Földre szállt tündérke

Földre szállt tündérke.

                Lágy szellő borzolta a fák lombjait, melyek susogva táncot jártak a levegőben, mikor Tündérország legapróbb lakója rájuk telepedett. Hosszú ujjai között varázspálcát tartott, melynek segítségével bárhová eljuthatott. Nem ismerte még a Földet, ez volt az első alkalom, hogy leszállt a felhők fölötti aranypalotából. Elkísérték hűséges segítői, a különleges pillangók.

            Néhány percig megdöbbenten ült a zöld levelek között, egy vastag ágon. Sokkal szebb az emberek otthona, mint képzelte! Ragyogott a nap, és sugarai bekúsztak a házak közé, melyeknek ablakai csillogtak, színes falai fénylettek. A játszótéren homokoztak, hintáztak és libikókáztak a gyerekek, közben beszélgettek, nevetgéltek. A pici tündér így szólt az egyik bordó pillangóhoz:

– Szétnéztem a Földön, mehetünk haza, én innen úgy látom, mindenki boldog, nem kell ide varázslat!

– Várj még egy kicsit, menjünk közelebb, ne ítélj ilyen hirtelen! – mondta a bordó pillangó, miközben szárnyai világítani kezdtek.

Tündérország legkisebb tündére megmarkolta a varázspálcát, pufók arcocskáján mélységes nyugalom és megértés tükröződött.

– Rendben bordó pillangó, igazad van, te már jártál erre, jobban tudod, hol van ránk szükség, vezess hát! – felelte.

A bordó pillangó a kék és sárga pillangó felé fordult:

– Menjünk a kertvárosba? Tudjátok, ahol tegnap láttuk azt a kedves kis családot!

A kék és a sárga pillangó szárnyai világítani kezdtek, és erősen remegtek.

– Igen, vezessük el oda a tündérkét! – kiáltották egyszerre.

Magasba repültek, csak egy bordó, egy kék és egy sárga fénycsóva maradt utánuk. Tündérország legkisebb tündére a varázspálcáját feltartotta, és így szólt:

– Kövessük a színes csíkot az égbolton!

Olyan gyorsan haladtak, mint a villám, pillanatok alatt egy szépen rendezett ház udvarán találták magukat, ahol egy kisfiú egyedül játszott. A kert rózsái között megpihentek, onnan figyelték őt, ahogy lapátolja a homokot a dömperbe, majd távolabb kiborítja.

Nem sokkal később az anyukája behívta vacsorázni.

– Szeretnék egy kistestvért! – szólt a kisfiú, mikor a szülei is leültek az asztalhoz.

– Rendben van, de ezt már nagyon sokszor kérted! – mosolygott az apukája.

Hamarosan eljött az este, a csillagok kigyúltak az égen, a holdfény bejárta a kertvárost, a kisfiú aludni tért. Tündérország legkisebbike a három pillangóval berepült az ablakon, és leült az ágy szélére. A gyerekszoba bordó, kék és sárga fényben játszott, mikor a gyerek kinyitotta a szemét. A tündér megszólalt:

– Én teljesíthetem a kívánságodat. Előbb azonban tudnom kell, hogy miért szeretnéd, hogy testvéred legyen.

– Jó volna együtt játszani a kertben, jó volna, ha szerethetném őt, másképp, mint a többi gyereket!

– Szeretnéd szeretni mindig, akkor is, ha összevesztek, akkor is, ha beteg, akkor is, ha okosabb, kevésbé okos, ügyesebb vagy ügyetlenebb nálad? – kérdezte a tündér.

– Igen, nagyon szeretném. Lehetne épp olyan, mint te! – nézett a kisfiú az apró tündér kedves kis arcára.

A tündér elmosolyodott. Feltartotta a varázspálcáját, és csendesen mormolt valamit. A pillangók szárnyának fényei között megjelent az arany szín. Az egész szoba úszott ebben a csodaszép megvilágításban.

– Aludj nyugodtan, álmodj szépeket! – szólt, és kíséretével együtt tovatűnt.

Teltek-múltak a hónapok, és az egyik reggel a gyerek apukája és anyukája elmondta, hogy hamarosan érkezik a testvérkéje. Lassan peregtek a napok, de a várva várt pillanat egyszer csak eljött. Anya pár napos távollét után hazaérkezett, és egy pici babát tartott a karjában. Lefektették egy kiságyba, a kisfiú a rácsokon át csodálta őt. Éppen olyan volt, mint Tündérország legkisebbike, aki leszállt a Földre.

            Eltelt egy év, a nyár őszbe fordult, és a tündér, akinek első útja a Földön ehhez a kertvárosi házhoz vezetett, másodszor is eljött. Már gyakorlott varázslat hintő volt, sok helyen megfordult azóta, de ezt a kisfiút nem tudta elfelejteni. A három színes pillangó kíséretében a rózsák közé szállt, onnan figyelte a testvéreket, akik a homokozóban együtt játszottak. Nézte, ahogy a pici lány elesik, és a bátyja felsegíti, ahogy összevesznek, majd kibékülnek, és mintha mi sem történt volna, tovább játszanak. Arra gondolt, hogy megérte leszállni a Földre, mikor még kicsi volt, és eljönni ebbe a kertbe. A bordó, kék és sárga pillangó örömükben fénnyel színezték a környéket. A kislány a homokozóból felállt, észrevette őket, odatipegett a tündérhez, hogy ő is egy kéréssel álljon elő. A tündér elmosolyodott. Feltartotta a varázspálcáját, és csendesen mormolt valamit. A pillangók szárnyának fényei között megjelent az arany szín. Az egész kert úszott ebben a csodaszép megvilágításban.