Giminapló 4. rész

Giminapló 4. rész.

    Bent ültünk az igazgatói irodában. Az igazgató az asztal mögötti kerekes széken, Szilvia osztályfőnök a sarokban ácsorgott a lehajtott fejű Ginával, (még mindig nem értem hogy kerül ide) és még a büfés néni is bejött. Én az igazgató előtti széken ültem. Nagyon feszült volt a levegő, akár egy vallatásnál.
-Megmagyaráznád Miranda, hogy mi ez az egész? Miért csináltad? Mióta tart?-kezdte az igazgató.
-Másfél hete tart, nagyon kellett a pénz.-jó, tudom ez nem a legjobb válasz, de valamit ki kellett találnom.

   Az igazgató ezen erőltetetten felnevetett.
-Szerintem mindenkinek kell a pénz Miranda. De ha a pénzt szabálytalankodással szerezzük meg, az már bűnözés. Szóval másfél hete…Két hete az iskolánk tanulója vagy Miranda és máris ilyen bonyodalmakba keveredsz?! Vagy talán a régi iskolájában megengedték az engedély nélküli árusítást, ráadásul magán célra?
-Nem.-mondtam lehajtott fejjel.

-Ha a kedves osztálytársnője, Georgina nem szól az ügyről, ki tudja meddig bújkált volna a fa mögött és árult volna.
Én itt tátott szájjal fordultam a még mindig lehajtott fejű Ginához. Szóval ő köpött be! Akkor már értem miért van itt és miért vág ilyen fejet.
Néztem egy darabig, hátha belenéz a dühös szemembe, de ő továbbra is csak a földet bámulta. Persze, most nincs bátorsága rám nézni, de köpni azt tud!
-Szóval, Miranda úgy döntöttünk az osztályfőnököddel, hogy nem rúgunk ki a gimnáziumunkból.
Én itt megnyugodva sóhajtottam fel. De a megkönnyebbülésem nem sokáig tartott, ugyanis az igazgató folytatta:
-Viszont felfüggesztünk. Ha ebben a tanévben egy pici szabálytalankodást is elkövetsz az iskola falain belül, azonnal repülsz, világos?
Én csak némán bólintottam.
-És igazgatói figyelmeztetést is kapsz. Még ma értesítjük anyukádat a történtekről. És legyél hálás, hogy ennyivel megúsztad. Ja, és még valami, az itt töltött négy éved alatt nem vásárolhatsz semmit az iskolai büfében. Most pedig kérj bocsánatot Ica nénitől, hiszen tőle loptad el a vásárlóit.
-Bocsánatot kérek!-fordultam a büfés felé.
-Semmi gond, drágám. Egész jól árusíthattál, mert az elmúlt másfél hétben jól megcsappantak a vevőim száma.
-Rendben, most, hogy ez tisztázódott elmehettek.-itt Ginára és rám nézett. -Még Szilvia tanárnővel és Ica nénivel beszédem van.

Amint kiléptünk Ginával a folyosóra, én rögtön megragattam a karját és magam felé fordítottam.
-Miért csináltad?-kérdeztem halkan, de idegesen. Szörnyen dühös voltam rá, legszívesebben megtépáztam volna a fekete loboncát.
-Sajnálom.-sutogta Gina még mindig a földet bámulva.
-Miért csináltad?!-ismételtem meg a kérdést, ezúttal már mérgesen és hangosabban.
Gina még mindig a földet bámulta.
-Nézz rám és válaszolj már, miért?!!
Gina itt végre rám nézett, a szeme könnytől csillogott.
-Kényszerítettek rá, érted? Izabella meg a többiek. Ne kérdezd, nem tudom miért. Csak kényszerítettek és kész. Ezt próbáltam neked ezt tegnap elmagyarázni, de leráztál.
Azzal kitépte a karját a kezem szorításából és rohant a termünk felé.
Hah, még neki áll feljebb? Engem ugyan nem érdekel, hogy kényszerítették, elárult és kész. És immár másodszor is!
   De nem tudtam ezen tovább gondolkodni, mert valaki megkocogtatta a vállamat.
-Hé, Büfés Lány, a pénzem?
Én hátra fordultam. A fiú állt ott. Most ő aztán végképp nem hiányzott. A bennem felgyülemlő feszültséget, mind rázúdítottam.
-Hagyj már békén a pénzeddel! Tessék itt van 19 000. Nem elég? Jól van akkor jelents fel! Ennél már az úgyse lehet rosszabb!
Azzal a kezébe nyomtam a pénzes dobozt és elrohantam. Többet már nem érdekel a fiú zsarolása. Most már semmi sem érdekel, csak az, hogy valahogy kibírjak itt 4 hosszú évet.

Teltek-múltak a napok. Szerencsére a fiú nem zsarolt többet a pénzzel és nem jelentett fel, Ginával nem szóltunk egymáshoz, ő a lányokkal volt el, én meg a „változatosság kedvéért” egyedül. Szépen lassan a büfés dolgot is elfelejtették a suliban. Még szeptemberben ércelődtek velem amiatt, hogy na itt a „Lebukott Büfés Lány”, de most már tovább léptek és most már el is felejtették az egész büfés dolgot.
Egy valaki nem felejtett: anya.
Amióta megtudta, hogy engedély nélkül árultam, valahogy máshogy viselkedik velem. Idáig még sosem kiabált velem, de azon a napon, amikor lebuktam, iszonyú nagy botrányt csapott otthon. Most már nem szid, nem is szól hozzám. Ha kérdezem egy szavakban válaszol. Pedig azóta eltelt három hónap! De ha egyszer egy anya csalódik a lányában azt irtó nehéz jóvá tenni. Ráadásul rátett még egy lapáttal az is, hogy a töri jegyeim egyre romlottak. Mindig is rossz voltam töriből, de a mostani jegyeim katasztrofálisak voltak!

  Közeledett a téli bál, a tavaszi bál kivételével ez volt a legnagyobb ünnepség a suliban. Mindenki csak erről tudott beszélni. Az én évfolyamom (mivel, hogy nekünk ez az első ünnepély) nagyon izgatott volt emiatt. Csak engem nem érdekelt, ugyanis én gyűlölöm az ilyen ünnepségeket, mivel én elég erősen antiszociális vagyok.

Az időpontja december 20. azaz az utolsó tanítási nap. De már mindenki visszaszámolta a napokat.
A bálon csak párosával lehet megjelenni (fiú-lány pár) szóval a fiúk sorra hívták el a lányokat. Az osztályban már minden lányt felkértek, csak egyvalakit nem: engem. Mindegy úgysincs kedvem ehhez a bálhoz.
  Izabella mindenkinek azzal büszkélkedett, hogy a suli egyik legmenőbb arca kérte fel párként. Valami Ádám, vagy ki. Mint később kiderült, ez ugyanaz a fiú, mint akinek a levest zúdítottam a nyakába. Rendben, menjenek csak, megérdemlik egymást.

-Egyébként te kivel mész a bálra?-kérdezte tőlem egyik szünetben Izabella a népes lány csapatával elhaladva előttem. Ott volt Gina is. Én épp a tízóraimat ettem.
-Én nem megyek.-válaszoltam „amúgy semmi közöd hozzá” hangsúlyommal.
-Ó, de kár! Na mindegy, gyertek csajok.-azzal az öt lány peckesen elment. Gina még egyszer visszafordult felém, de aztán ő is követte a lányokat.

December 20-án otthon maradtam. Anyának behazudtam, hogy fáj a torkom, de ő tudod, hogy mit mondott, kedves naplóm?
-Rendben, nem kell hazudoznod, úgyis tudom, hogy a bál miatt maradsz itthon. Oké, de a tavaszira mész, világos? Csak akkor nem, ha 40 fokos lázad van!
Én csak bólintottam. Igen, a büfés dolog óta ilyen utálatos velem.
Meg a tavaszi bál úgyis április 16-án van. Az még marha messze van. Addigra simán elfelejti ezt.

Nem így lett. Április 12-ét írunk, kedves naplóm, a tavaszi bál előtti hétfőt, a bál pedig pénteken lesz. Ez lesz életem leg hazugságokkal teli hetem. Na de sorjában.

Én épp a házimat írtam a helyemen, az első padban, amikor Izabella, Gréti és Kira odalépett hozzám.
-A tavaszi bálra jössz, ugye?-kérdezte Izabella.
-Miért érdekel ez téged?-néztem rá vissza.
-Csak, mert hiányoltunk a téli bulin. Ide nem kell fiú kísérő, szóval nyugodtan jöhetsz.
-Oké.-rántottam meg a vállam és mivel befejezettnek tekintettem a beszélgetést, vissza is bújtam a házi feladat írásába. Viszont Izabella folytatta.
-Arra gondoltam, hogy átjöhetnél hozzánk ruhát választani ma délután. Nyugi, Gina nem lesz ott, mert tudom, hogy nem vagytok túl jóban. Zsejke se tud eljönni. Csak mi négyen leszünk (mutatott Grétire, magára, Kirára és rám). Na benne vagy?
Én gyanakodva néztem Izabellára. Miért hív el PONT MOST hozzájuk? És miért ilyen velem?
-Mi ez a hirtelen kedvesség?
Izabella csak megrántotta a vállát.
-Szeretnénk barátkozni veled. Akkor négykor? A Fülöp utca 4-ben lakunk. Gyere el és olyan ruhát választunk neked, hogy csak na.
Végül is-gondoltam-kellenek a barátnők. És lehet, hogy Izabella és a többiek tényleg megvátoztak. Ráadásul Gina nem lesz ott. És már az egyedül töltött délutánokat is nagyon unom. Plussz Izabella és a másik két lány szemében tényleg felém irányuló kíváncsiság csillogott, semmi rosszindulat.
-Oké, benne vagyok.-bólintottam.

-Hát ez nem lesz jó.-csóválta meg a fejét Izabella.
Már a házukban voltunk és én épp Izabella szebbnél szebb báli ruháit próbáltam fel.
-Nekem nagyon tetszik.-néztem meg magam a tükörben.
Egy gyönyörű, ezüstösen csillogó egyberuha volt rajtam. Olyan voltam akár egy hercegnő.
-Túl egyszerű. Valami varázslatosabbat, különlegesebbet kéne felvenned. Nem igaz, csajok?-fordult a lányokhoz Izabella.
-Egyet értek.-mondták azok.
-Hé, tudom már!-kiáltott fel Izabella, azzal előkotort a ruhás szekrényből egy óriási szoknyájú, kétpántos, hófehér, csipkés ruhát. Felpróbáltam és olyan voltam benne, mint egy menyasszony! Már csak fátyol kellett volna. Még karkötőket és egy gyönyörű zafíros nyakláncot is kaptam.
-Ez lesz az!-mondta elégedetten Izabella.
-Hűha!-suttogtam, mert ennél szebb ruhát és fetűnőbbet még sosem láttam.
-Mindenki rád fog figyelni, te leszel a bálkirálynő!-mondta vigyorogva Gréti.
-Nem lesz ez túl sok, Bella?-súgta oda Kira Izabellának.
-Nem, nem, ez tökéletes! Majd még ki is sminkelünk és varázslatos lesz!-lelkendezett Izabella.-
Csak majd még gyere el hozzánk a bál előtt is közvetlenül, majd akkor felveszed a ruhát, kicsinosítunk és mehetsz is a bálba.
-Kösz, Izabella.-néztem rá hálásan, mert nekem biztos sosem lenne ilyen szép ruhám.
-Ugyan ne hálálkodj, hiszen már barinők vagyunk. És szólíts csak nyugodtan Bellának!

  Az elkövetkezendő 4 nap volt eddigi életem legszebb gimis időszaka. Bella és a lányok (Zsejke és Gina kivételével) minden szünetben odajöttek hozzám és dumcsiztunk. Végre éreztem, hogy tartozok valahova. Csak Gina viselkedése zavart egy kicsit, ugyanis folyton engem figyelt. Egyik szünetben még figyelmeztetett is, hogy hagyjam ott a lányokat. Persze, féltékeny, mert már nem vele foglalkoznak, hanem VELEM. Ezt meg is mondtam neki, onnantól látszólag besértődött és azóta békén hagy. De jól van, duzzogjon csak.

Elérkezett a péntek, vagyis a bál napja. Izabella, vagyis Bella szobájában voltunk, és én épp a ruhát aggattam magamra. Bella ki is sminkelt, Kira a hajamat sütötte be, Gréti pedig az ékszereket aggatta rám és a körmömet festette.
-Oké, kész.-jelentette ki vidáman Bella.-Tökéletes vagy!
Én belenéztem a tükörbe és eltátottam a szám. Mintha egy idegen nézne velem farkasszemet. A sminken tökéletesen füstös volt, a hajam göndör fürtökben omlott a válamra. A ruháról, az ékszerekről és a magassarkúmról már ne is beszéljünk.
  -Jó, mehetünk!-jelentette ki Bella és a többiek is szedelőzködtek.
-Várjunk és ti nem öltöztök ki?-kérdeztem tőlük, mivel rajtuk csak egy csinos felső volt és egy divatos tavaszi farmer. Enyhe smink és egy szandál.
-Mi ott vesszük fel a ruhánkat.-mondta Kira.-Ugyanis az enyém akkora, hogy nem férnék be a kocsiba.
-Ja, az enyém is.-mondta Gréti.
-Majd mi ott átöltözünk, de gyerünk már mert elkésünk.
Gyorsan be is ültünk Belláék kocsijába (gyönyörű szép autójuk van) és oda is értünk a bálra.

Amikor beértünk a bulira megértettem, hogy Belláék nem kedvesek voltak velem, hanem ki akartak velem szúrni! Ugyanis a bulin mindenki olyasmi ruhában volt, mint a lányok, a legfeltünőbb is egy egyszerű koktélruha volt. Én meg beállítottam mennyasszonyi ruhában, besütött hajjal, füstös sminkkel. Túlöltöztem, de durván.
Mindenki engem bámult, sokan még be is szólogattak, hogy „na megjött a hercegnő”, meg „hol a vőlegényed?” meg, hogy „ez nem a farsangi bál”
Én ott szégyenkeztem, Belláék meg vihogtak a hátam mögött.
-Miért csináltáltok ezt?-fordultam hozzájuk idegesen.
-Miért ne?-kérdezett vissza pimaszul Bella.
Éreztem, hogy mindjárt elkezdek bőgni, már épp mentem volna ki a tornateremből, amikor hirtelen az igazgató állt meg előttem.
-Ó, Miranda, hogy kicsípted magad! Megengeded, hogy felkérjelek egy táncra?
Legszívesebben azt mondtam volna, hogy „nem”, de hát ő az igazgató. Ráadásul év elején már így is kihúztam nála a gyufát így csak bólintottam.
Bevezetett a terem közepére és ott keringőztünk. Az infós fiúk, akik a zenéért felelnek, direkt egy jó nyálas számot ragtak be.
Mindenki nevetett a teremben és a kettősünket figyelték. Az igazgató elégedetten vigyorgott, úgy látszik így akart bosszút állni a szeptemberi büfés incidens miatt, én meg égtem, mint a sültpulyka.
Találkozott a tekintetem Gináéval, ő fejcsóválva nézett vissza rám. Szánalom sütött a szeméből és ez jobban fájt, mintha ő is a többiekkel együtt röhögött volna.
Sőt, még valaki golyókat is szórt a „parkettre”, amin a százcentis magasarkúmmal jól el is estem, ráadásul egyenesen a sütis asztalra! Az egész asztal felborult és a ruha is sütis lett.
Mindenki röhögött, az igazgató próbált felsegíteni, ám nekem elegem volt. Levettem a lábamról a magassarkút és kirohantam a teremből.
A mozsdóig meg sem álltam, oda benyitottam, és, hogy még egy lapáttal rakjak a szerencsétlenségemre, a könnyektől homályosan látva véletlenül a fiú WC-be nyitottam be, ahol épp két fiú végezte a dolgát, ráadásul az egyik a leveses fiú volt.
-Tünj már innen, mit keresel itt?!-kiabált rám a leveses fiú.
-Bocsánat!-szipogtam és már ott se voltam.
Berohantam a lány WC-be, lerogytam a falhoz és csak bőgtem. Nincs ennél nagyobb megaláztatás a világon!
Közben nyílt a mozsdóajtó, de én fel sem néztem, csak tovább bőgtem. A smink már csípte a szemem és a sírástól biztos jól el is kenődött, de ez sem érdekelt.
Ekkor egy zsebkendőt tartó kéz nyúlt elém.
Én elfogadtam, kifújtam az orrom. Először azt hittem Gina jött be, de nem. Mellettem, ugyanis Zsejke volt!
-Mit akarsz?-kérdeztem tőle nem túl barátságosan.
-Sajnálom ami történt. Csak vigasztalni jöttelek. Hogy lehetett ilyen rohadék Bella?! Én esküszöm, hogy nem tudtam, mit tervez. De nem is fogok vele lógni többet az is biztos.
-Gondolom már fent is van a videóm a youtube-on.
-Hááát…-azzal Zsejke előkotorta a telóját. És igen, Gengszterarc (aki a leveses videómat is posztolta) felrakta ahogy az igazgatóval keringőzök, elbotlok, sütis lesz a ruhám és kirohanok a teremből.
-Ajj, ez szörnyű! Ki lehet az a Gengszterarc?-mondtam mérgesen.
-Izabella.-mondta teljes természetességgel Zsejke.
-Honnan veszed? Te tudtad, hogy…
-Nem, csak most jöttem rá. Tudod Bellának van egy csatornája, amin sminktrükköket mutat. De senki se tudja, hogy ez az övé én is csak most jöttem rá, mert eltorzított hangon beszél, és bábukon mutatja be a sminkelést. Csakhogy ezt a kutya se nézi. És mikor Bella posztolta a rólad készült leveses videót, a nézettség rögtön az egegbe szökött. Csakhogy az már lejárt lemez, már azóta több mint egy fél év eltelt. Újítás kell neki és ezért kitalálta, hogy a nézettségért újra szivatni fog téged. Én láttam amikor a csatornájára kirakta most a videót, innen jöttem rá.
-Istenem, ez borzalmas!-kiáltottam fel.
-Igen.
-És Kiráék tudták, hogy van ez a csatorna?
-Szerintem nem, csak ők mindent megcsinálnak amit Bella mond, hogy a barátnőjük lehessenek.
Régen én is ilyen voltam, de már nem leszek a rabszolgája. Ráadásul találtam egy sokkal érdekesebb és izgalmasabb barátnőt.-bökte meg a vállamat.
-Ha rám gondolsz, én inkább szerencsétlennek nevezném magam.-szipogtam.
-Na és? Akkor legyünk együtt szerencsétlenek!-azzal rátette a kezét a kezemre és rám mosolygott.
Én lenéztem a kezünkre és én is rátettem Zsejke kezére a kezemet.
-Legyünk!-mosolyogtam vissza gimis éveim alatt elősször őszintén, de nem utoljára.

Akkor, ott április 16-án a gimi lány WC-jében egy életre szóló barátság kötetett.