Fűzfa alatt kiscica (Törődj velem!)

Fűzfa alatt kiscica (Törődj velem!).

            A kert messzire nyúlt, egészen a csörgedező kis patakig, melyen fahíd ívelt át. A víz partján százszorszép nyílt és gombák emelték meg a kalapjukat minden arra szálló katicabogár felé.

            Egy puha, fehér szőrű kiscica kuporgott a fűzfa alatt. Nem tudta, miért hozták ide. Betették egy kosárba, elindult vele az autó, út közben elaludt, és itt ébredt fel. Még csak néhány napja született, nem ismerte a környéket. Arra gondolt, hogy biztos nem sokára érte jönnek, az a legjobb, ha nem mozdul innen. Várt, egészen addig, amíg a nap lemenni készült. Már nagyon éhes volt, ezért úgy döntött, körülnéz. Puha talpacskáin útnak indult. Egy katicabogár érdeklődve figyelte, ahogyan a magas fűben botladozik. Odaröppent hozzá, és megszólította:

– Szia, Fehér Cica! Hová mégy? – kérdezte.

– Éhes vagyok, enni szeretnék! Hol kaphatok egy kis tejet, nem tudod? – szólt a Fehér Cica.

– Gyere utánam, elvezetlek a házhoz, ahol biztos adnak neked! – válaszolta a katica.

A cica örült, hogy valaki törődik vele, és követte a piros szárnyú pettyes bogarat. Hosszú menetelés után egy vanília színű ház előtt találta magát, melynek ajtaján egy kislány lépett ki.

Lehajolt hozzá, és megsimogatta. A cica boldogan simult a kezéhez, jól esett neki, hogy ilyen szeretettel fogadják.

– Biztosan éhes vagy! Gyere, adok neked egy kis tejet! – szólt a kislány, és ölbe vette Fehér Cicát.

A konyhában egy tálkába tejet öntött, majd mikor a cica pillanatokon belül belefetyelte az egészet, újra megtöltötte az edénykét. Fehér Cica nem bírt többet enni. Álmosan kinyújtózott és nagyot ásított.

– Gyere, csinálok neked fekhelyet! – mondta a kislány, és puha plédből cica ágyat készített, majd beletette őt. Alig számolt el háromig, Fehér Cica szeme becsukódott, és a biztonságos jó melegben már aludt is. Mancsát a kislány tenyerében felejtette, jelezve, hogy álmában is vágyik a törődésre. A gyerek megsimogatta a hátát, óvatosan kihúzta a kezét a puha kis tappancs alól, és bement a szobájába. Fehér Cica felriadt. Felkelt és besétált a nyitott ajtón.

– Úgy látom, te nem tudsz egyedül lenni! Veled mindig törődni kell! – mondta a kislány, és behozta a puha plédet, majd a sarokba tette.

A cicának tetszett az ötlet, és mivel tényleg nagyon álmos volt, lefeküdt a közepére, és összegömbölyödött, majd mély álomba merült.

– Mindig törődj velem! – szuszogta.

– Törődni fogok veled, ne félj! – suttogta a kislány, majd ő is lefeküdt aludni.

Reggel, mikor felébredt és félálomban a papucsába akarta bújtatni a lábát, egy puha kis szőrgombolyagra tette a talpát.

– Te vagy az, Fehér Cica? Korán keltél! – szólt a gyerek.

A cica nyávogott egyet, odasimult a lábához, várta, hogy megsimogassa, ami nem maradt el most sem. Fehér Cica elégedettségéhez már csak egy jó reggeli hiányzott. A kislány pizsamában ment a hűtőszekrényhez a tejért, melyet néhány pillanaton belül a kismacska az utolsó cseppig elfogyasztott. Ahogy befejezte, halk kopogást hallott.

– Nyitom! – kiáltott a kislány. Kikukucskált a kémlelőnyíláson, és egy kisfiút látott kosárral a karján. Kinyitotta az ajtót.

– Nem láttál errefelé egy kiscicát? – kérdezte aggódva.

A kislány félreállt, és a padlóra mutatott.

– Őt keresed? – kérdezte.

– Igen! – felelt a kisfiú, és felderült az arca.

– A szomszédban öt kismacska született, négyet elajándékoztak, az ötödiket betették egy kosárba, elhozták a patakig, átmentek a hídon és a fűzfa alá rakták, hátha valaki rátalál. Mikor ma reggel meghallottam, azonnal a keresésére indultam. Úgy látom, jó helyre került, ha szeretnéd, itt hagyom nálad! – mosolygott a kisfiú.

– Köszönöm, az jó volna. Megígértem neki, hogy törődni fogok vele. Akkor jössz meglátogatni, amikor csak szeretnél! – felelte a kislány.

– Iskola után minden nap eljövök! Nem lakunk messze, át kell menni a hídon, és ott a legszélső tízemeletes bérházban élünk– közölte a gyerek.

– Akkor értem már, hogy a szomszédod miért ajándékozta el a cicákat! Sokkal jobb egy kertes házban élni nekik! – felelte a kislány.

Egy darabig még beszélgettek, aztán elköszöntek egymástól, mert nem szerettek volna elkésni az iskolából. Megállapodtak, hogy másnap délután együtt játszanak Fehér Cicával a kertben.

A kisfiú a következő napon, és azután minden nap megjelent. Néhány hét telt el, és a gyerekek jó barátok lettek. Mindketten törődtek a cicával, aki változatlanul minden alkalmat kihasznált, hogy hol az egyik, hol a másik gyerek lábához simulva nyávogja:

– Törődj velem!