Gyémántkönny királylány

Gyémántkönny királylány.

Az arany és ezüst hegyek ölelésében volt egy királyság, melynek népe örök békében és nagy szeretetben élt. A királyi családban egyetlen gyermek született, egy kislány.

            Az egész rokonság elámult, mikor a kicsi felsírt, mert könnyei szerteszét gurultak a rózsaszín rugdalózón, és a földre érve gyémánttá váltak. Az értékes drágakövet a szolgálók összeszedték és a kincstárba vitték. A királyné parancsba adta, hogy mindenki nagyon figyeljen arra, hogy a csöppségnek mindene meglegyen, soha ne bántsák őt meg, ne ellenkezzen vele senki. Így a királylány, aki a Gyémántkönny nevet kapta, sohasem keseredett el.

 A kisbaba lassan felnőtt, gyönyörű lánnyá serdült, hosszú hajába virágot fontak. Ruhái úgy lebbentek körülötte, mintha mindig a tavaszi szél fújdogálna körülötte. Ékszereit a gyémánttá változott könnycseppekből készítették, amely csak úgy tündöklött rajta. Fülbevalója, karkötője, nyaklánca a palota ékszerészének legszebb alkotásai voltak. Szeme tündöklött, arca ragyogott, karcsú alakja kimagaslott a tömegből.

Egy napon az édesapja így szólt:

– Édesanyáddal úgy gondoltuk, ideje férjhez adnunk téged. A te jövendőbelid lesz majdan az ország királya, így közösen kell kiválasztanunk, hogy ki legyen az az ifjú. Kihirdettük az arany és ezüst hegyeken innen és túl, hogy jöhetnek a férjjelöltek lánykérőbe az országunkba. Nagyon sok a jelentkező, messze földön elterjedt a szépséged híre. Úgy készülj lányom, hogy holnap elkezdődik a bemutatkozás. Remélem, hogy hamarosan méltó társra találsz!

            Sok-sok fiatal jött el, akik hallották hírét a gyémánttá váló könnyeknek, és arra gondoltak, hogy ha sikerül megríkatni a királylányt, akkor elcsenik a drágaköveket és egy életre gazdaggá válnak. Nem szerettek volna akkora felelősséget vállalni, mint egy ország vezetése, de a jólét, az vonzotta őket. Azon gondolkodtak, hogyan is bánthatnák meg a lányt, hogy minél több könny peregjen a szeméből. Az udvaron gyülekeztek mindannyian, és közben beszélgettek. Az egyik úgy gondolta, hogy mikor kettesben maradnak, a lány okosságát vonja kétségbe, a másik, hogy a jószívűségét kérdőjelezi meg, a harmadik, hogy a ruháját fogja ócsárolni. Volt, aki a szüleire szeretett volna rosszat mondani, olyan is, aki az országra, amelyben élt. Mikor bejutottak hozzá, akkor bár elállt a lélegzetük a szépségétől, mégis megpróbálták megríkatni. A lány azonban átlátott rajtuk.

– Miért jöttetek ide a kezemet megkérni, ha rosszat gondoltok rólam és a családomról? Nem akartok ti itt király lenni, más a szándékotok! – kiáltott a kapzsi kérőkre, és kitessékelte őket.

Így aztán hamarosan ráébredtek a családban, hogy nem találnak méltó párt ilyen könnyen a lányukhoz. Tanakodtak, hogy mitévők legyenek, de egyelőre nem jutottak semmire.

Élt a palotában egy fiú, aki a szökőkutakat tervezte a kertbe. Legalább tizenkettő volt belőlük, mind csodálatos aranyozott szobrokkal ellátva. Arra készült, hogy legközelebb tervez egy olyat, melynek fő alakjai a királyi család, a királylány szobra mosolyogva áll a szökőkút közepén, két tenyerét összezárja, és ujjai közül folyik ki a víz, mellette a szülei állnak, őket az ország lakói veszik körül. Engedélyt kért a királytól és királynétól, mikor azt megkapta, elkezdte a munkát. A terveket bemutatta, majd hívta az udvari szobrászt. A szökőkút hamarosan elkészült. A bemutatóra odasereglett az ország népe, mindenki kíváncsian várta, mit alkotott a fiatal udvari szökőkút tervező.

Meghatottan vették észre, hogy az új, hatalmas műben sok kedves ismerősüket örökítette meg a szobrász. A királyi családot nagyon kedvelték, hiszen a békét, a szeretetteljes légkört ők biztosították, így nagyon tetszett nekik az alkotás.

Hogy mit szólt a királyi család? A király és a királyné elismerésüket fejezték ki az ifjúnak. A királylány odalépett hozzá, és így szólt:

– A munkádat nem csak a hozzáértés jellemzi, hanem az is látszik, hogy szereted és tiszteled a családomat! Köszönöm neked, hogy ilyen szépet és maradandót terveztél! – odanyújtotta a kezét, és szemében a hála, és öröm könnyei csillogtak. Mikor találkozott a két fiatal tekintete, a királylány arcán legördültek a könnycseppek, melyek földre érve gyémánttá változtak. A fiú lehajolt érte, felvette, és átnyújtotta a lánynak.

– Amíg én ebben az udvarban élek, vigyázok arra, hogy ezek a drágakövek csak örömkönnyekből származzanak! Ezt az egész ország népe előtt ígérem meg! – mondta, és engedélyt kért a távozásra.

A király és királyné látták, hallották szavait. Bent a palotában még aznap hívatták a lányukat.

– Kislányom, mi a véleményed a szökőkút tervező ifjúról? – kérdezték.

– Ő tiszta szívű, jó szándékú, okos és tehetséges. Szereti ezt az országot – felelte a lány.

– És ahogy mi láttuk, téged is – mondta az édesanyja.

– Én is megszerettem őt, amint megismertem – szólt a lány.

A király már másnap hívatta az ifjút. Ettől fogva maga mellett tartotta, és megtanította mindarra, amit ő tudott egy békében, szeretetben élő ország irányításáról. A fiú gyorsan tanult. Mivel a palotában sok időt eltöltött, így gyakran találkozott Gyémántkönny királylánnyal. Egyre jobban megismerték és megszerették egymást. Hamarosan bemutatta a szüleit, édesapja a palota épületének bővítését tervezte, édesanyja képeket festett.  Mikor mindent megtanult, amit egy királynak tudnia kell, a király így szólt:

– Hogy érzed, tudod vállalni ennek az országnak a vezetését? Meg tudod tartani a békét? A szeretet légkörét képes vagy fenntartani?

– Sokat tanultam az elmúlt időszakban király uramtól, merném vállalni a feladatot! – válaszolt komolyan a fiú.

A király behívta a lányát és a királynét. Odahívatta a fiú szüleit. Mikor mind együtt voltak, megkérdezte:

– Szeretitek egymást fiatalok?

Ők egyszerre válaszoltak:

– Igen!

Akkor a fiú megkérte a királylány kezét, akinek szeméből örömkönnyek hullottak, az előtte térdelő ifjú két tenyerébe fogta őket. A lány igent mondott azonnal. Gyűrűjét azokból a gyémántokból csináltatták, melyek a lánykéréskor hullatott örömkönnyekből származtak.

            Megtartották a lakodalmat. A fiú jó királya lett az országnak, ha valami kétsége akadt az öreg király mindig segített neki. Gyémántkönny királylány és ő mindenben jól megértették egymást, békés, szeretetteljes otthont és országot tartottak fenn, két fiú és két kislány gyermekük született.