Ha a Holdon lehetnék

Ha a Holdon lehetnék.

                A gyerekek a szünetben kint játszottak az udvaron. Pár percig szaladgálhattak, beszélgethettek, nem kellett bent ülniük az osztályteremben és figyelni a tanító nénire, felelni és dolgozatot írni.

            Mikor véget ért a tanítás a szülők hazafelé menet beszélgettek a gyerekeikkel.

– Mit szeretsz a legjobban az iskolában? – kérdezte Apa a kisfiát.

– A szünetet! – válaszolta a gyerek.

– Úgy értettem, melyik tantárgyat? – magyarázta Apa.

– Mindegyiket szeretem – válaszolt a kisfiú, mert hirtelen nem tudott választani közülük. Ekkor azonban a kocsi elé vágott egy másik autó, és Apának fékeznie kellett, azután nem folytatta a kérdezősködést. Elmentek edzésre, és estefelé, fáradtan értek haza. A kisfiú kiment a kis kertbe, és észrevette, hogy már fent van a Hold.

– Ha a Holdon lehetnék, egyedül volnék, azt csinálhatnék, amit szeretnék, soha senki nem zavarna engem – gondolta.

Ült, ült a hintában ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejében. Nézte, nézte a Holdat. Ezüstös fényével, a körülötte sugárzó csillagokkal a kék égbolton teljesen elbűvölte őt. Elképzelte, hogy a kifli csücskére ül, lelógatja a lábát a mindenségbe, és onnan lenéz a földre. Addig-addig figyelte az égitestet, míg észrevette, hogy egy holdsugár egyenesen feléje tart, azon van egy kis kocsi, abban egy kis törpe ül.  A törpe piros sapkát viselt, szeme mosolygott, arca kipirult.

– Szia, Kisfiú! – kiáltotta mikor a kicsi kocsi leszállt a földre.

– Hallottam, mikor mondtad, hogy a Holdra vágysz! Gyere, ülj bele ebbe a kicsi kocsiba, és én a holdsugáron elvezetlek oda! – folytatta.

– Hangosan is kimondtam? – csodálkozott a Kisfiú, és kiszállt a hintából.

– Mondtad vagy nem mondtad hangosan, én mindenesetre meghallottam! – felelt a törpe.

– Nézd, milyen fülem van! – azzal levette a sapkát, de a Kisfiú semmi különöset nem látott rajta.

– Hajolj közelebb, akkor megérted! – javasolta a törpe.

A gyerek közelebb hajolt, és sok – sok kívánság hallatszott a törpe fülén keresztül, ilyenek:

Szeretnék a Föld túloldalán élni! Szeretném látni a tengert! Bárcsak valaki felvinne a legmagasabb hegyre!

– Ó, összegyűjtöd a kívánságokat és sorban teljesíted őket! – mondta a törpének.

– Igen, most téged viszlek fel a Holdra. Szállj be! – indítványozta a Kívánság teljesítő törpe.

A Kisfiú beült a kicsi kocsiba, a törpe szépen felvezette azt a holdsugáron egészen a Holdig.

– Szállj ki! – mondta, mert fülében már ott zengett a sok kérés, és addig hallgatta, amíg nem teljesítette őket.

A gyerek rálépett a Hold felszínére, leült, és lelógatta a lábát, éppen úgy, ahogy azt korábban elképzelte. A mindenség ott hevert alatta, mellette, fölötte, a csillagok ezüstös fénye varázslatosan körbe ölelte, a holdsugár világításnál csodálhatta a Földet. Lógatta, lógatta a lábát, egyedül volt és azt csinált, amit akart, nem zavarta senki. Kinyújtózott. Minden nagyon szép volt, egy darabig élvezte a rendkívüli látványt.

– Jaj, de jó itt! – kiáltotta, de nem felelt senki.

Megkordult a gyomra.

– Éhes vagyok! – szólt, de senki nem hallotta.

– Azt csinálhatok, amit akarok. De mit is szeretnék? – kérdezte a semmitől.

Csend vette körül. Nem zavarta senki a semmiben.

Nem kellett sehová menni, játszhatott volna, de nem volt kivel és nem volt mivel. Hiányérzete támadt.

– Törpe, gyere vissza, unatkozom! – kiáltotta. A törpe egy szomszéd holdsugáron gyorsan ott termett, és megkérdezte:

–  Ha én itt maradok veled, ki fogja teljesíteni a többi kérést? Nem lógázhatom a lábam veled együtt, akkor mi történik a többiekkel odalenn? – azzal eltűnt.

A gyerek sétálni szeretett volna, el is indult egyedül. Ment, ment előre, de nem lelte örömét benne. Nem tudta senkinek azt mondani:

– Nézd, milyen érdekes! De szép!

– Ó, hát én itt maradok örökre? Hiányoznak a szüleim, a testvérem és a barátaim! – mondta hangosan, de nem volt a közelében senki, aki megvigasztalja. Mikor már jó ideje sopánkodott így, eszébe jutott, hogy hátha segít neki ismét a törpe, és még egy kívánságát teljesíti.

– Kívánság teljesítő törpe, gyere értem, vigyél haza! – kiáltotta.

A törpe bosszúsan megjelent.

– Mit akarsz már megint? Idevágytál, elhoztalak, mi kellene még? – kérdezte.

– Vigyél haza! – kérte a Kisfiú.

– Rendben. Gyere, ülj be a kiskocsiba! – hívta.

A kiskocsi a holdsugáron siklott, siklott lefelé a kiskertbe, ahonnan a gyerek elindult. Kiszállt belőle az udvarukon és visszaült a hintába.

– Gyere kisfiam vacsorázni! – hallotta Anya hangját.

Megkönnyebbülten ment be a többiekhez. A kishúga csacsogott, aztán ő is beszélt az iskoláról egy keveset.

Anya megkérdezte:

– Mit szeretsz az iskolában a legjobban?

– Azt szeretem, hogy sokan vannak körülöttem. A szünetben is, az órán is. De ezt ma már Apa is kérdezte – mondta.

Apa mosolygott magában. Örült, hogy a szüneten kívül is talál jó dolgokat a kisfia az iskolában.

            Eljött a lefekvés ideje. A kisfiú elalvás előtt még kinézett az éjszakába. Valahogy most egészen másképp látta a Holdat, mint egy órával ezelőtt. A sokféle szín, a sok alakzat rajta már közeli ismerősök voltak. A holdsugáron a kiskocsi szüntelenül járt le-föl, a törpe vezette, elvitte a gyerekeket oda, ahová vágytak. Aztán hamarosan visszahozta őket a szüleikhez, mert kivétel nélkül mind azt kérték, hogy ismét otthon lehessenek, Apával, Anyával, testvérrel, nagyszülőkkel, barátokkal és a beteljesült álommal.