Foltos mackó rönkháza 6.

Foltos mackó rönkháza 6..

/6. rész/ A róka

A nap sugarai lassan haladtak egyre magasabbra az erdő levelei közt 
átszűrődve. A kis patak csobogása halkan hallatszott, néhány madárka 
színezte csicsergésével a zajokat. Nagyanyó álmosan nyitotta ki a szemét. 
Felöltözött, eligazította az ágyat, majd kilépett a csikorgó ajtón, hogy
szedjen pár lehullott ágat, amit a tűzre rak. Úgy gondolta, lágy tojást készít,
pírítós kenyérszelettel és mentateával. Ahogy már elég faágat szedett, 
amit be akart vinni a kis kunyhójába, valami vöröses színt pillantott meg 
az egyik bokor aljában. Letette az ágakat és lassan közelebb lépkedett, 
amíg meg nem látta, hogy egy róka fekszik ott, de nem mozdul, pedig
biztosan észre vette az emberi alakot. Hát ez beteg lehet, vagy sérült, 
ha nem szalad el tőlem, gondolta Nagyanyó. Na jó, hozok neki vizet, 
aztán meglátjuk, mi legyen. Keresett a szekrény mélyéről egy kissé laposabb
bádog tálat, amiből úgy gondolta, tud inni a róka. A tálat a rókától 
nem túl messze lerakta a földre, vizet öntött bele, majd távolabbról figyelte,
hogy akar-e inni a vörös állatka. Egy ideig még álldogállt, de mivel 
a róka nem mozdult, a dolgára indult, bevitte az ágakat, megrakta a tüzet,
elkészítette a reggelijét, el is fogyasztotta jóízűen. Kikukucskált az ajtón, 
mit csinál a róka. Azt látta, hogy a vizestál mellett fekszik, lehet hogy éhes is.
Nagyanyó felbontott egy konzervet, villával kicsit szétnyomkodta, azután egy 
másik tálban  odatette az állat közelébe. Ekkor látta meg Nagyanyó, hogy a róka 
sántít az egyik lábára,  mert bizony az odament a tálhoz és mind meg is ette, 
ami benne volt. Nahát, ez a róka lehet az, amelyiket kiszabadítottam a csapdából, 
gondolta az idős asszony. Ettől a naptól fogva Nagyanyó mindig adott enni valamit 
a szegény kis állatnak, amelyik egyre nagyobb biztonságban érezte magát az idős
asszony közelében, végül még azt is hagyta, hogy megsimogassa, majd azt is eltűrte,
amikor egy ágdarab és némi vászoncsík segítségével rögzítette a törött lábát.
Amikor Nagyanyó elindult a patakparton a forráshoz vízért, a róka sántikálva követte
egy darabon, de azután lemaradt, megvárta amíg visszafelé jött és hazasántikált vele.
Rögtön került a tálkájába friss forrásvíz, meg egy kis konzerv is akadt, ahogy mindig.
Szépen gyógyulgatott a törött lába, lassacskán már folyton az idős asszony nyomában volt,
bármerre is ment, követte őt. Nagyanyó úgy döntött, elnevezi, ha már ilyen jó
barátok lettek, legyen neve is. Mondjuk, Miska. Meg is szólította, - Miska, Miska! 
A róka pedig felkapta a fejét, mire kapott egy darab pirítós kenyeret. Ekkor az ösvény
felől két alak közeledett a kunyhó felé, Nagyanyó már felismerte őket, Ilonka volt az, 
meg Boldizsár, a kisfia. Miska uccu neki, eltűnt a bokrok között. - Az egy róka volt?
Kérdezte Boldizsár, ahogy odaértek. - Igen, egy csapda eltörte a lábát, de már javulgat.
Felelte Nagyanyó. - Adok neki enni, amíg meggyógyul és újra tud vadászni.
Boldizsár megkérdezte, hogy meg lehet-e simogatni, mire Nagyanyó elmagyarázta neki,
hogy a vadon élő állatok nem olyanok, mint a háziállatok, félnek az emberektől és
inkább elmenekülnek a közelükből. Kedves vendégeit behívta egy teára, került mellé 
egy kis mézes-diós aprósütemény is. Ilonka elmondta, hogy vasárnap vásár lesz a faluban
és Nagyanyót meghívták, hogy árúsítsa a játékokat, amiket készített. - Sok gyerek 
boldog lenne ha kaphatna egyet ezek közül. Biztos nagy sikere lenne, mert ilyen 
állatfigurákat nem találni máshol. Kérlelte Ilonka. - Az árúsító helyet a szervezők 
biztosítják, csak ki kell tölteni a jelentkezési lapot, amit elhoztam. Mondta reménykedve.
Nagyanyó elgondolkodott a lehetőségen. Aztán úgy döntött, megpróbálja, ki tudja, mi sül ki 
belőle. Beszélgettek még egy darabig, majd a vendégek elköszöntek és hazaindultak.
Amikor eljött a vacsoraidő, az idős asszony Miska táljába is tett egy adag konzervet, 
kicsit megkocogtatta a tányér szélét a kanállal, meg szólongatta az állatot. - Miska, 
Miska, gyere elő! Jóideig kellett várni, mire Miska előkerült, de gyorsan megette az összes
ételt, amit kapott, elégedetten nyalogatta a szája szélét, meg a mancsait, szépen elhelyezkedett
ahol aludni szokott. Nagyanyó megrakta még a tüzet a kis kályhában, megitta a teáját, 
amit citromfűvel ízesített, végül ő is aludni tért. Az erdőben alászállingózott pár levél, 
a madárkák elcsendesedtek, csak a kis patak csobogását lehetett hallani, ahogy bukdácsolt 
egyre a köveken.