Fortyogó üstben főtt

Fortyogó üstben főtt.

Történetünk kezdetéhez térjünk vissza régmúlt korba.
Hol LekVárosnak egyik útja, volt egy csöppet girbe-gurba.
E csámpás útnak vége táján, hol boszik laktak kutyafáján,
Élt négy testvér egymás mellett, s ennél több már nem is kellett.
Négyből három jó testvér volt. Mentek egyből, ha egyikük szólt.
Segítettek gondban, bajban, ha főzni kellett szószban, vajban.
Kedvencük az Üstben főtt volt.Tökleves,melyben nem volt egy folt.
Szerették is mind a négyen, de egyikük, kicsit másféle képpen.
Lusta volt ő, unott, torkos. Nem segített, s nem volt szorgos.
Hasát viszont jól szerette, tányérját is ötször merte.
Settenkedett az üst körül, s lelke akkor mennybe röpült.
Halloweenkor fényes este, töklámpások mind a kertbe.
Négy boszi az asztalnál ül, s a finom leves is szépen sül.
Dehogy sül az, forr szépen, üstben rotyog, szinte érzem!
Falatoznak víg jó kedvvel s öblítenek édes nedvvel.
S ahogy éjfélt üt már fránya óra, hárman térnek nyugovóra.
Ám a lusta ott maradna, a konyhába beszaladna.
Szalad is a torkos leány, merít bőven a kis zsivány.
Hasa teli, de még merne, csak olyan nagy zajt közbe ne verne.
De mihelyst én ezt kigondolom, s mondandóm, hogy megfontolom,
Hirtelen egy Jajt! kiáltok, s istenemre mondom mit látok.
Forró üstben boszit látok, s nektek is tátva maradna a szátok,
Hát ez vajon, hogy került bele? A recept is írta? Tudja fene.
Torkossága csalta bele, lába vitte, az volt a szele.
Feje benne, lába égnek. Nyoma sincs a segítő kis széknek.
Eldőlt bizony, nem bírta a súlyt, a boszi lábaktól dagadó gúnyt.
Így hát szépen belepottyant, s tűz alatt még meg is rottyant.
Testvérei ezt így látva, törtek ki mind jó nagy frászba.
S azóta ők minden évben, ezt mesélik tökön, képen.
Hogy volt köztük egy jó nagy lökött,
Ki egyenest az üstbe szökött.