Geszti Eszti és Godó

Geszti Eszti és Godó.

Őszre hajlott az idő. A drága éltető napsugár már nem perzselte a földet úgy, mint nyáron, hanem egyre gyengébben sütött.

A szél viszont többször,  erősebben fújt, az idő hűvösebbre fordult.  A lombhullató növények levelei sárgultak, száradtak. A vadgesztenye is beérett. Ezen a fán élt Geszti Eszti és Godó sok- sok testvérével együtt. Úgy döntöttek, hogy ők pottyannak le elsőként a fáról.

-          Van kedved eljönni velem? – kérdezte Godó.

-          Hová? – kérdezte Geszti Eszti.

-          Csak ide a közelbe. Még sose voltam, de még kicsit se, távolabb az otthonomtól. Jó lenne  körül nézni. Innen fentről mindent másképp látni, mint odalentről. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy mi történik kicsit odébb.

-          Jó, rendben! Bevallom én is hasonlóképp vélekedek, mint te. Már nekem is többször megfordult a fejemben, hogy milyen jó lenne tapasztalatokat, ismereteket szerezni!

-          Hát menjünk! Ugrás!

-          Hopp!

-          Hopp!

-          Már lent is vagyunk. Milyen puha volt ez a csörgő- zörgő avar, amire ráhuppantunk!- mondta Godó.

-          Igen! Meg se ütöttem magam. Ráadásul milyen izgalmas volt! – válaszolta Geszti Eszti.

-          Na, menjünk! – Így is tettek. Mentek- mendegéltek, azaz gurultak és gurultak minél távolabb az otthonuktól. Egy kis idő múlva megpihentek egy fa tövében. Onnan nézték a gyönyörű világot. Közben észrevették, hogy a testvérei is követték őket. Ők is lehullottak a fáról. Ott feküdtek egytől- egyig, a fa tövében. Egyszer csak hangokat hallottak. Egy asszonyka közeledett gyerekekkel, kezükben fűzfavessző kosarakkal.

-          Nézd, Godó! Megálltak a bokrétafa tövében. – mert ők így is hívták a vadgesztenyefát, de hívhatták volna akár szappanfának is, mert abba a családba tartozott.

-          Ó, összeszedik a többieket! Jaj! Jaj! Most mitévők legyünk?

-          Egyelőre figyeljük őket, mi fog történni!- felelte Geszti Eszti. – Nézd, még a fa frissen lehullott kérgeiből is visznek egy jó adagot!

-          Ezeket a gesztenyéket hagyjuk itt a földön. Nekünk elég annyi, amennyit felszedtünk. A vadaknak is fontos táplálék.- mondta fennhangon az asszonyka. 

-          Elindultak.

-          Menjünk utánuk! – suttogta Godó.

-          Jó, menjünk!

-          Óvatosan, lassan, nehogy észrevegyenek!- 

Csendben, lábujjhegyen, pisszenés nélkül, tisztes távolból követték őket. Nem sokkal később egy takaros házhoz értek - Geszti Eszti és Godó tátott szájjal nézte, hogy az asszonyka a fa kérgéből, majd a magjából kenőcsöt készít. Kislánya árgus szemekkel figyelte.  Mikor elkészült tégelyekbe tette, három kis üvegcsébe.

-          A gesztenye fele jó lesz mosószernek. Vászonzsákba teszem.

-          Segíthetek? – kérdezte a kislány.

-          Igen, segíts! Köszönöm szépen!

-          Nagyon szívesen!

-          Édesanya, mire jó még a vadgesztenye? – kérdezte a kislány.

-          Ó, az nagyon sok mindenre, hiszen gyógynövény! Persze, azért vigyázni kell vele, ahogy minden növénnyel. Nagyon jól kell ismerni a felhasználását, s csak akkor szabad alkalmazni, ha szükséges.  A népi gyógyászat és a gyógyszeripar is felhasználja. Nagyon hasznos növény. A vadgesztenye levele és virága is felhasználható.

-          Komolyan?

-          Bizony! Minden része értékes. A törzséből bútorokat készítenek, illetve fajátékokat, evőeszközöket, konyhai felszereléseket, sőt fapapucsokat is faragnak belőle.

-          Hű, ezt nem is gondoltam volna!- felelte a kislány.

-          Ahogy látod, én kenőcsnek, és mosószernek használom. Annak idején megtanította az édesanyám azt, hogy hogyan kell elkészíteni, hogyan kell használni. Most én is megmutatom neked.

-          Köszönöm szépen drága anyukám!

-          Nagyon szívesen! – Ekkor megjelent egy kisfiú.

-          Elvihetem a második adag gesztenyét? Játszani szeretnék vele!

-          Hát persze! Vidd nyugodtan! Itt a másik fele.

-          Köszönöm szépen anyucim!

-          Mehetek én is veled? – tette fel a kérdést testvérének a kislány.

-          Gyere nyugodtan. Úgy sokkal jobb, ha társaságom is van.  A kosár egyik fülét az egyik, másikat a másik fogta. A ház előtt letették a földre. A kisfiú egyszer csak elviharzott. Hamarosan két árral, gyufaszálakkal és ki tudja még mi mindennel tért vissza. A kislány érdeklődve figyelte a bátyját.

-          Mit fogsz csinálni?- kérdezte.

-          Csinálok két lovat, és két figurát.

-          Segíthetek?

-          Igen. Itt az egyik ár, odaadom. De vigyázz, mert veszélyes. Könnyen megszúr.

-          Óvatos leszek, ígérem. - A fiú kivett a kosárból két gesztenyét: egy kisebbet és egy nagyobbat. Húga is így tett. A gyufaszál és az ár segítségével összeillesztették. Aztán fúrtak a test aljára négy apró lyukat a lábaknak, és a végére is egyet a faroknak. A füle kicsit nehezebben ment. De csak sikerült. Ezután a fiú a kislánynak is segített, mert egy kicsit lemaradt. Miután elkészültek, a két gesztenye baba következett.

-          Hogy fogják hívni?

-          A Geszti Eszti és Godó névhez mit szólsz?

-          Nagyon tetszik!- mosolyodott el a kislány. A fa tövében ücsörgőknek elkerekedett a szemük.

-          Minket is pont így hívnak!

-          Igen! Pszt! Maradj csöndben! Figyeljünk. – Már majdnem elkészültek a figurák.

-          A tüskés héját hova tegyük? Az lesz a haja? – kérdezte a kicsi.

-          Igen! Segítek megcsinálni. - Miután elkészült Geszti Eszti és Godó, valamint a két lovacska, játszani kezdtek velük. Amikor megunták a játékot, bevitték a szobájukba és az ablakba tették.

 Ez idő alatt Geszti Eszti és Godó odasietett a testvéreihez.

-          Gyertek, most el tudtok szökni, senki sincs a közelben.

-          Jó, siessünk! – mondta az egyik fele.

-          Mi viszont szeretnénk maradni, jól érezzük magunkat a gyerekekkel.- mondta a másik fele. – Különben is, ki tudja, hogy mi vár ránk, odakint a szabadban. Jön a deres, szeles, zsémbes, vagy a cserfes, bőséges, szépséges, és kellemes ősz, aztán a fogcsikorgató, farkasordító, zord, fergeteges, pelyhes, vagy a jeges, és csöndes tél. Lehet, hogy fedél se lesz a fejünk fölött. Ki tudja.

-          Ahogy gondoljátok! – válaszolta Geszti Eszti és Godó. Azzal sietve mentek, azaz gurultak tova. Amikor visszajöttek a gyerekek észrevették, hogy sok- sok gesztenye hiányzik a kosárból. Egy kicsit eltűnődtek, furcsállták a dolgot, de nem különösebben foglalkoztak vele. A maradék gesztenyéből figurákat raktak ki: csigabigát, virágot, fát, házat, autóformát és még ki tudja mi mindent.  Egy fertály óra múlva visszarakták a gesztenyéket a helyére.

-          Játszunk memória játékot?- kérdezte a kislány.

-          Játsszunk! – ekkor a kisfiú újra elsietett. Ezúttal hibajavítót hozott ki. Pöttyöket festett a gesztenyékre.

 -Jaj, de csiklandoz az ecset!- kacagtak föl a gesztenyék. - persze ebből a gyerekek semmit se érzékeltek. Amikor megszáradt, kezdődött a játék. Először a párokat kellett megtalálni, párosító játékot játszottak. 

-          Én nyertem!- kiáltott fel a kislány.

-          Ügyes vagy! – így a kisfiú. Másodjára az idősebb nyert, harmadjára ismét a fiatalabb.

-          Most játsszunk valami mást! Rakjuk sorba a pöttyöket.- kérte a kislány.

-          Rendben. Egy pötty, kettő, három…- folytatták egészen tízig. Aztán azt játszották, hogy ki rendezi sorrendbe összekeverés után a leggyorsabban.

-          Nyertem!- kiáltott fel a kisfiú!

-          De ügyes vagy! – örvendezett vele együtt a kislány. Folytatták tovább.

-          Most nekem sikerült gyorsabban! – ujjongott a kicsi, vele együtt a nagy. A döntő játszámában teljesen egyszerre lettek kész, így az döntetlennel zárult.

-          Mit szólsz hozzá, ha a gesztenyékből ugróiskolát csinálunk? – tette fel a kérdést a nagyobb.

-          Juj, de jó! – lelkesedett a kisebb. Ketten együtt hamar elkészítették és jó sokáig játszottak vele. Amikor elfáradtak, összeszedték a gesztenyéket az utolsó darabig, és a fűzfakosárban bevitték a szobájukba.

-          Holnap folytatjuk a játékot?- kérdezte a kicsi.

-          Hát persze! – felelte a nagy.

-          Úgy látom, hogy jó soruk van a testvéreinknek!- nyugodott meg Geszti Eszti és Godó. - Gyertek testvéreim, mi is menjünk játszani!- Így is történt.

Ha nem hiszed, járj utána.