Gyíkocskák ajándéka

Gyíkocskák ajándéka.

            A fű között sok kis fehér virág nyílt, szirmaikat sütötte az erős nap, áztatta a nyári zápor, mégis elszántan álldogáltak a rét közepén. A zöld gyíkocskák gyakran futkároztak körülöttük, errefelé rajtuk kívül kevesen jártak.

            A sziklakert a patak mellett, a rét szélén nyúlt a magasba, a fehér kövek alkották a gyíkocskák otthonát. Nappal órákat sütkéreztek rajtuk, este bebújtak alájuk, ahol barátságos otthon várta őket. Az egész rokonság itt élt, látszólagos egyetértésben.

Egyik alkalommal éppen együtt vacsoráztak a teraszon, mikor Gyuri gyík kicsit elkésve, de nagy örömmel rohant haza, hátán egy buborék fúvóval.  

– Nézzétek, mit találtam! Alig várom, hogy kipróbáljuk! Gyertek gyorsan! – kiáltotta már messziről. Mindenki letette a kést, villát, és izgatottan odarohant hozzá. Pontosabban majdnem mindenki. Egy kivétel azért akadt. Gyöngyi gyík irigykedve ülve maradt, arra gondolt, milyen kár, hogy nem ő hozta ezt a jópofa játékot. A teraszról figyelte a többieket, amint sorban kipróbálják, és szép, színes buborékokat fújnak vele. A kis szappanos gömbök lebegtek, szálltak a réten, némelyik lepottyant egy fehér virág szirmaira, mások a zöld füvön kötöttek ki. A gyíkocskák követték az útjukat, ha egy-egy rápottyant valamelyikük hátára, azzal szaladtak tovább. Ha a szappanbuborékok szétpattantak, és csak foszlányok maradtak belőlük szerte a réten, akkor Gyuri gyík és a többiek fújtak újabbakat, és azok útját figyelték.

– Gyere Gyöngyi, játssz velünk! – hívták a teraszon egymagában üldögélő gyíkocskát.

– Nem megyek! Minek hoztál ilyet haza? Ennek a játéknak nincs semmi értelme! Nincs is benne semmi érdekes! – fanyalgott Gyöngyi gyík.

A zöld fű között szaladgáló gyíkocskák megálltak. A színes szappanbuborékok leereszkedtek a földre és szétpukkantak. Nem kergette őket senki, nem nevetett örömében egyetlen gyíkocska sem. Elromlott a hangulat, elszállt a jókedv.

– Mi bajod van Gyöngyi gyík? Miért nem jössz közénk? Miért rontottad el a kedvünket? – kérdezte Gyuri gyík szomorúan.

– Mert én akartam találni ilyet! – felelte Gyöngyi gyík.

– Azt mondtad, hogy ennek a játéknak nincs semmi értelme, és nem érdekes. Akkor miért akartál ilyet találni? Már gondolom! Csak nem az a bajod, hogy irigy vagy, hogy én találtam, és azért fanyalogsz? – kérdezte Gyuri gyík.

– Ó, hát nem mindegy, hogy ki találta? Legközelebb más talál, és más hoz haza játékot! Az a lényeg, hogy mind örülünk neki! Gyertek, fújok még buborékot, és kapjátok el! – szólt a legzöldebb gyíkocska, és úgy tett, ahogy mondta. A többiek elfeledve Gyöngyi gyík fanyalgását, rohantak a buborék után, és igyekeztek alá állni, mikor lehuppan a magasból, hogy a hátukon vihessék tovább.

Gyuri gyík azonban felkúszott a teraszra, és megállt Gyöngyi gyík mellett.

– Azért gonoszkodtál, mert irigykedsz, ugye? Ne keress hibát a játékunkban! Inkább örülj velünk! – mondta, és minden további nélkül magával húzta Gyöngyi gyíkot. Amint leértek a fehér kövek lábához, éppen arra szállt egy szappanbuborék, és ők izgatottan követték az útját. A szélirány megváltozott, Gyuri és Gyöngyi gyík megfordult, és a rét közepe felé kúszott. A sietségben elfelejtettek minden mást, csak a buborékra tudtak figyelni, amely kisvártatva Gyöngyi gyík hátán kötött ki. A gyíkocskák hangosan kacagtak, majd mikor abbahagyták, Gyöngyi gyík így szólt:

– De jó, hogy elhoztad nekünk a buborék fújót!

– Ha találsz egyet, akkor te is hozd haza! Nézd, ez mindjárt kiürül! – felelte Gyuri gyík.

            A buborékok még egy darabig keringtek a magasban, majd lassacskán vége szakadt a mókának, mert elfogyott a folyadék a tartályból. A sok gyíkocska elszomorodva indult a teraszra, hogy befejezze a vacsorát.

– Ne lógassátok az orrotokat! Sokan vagyunk, mindannyian szeretnénk örömet szerezni egymásnak! Biztosan talál valaki holnap olyasmit, ami boldoggá tesz bennünket! Mindegy, ki hozza, hiszen szeretettel adja! Előbb-utóbb mind sorra kerülünk! – mondta Gyöngyi gyík, és akkor még nem tudta, hogy másnap ő talál egy dobókockát, amivel mind együtt játszanak majd a réten.