Glamúr, a legcsúnyább varangy

Glamúr, a legcsúnyább varangy.

Glamúr, a legcsúnyább varangy

Az árnyas erdő határában, a virágos mező szélén különös kis világ rejtőzött. Egy régen elfeledett romladozó kút, apró kis lényeknek adott lakhelyet: a levelibékáknak. Ez volt az állandó lakhelyük, a kút, amelyet birtokba vettek, nem is merészkedtek annak árnyékából messzebb, sehová.  Időnként alámerültek a kút hűvös vizébe és amikor kedvük tartotta csapatokban gyülekeztek a harmatos levelek alatt és kórusban kuruttyoltak.

          Egyetlen béka volt, aki nem vett részt a hangoskodásban. Glamúr volt az, a kis varangy, akit a többiek nem szívleltek mert nagyon csúnyának tartották Glamúr ezért mindig magányosan félrehúzódott a kút kiugró köve mellé és honnan szemlélte a szép virágos mezőt és a távolban levő királyi palota csillogó tornyait. A többiek nem csak hogy elkerülték, de amikor látták még gúnyolták is.

• - Miért nézed a palotát Glamúr?! Talán király szeretnél lenni?! Biztosan király leszel! Mi is megválasztanánk hiszen párod nincs a csúfságban messze határon!

Glamúr nem válaszolt a sértegetésekre, szomorúan nézett rájuk és próbálta még kisebbre összehúzni magát.

A szíve mélyén azonban, Glamúr nem adta fel ilyen könnyen a dolgot.

• - Gúnyolódjatok csak. Gondolta magában majd meglátjátok eljön a nap amikor igenis király Leszek. És ti akkor is majd csak brekegni fogtok.

 Így teltek a napok és látszólag nem változott semmi Glamúr azonban kitartott az álmai mellett, hogy a sorsa meg fog változni.

  Egyszer egy forró nyári napon, puha léptek hallatszottak a füvön. A béka nép összerezzent és egy ugrással mind elrejtőztek a levelek alá.  Egy kis királylány közelítette meg a kutat, aki a hőség elől jött behúzódni az árnyékba. Most is játszadozott, az aranygolyóját magasba dobta, majd elkapta a levegőben.  Kimelegedett a játszadozásban és ezért jött, hogy megpihenjen az erdő árnyékos hűvösébe. Másodszor azonban, amikor az aranylabdát feldobta, nem sikerült elkapnia, így az visszaesett a földre, elpattant egy kavicson és egyenesen bepottyant a kútba. Le is süllyedt azonnal lefele a kút fenekéig. A királykisasszony először meglepődött, mert nem tudott a kút létezéséről, de amikor benézett a kútba és csak sötétséget látott nagyon el is szomorodott.

- Hova lett az aranylabdám? Mivel fogok játszani? És könnycseppek jelentek meg az arcán.

 Glamúr nem gondolkozott sokat beugrott a vízbe és percek alatt visszatért az aranygolyóval.  De nem hamarkodta el, hogy visszaadja, tudta, hogy most jött el az alkalom, amikor nagyon bátornak kell lennie, ha meg akarja változtatni a saját sorsát. Meg is kérdezte a királylányt.

• - Király kisasszony, mit kapok cserébe, ha visszaadom a játékszeredet?
• - Kérj bármit megkapod. - mondta a királykisasszony, mert ez volt a kedvenc játéka és nagyon ragaszkodott hozzá.

Glamúr elmondta a kérését, hogy a királykisasszony tányérjából szeretne enni és az ágyában aludni. A királykisasszony beleegyezően bólintott. Glamúr átnyújtotta az aranygolyót de ebben a pillanatban a királykisasszony kikapta a kezéből és elszaladt. A gúnyos béka sereg újra hahotázásba kezdett és újabb gúnyverset is költöttek, amit kórusban énekeltek:

• - Glamúr, a nagy úr, délceg, mint egy kandúr, csillogó palást a vállán, a gólya is megijed láttán!
• - Itt volt a lehetőség, hogy király legyél Glamúr! Ha ügyesebb lettél volna most a kastélyban lehetnél, láttuk, hogy tetszettél a királylánynak! - és a hasukat fogták a nevetéstől.

 Glamúr azonban ügyet sem vetett rájuk, már megszokta az undok brekegést. -Egy életem, egy halálom, - gondolta magában, nem adom fel, utána megyek.

Az út nem volt veszélytelen, az izzó napsütésben, a magas fűben egy békának áthatolni a mezőn nem könnyű dolog, de Glamúr elindult, kis ugrásokkal, a vastag szárakat kerülgetve, egyre előbbre jutott. A gúnyolódó békák hangja egyre távolodott és halkult, a palota egyre közelebb került. Glamúr most vette csak észre, milyen csodaszép is ez a kastély, távolról nem látta az apró részleteket, az aranyozott virágokat, a szikrázó színes ablakokat. Utolsó erejét is összeszedve felugrált a forró lépcsőn, megkopogtatta az ajtót és dobogó szívvel várta, hogy valaki kinyissa.

 Jó sok idő telt el, mi alatt nem tudta, hogy mi történik bent.  Egyszer csak, amikor már úgy érezte, hogy a hőséget nem tudja elviselni megnyílt az ajtó, a királykisasszony lehajolt érte és felvette. Az igaz, hogy undorral nézett rá és messze eltartotta magától, de Glamúr örült, hogy nem kell tovább a forró napon elpusztulnia és bekerült a palotába.

Azt nem lehet mondani, hogy kedves fogadtatásban volt része. A királykisasszony mintha elfelejtette volna, amit ígért, apja noszogatására vette csak maga mellé, kedvetlenül adott neki enni, és undorodó nézéssel fogta meg, hogy a szobájába vigye.

- Még egy kicsit tarts ki! - bíztatta Glamúr saját magát. Szedd össze minden erődet mondogatta magában a varangy. Ez az a nap, amikor az átoknak vége lesz!

A szobába érve, Glamúr utolsó kívánságát is elmondta a királykisasszonynak: vegye ölbe és csókolja meg.

A királykisasszony összeszorította szemeit, rátette a kezét a béka hideg nedves bőrére és az arcához emelte.  Glamúr nem várta meg, hogy a királykisasszony megcsókolja hanem közelebb hajolt és egy puszit nyomott az arcára.

Ebben a pillanatban hatalmas szikrázó ködfelhő lepte el a szobát, a falak megremegtek és amikor a köd elszállt, a béka helyett csodálatos királyfi állt a királykisasszony előtt. Megdermedve nézte, hogy mi történt, de már nem utálat volt a szemében, hanem öröm és boldogság.

• - Ugye csodálkozol királykisasszony, - mondta Glamúr, nézz rám a varangyos bőröm helyett arannyal szőtt a ruhám. Én is királyi családból származom, de egy gonosz boszorkány elátkozott és addig nem tudtam megszabadulni az átoktól, ameddig egy királylány meg nem csókol, ráadásul a szenvedésemet az is megnehezítette, hogy a többi béka is engem gúnyolt, de most már vége ennek, megtörted a varázslatot.  Leszel-e a feleségem?

Gondolhatjátok, hogy a királykisasszony örömmel mondott igent. Még aznap megtartották a lakodalmat, ettek ittak, mulattak.

 Az esküvő után Glamúr hátrasétált a kertbe, az erdő széléig, lehajolt a harmatos fűbe, és felemelte a legnagyobb levelet. Pillogó béka szemek lestek ki riadtan alóla.  

- Ugyan kis békák, miért vagytok megijedve, miért nem brekegtek? Elakadt a szavatok? - nevetett Glamúr. Azután megfordult és elrendelte, hogy a szolgák építsenek egy kis tavat szökőkúttal a békák részére.  Ők mindig részei lesznek a királyi udvarnak, mert Glamúr megbocsátotta nekik a gonoszságukat.