Griselda, a malacarcú lány

Griselda, a malacarcú lány.

Fennmaradt egy festmény egy soproni vendéglőben, amelyen egy Griselda nevű, disznófejű nő látható. De ki volt ez a Griselda? Tényleg létezett? …

Nos, én azt hallottam róla, hogy Griselda valamikor a 17. század elején született, az osztrák Joachim Haber és Jozefa gyermekeként, még pedig Sopronban. Joachim Haber hatalmas jövedelmű, pénzben és marhában nagy vagyonnal rendelkező ember volt.

A legenda szerint Jozefa éppen a kereskedés ügyeivel volt elfoglalva, amikor az udvarukba tévedt egy koldusasszony a gyermekeivel. Pénzt kért. Jozefa azonban olyannyira elmerült a számolásban, hogy figyelmen kívül hagyta a koldus kérését, mire az asszony, csak úgy halkan maga elé mormolva a következőket mondta: „amilyen disznó módon viselkedik az anya, olyan legyen a lánya is!" Amikor az udvarban szorgoskodó alkalmazottak meghallották a koldusasszony átkát, elszörnyedve hányták magukra a keresztet. Nem úgy az erőslelkű Jozefa.

Pedig sajnos az átok fogott rajta, mert valóban egy kislánya született, akit Griseldának neveztek el. Eleinte nagy volt az örömük, mert a teste és végtagjai szép arányosak és tökéletesek voltak, viszont a feje, hát az bizony egy disznóhoz hasonlított leginkább, de ami még szörnyűbb volt, hogy az arca közepén malacorr éktelenkedett, ami még jobban elcsúfította a kislányt, sőt mi több visszataszítóvá tette mindazok számára, akik csak suttyomban rápillantottak. A bába, aki segített a gyermeket világra hozni, titoktartásra esküdött fel, mert a szülők úgy döntöttek, hogy zárt ajtók mögött fogják felnevelni a kislányt.

De hogy Griselda arca torz, mégis elterjedt, és a környező, kis falvakból sokan csak azért jöttek Sopronba, hogy hallják a kislány disznószerű beszédét, vagy a kerítésen keresztül leselkedve nézzék, ahogy egy ezüst vályúból eszik, és közben röfög. A disznófejű lányról terjedt közhiedelmet gátlástalan vásári kereskedők is alaposan kihasználták, úgy, hogy kopaszra nyírt, női ruhába öltözött medvék élő példányait állították ki a piacokon. Valószínű, hogy a kislány szokatlan neve is hozzájárulhatott a legendához, mert egyesek szerint a születésekor a "Hátborzongató" becenevet ragasztották rá a cselédek a külseje miatt. Aztán azt suttogták, hogy amikor az anyja, Jozefa Griseldával terhes volt, azt mondta a koldusnőnek, aki a gyerekeivel ment kéregetni, hogy "vidd el a disznóidat innen!" Sajnos Griselda bűnhődött meg az anyja lelketlensége miatt, éktelen disznó fejével és arcával.

Mivel a szülők tehetősek voltak később a gonosz asszonyt megtalálták, bíróság elé állították és elítélték boszorkányságért, de még a máglyán sem volt hajlandó vagy képes visszafordítani a bűbájt.

Telt-múlt az idő, amikor Griselda 16-17 éves lett, mivel a szülei egyetlen leszármazottjaként nagy örökségre számíthatott eleinte nem nyugtalankodtak, de ahogy idősebbek lettek aggódni kezdtek, hogy mi lesz a lányukkal a haláluk után. Ezért magukhoz hívatták a város leghíresebb ügyvédjét, és írásba foglaltatták vele, hogy vagy férjet találnak a lányuknak, vagy teljes vagyonukat egy gyógyító intézetnek adományozzák azzal a feltétellel, hogy a kórház garantálja a lányuk gondozását élete végéig .

Aztán Joachim egy híres tudós mesterrel konzultált, aki matematikus és asztrológus volt egyszemélyben, egyúttal olyan ember, akiről azt gyanították, hogy jól ismeri a fekete mágiát és egyéb titkos praktikákat. Az apa abban reménykedve kérte tanácsát, hogy hátha neki sikerül valahogyan az átkot feloldani. A mester végül azt olvasta ki különböző tudományos könyveiből, hogy amíg Griselda lány marad, addig megmarad a disznó arca, de ha férjhez megy, -egy kikötéssel, hogy semmiképpen sem választhat állat nevűt férjet, mint például Farkas, Bárány, Bagoly, Sárkány vagy olyan nevűeket, mint Csonka, Sánta, Béna,- akkor meggyógyulhat. A család ekkor kihirdette, hogy bármelyik úriember, aki "hűséges, és a házasságkötés után az ágyába viszi Griseldát, 40 000 arany forint hozományt kap”. A hozomány, amely abban a korban hatalmas összegnek számított, számos férjjelöltet vonzott. Elsőként egy hajós kapitány érkezett, aki egy havi fizetésének nagy részét új ruhára költötte, hogy megnyerje jövendőbelijének a tetszését, és amikor meglátta a sűrűn lefátyolozott lányt el volt ragadtatva Griselda alakjától és finom, előkelő modorától. Amikor, azonban felemelte a fátylat, hogy megnézze az arcát, a döbbenettől elfelejtette az illemet, el sem köszönt, hanem minden további válasz nélkül elszaladt, csak annyit hebegett, hogy bocsássanak meg neki, de nem tud egy disznóval élni!

Aztán egy sertéstenyésztő jelentkezett, aki biztosította a családot, hogy a sertésekkel való foglalkozásának köszönhetően számára egy malac pofa mindig gyönyörű, így biztos, hogy semmi kivetnivalót nem fog találni a lányuk megjelenésében. De miután találkozott vele, menekülésszerűen hagyta el a kúriát, mondván, hogy "amióta csak élek, még nem láttam ilyen randa disznófejet.” További szóba jöhető kérő is meglátogatta Haberéket, de Griselda arcát mindegyik visszataszítónak találta, így a lány hajadon maradt. A Haber család, mivel nem talált megfelelő férjet Sopronban úgy döntöttek, hogy felköltöznek Budára, és ettől kezdve váltakozva vagy Pesten, vagy a budai hegyekben béreltek lakást (a család nem kívánta elárulni a címüket, hogy elriassza a csupán kíváncsiskodni vagy szörnyülködni szándékozókat). Sokan, akik találkoztak a lánnyal, ugyan úgy jártak, mint a hajós kapitány, eleinte el voltak ragadtatva a leány elegáns ruhájától, kecses járásától és kiváló viselkedésétől, de amikor meglátták a fátyol nélküli arcát, egytől-egyig leléptek. Végül Haberék találtak egy jóravaló férfit Pesten, aki hajlandó volt feleségül venni Griseldát. Az esküvő napján, és minden, a külseje javítására tett erőfeszítés ellenére, a lány arca ugyanolyan disznószerű maradt, mint általában. Az esküvői szertartás végeztével aztán az ifjú pár visszavonult a hálószobába. Amikor először feküdtek együtt az ágyban, Griselda a férjének azt mondta, hogy feloldja a fogadalom alól, szabadon távozhat, de csak azután, miután megnézte az arcát. A férfi felhajtotta a lány fátylát, és láss csodát, "egy páratlan szépségű, szabályos arcvonású, édes ifjú hölgyet pillantott meg, akihez hasonló szépséget még sohasem látott. Nagy örömében, odahajolt a lányhoz, hogy megcsókolja, de Griselda visszautasította, mondván:

Uram, én valóban nem vagyok más, mint amilyennek most látszom neked. De két dolog közül választhatsz, mégpedig: hogy így jelenjek-e meg neked a hálószobánkban, ahogy most látsz, fiatalon, szépen és bájosan, és egész nap, a korábbi torz arcommal járkáljak? Vagy így, szép arccal nappal, a barátaid előtt, de a karjaidban minden éjjel korábbi csúf malacként! E kettő közül szabadon választhatsz, melyről, amíg nem döntöttél, nem lehet semmi közöttünk: ezért adj nekem gyors választ!

A férj a két választás között tépelődve azt latolgatta, hogy egy olyan feleséget válasszon-e, aki szépnek tűnik neki, de minden barátja számára ocsmány, vagy csúfat, rondát, de minden barátja számára szép? S mivel nem tudott dűlőre jutni, azt mondta Griseldának:

Drága menyasszonyom, rád bízom a döntést, teljes hatalmat és szuverenitást adok, hogy azt a megoldást válaszd, amelyik neked a legjobban tetszik!” Ezt hallva Griselda odafordult hozzá, és így szólt:

Ugye tudod, hogy engem a koldusasszony képében felbukkanó, gonosz boszorkány megátkozott, hogy disznófejem maradjon, amíg meg nem házasodom, de miután a férjem szépen vagy csúfan is elfogad,-attól fogva éjjel-nappal ugyanolyan leszek számára, mint amilyennek most látsz; természetesen, amíg az idő és a kor rám nem nehezedik.-tette hozzá.

De hiába szépült meg Griselda, aki a férje nemes lelke által végre megszabadult az átoktól, az emberek még sokáig nem hitték el, hogy Griseldának már nincs disznófeje, és malacorra. De erről ő is tehetett, mivel szeretett ezután is fátyolban megjelenni és azért is, mert mivel korábban a beszédje miatt kigúnyolták, ezért igen csak zárkózott maradt. Griselda, akit azért mégis megdöbbentett a pletyka, hogy még mindig disznófejűnek hiszik, kiült az egyik, nagy nyitott erkélyére, hogy mindenki láthassa az arcát. De még ez sem tudta megfékezni a rosszindulatú pletyka terjedését. Ekkor a férje rendelt egy portrét a feleségéről, amelyet a soproni közkórház nagytermében akasztottak ki, mivel Griselda a kórház legfőbb mecénása volt. De a portré sem váltotta be a kívánt hatást; az emberek közül sokan inkább egy, a kórházzal szomszédos kocsmában elhelyezett portrénak hittek, amely Griseldát disznófejjel ábrázolta; ráadásul a kocsmában egy ezüst vályú is ki volt állítva, amely állítólag az övé volt kisgyerek korában. Végül Griselda a férje bekövetkezett halála után teljesen visszavonult a nyilvánosság elől. Jótékonykodva, megbecsülten élte le életét. De a disznó legendától a halála után sem sikerült megszabadulnia, mert sokáig a kórházban őriztek egy vaddisznófejes családi címert, ami állítólag Griseldáé volt, aztán valaki gonoszságból egy emberi arcot ábrázoló szobrot is kiállított a kórházban, disznó orral. Bár a kórházi hatóságok később elbocsátás terhe mellett megtiltották az állítólagos Griselda emléktárgyak kiállítását, mégis a városiak a mai napig úgy emlékeznek Griseldára, mint a lány, akinek disznófeje volt.