézze magának az arra járót.

– Már vártam, hogy találkozzunk! – mondta mosolyogva. – Én süni vagyok, te pedig a legkisebb sárkány! – folytatta barátságosan.

– Ne félj, máskor a lábam alá nézek! – nyugtatta meg kedvesen a kis sárkány, és ekkor koppant egy dió a fején. Felnézett, és egy mókus bámult rá a magasból.

– Megkínáltalak a legfinomabb csemegével, ami csak létezik! Ne haragudj, hogy fejbe vágtalak vele! – szabadkozott a vörös bundájú aranyos kis állat.

– Nem fájt nagyon, ne aggódj! Tudom, hogy jót akartál! – nyugtatta meg a legkisebb sárkány, és feltörte a mancsával a diót.

– Tényleg nagyon finom! – dicsérte meg, mikor megette. – Mit hozzak neked cserébe? – kérdezte azután.

– Nincs szükségem semmire! Örülök, hogy adhattam valamit neked! – felelte a mókus.

Milyen kedves ez a mókus hozzám! Ha legközelebb erre járok, én is megajándékozom valamivel! Jó érzés lehet adni, ha ő így örül! Persze kapni sem rossz! – gondolta a kicsi sárkány, és elbúcsúzott.

Amint tovább haladt, egy őzike dugta ki a fejét a bokrok közül, de azonnal vissza is húzódott, amikor meglátta az idegent.

– Ne félj tőlem! – mondta a kicsi sárkány, és lehajolt egy marék zöld fűért, majd arrafelé nyújtotta, amerről az őzike leste őt.

– Ne csalogass engem! Nem fogadok el semmit tőled! Nem ismerlek! – mondta az őzike, és a legkisebb sárkány belátta, hogy igaza van. Majd ha később megismer, akkor beszélgetek vele! Most nem erőltetem! – gondolta, és tovább lépett. A cinege éppen arra repült, és meglátta az őzikét, aki még mindig remegve ücsörgött a bokor alján. Megtudta tőle, hogy a legkisebb sárkánytól ijedt meg szegény. Elmesélte neki, hogy ez a kicsi sárkány most ismerkedik az erdővel, és nem bánt senkit sem. Az őzike tudta a szüleitől, hogy a cinege megbízható, ezért a kicsi sárkány nyomába eredt, és így szólt:

– Adsz egy kis füvet nekem?

A kicsi sárkány örömében, hogy szóba állt vele, több csomót is nyújtott neki, és közben társalogtak egy keveset, így megismerték egymást, majd elváltak az útjaik.

Hamarosan feltűnt egy kisróka, akihez már eljutott a hír, hogy a kicsi sárkány errefelé jár.

– Itt a mancsom, fogjunk kezet! – szólította meg.

A legkisebb sárkány egy darabig bizalmatlanul szemlélte, majd kicsit vonakodva, de elfogadta a baráti közeledést. Együtt folytatták a sétát, de nem sokáig, mert mindkettejük gyomra megkordult.

– Haza kell mennem, otthon már várnak! Elkísérsz? – kérdezte a legkisebb sárkány.

– Persze! Mire valók a barátok? – felelte a kisróka, és együtt kaptattak felfelé a dombtetőre.

Otthon már aggódva várta Sárkány mama a kicsinyét. Ételt, italt bőven tett az asztalra, és amikor meglátta, hogy vendéget hozott, őt is behívta a házba. Evés után azonban a kisróka elköszönt, mert az első látogatáskor nem szeretett volna sokáig maradni.

            A legkisebb sárkány elmesélte az anyukájának, hogy milyen jól érezte magát az erdő állataival. Tudta, hogy ilyen rövid idő alatt nem találkozott mindenkivel, de akikkel igen, azok tulajdonképpen mindannyian nagyon kedvesek voltak vele. Az anyukája szerint ez azért történt így, mert szeretettel közeledett hozzájuk.