Hattyúfészek

Hattyúfészek.

A fehér hattyú álmából felébredve, megdörzsölte a szemét:

- úgy tűnik, hogy csak rosszat álmodtam. Megpróbálok visszaaludni. – A fehér hattyú a sekély tó nádasának szélére építette a fészkét. Nádszálakat és gyékényt használt hozzá. – Így ni! Pont jó, biztonságos és kényelmes. Belerakom a tojásaimat. Hét szürkés tojást tojtam. Kotlok egészen addig, amíg ki nem kelnek a kicsinyeim. Jó tudni és érezni azt, hogy életem párja vigyáz ránk, ő is a fészket és környékét őrzi.

Látom, hogy a közelben ólálkodik a menyét. Ha megunja, elmegy, és jön a vándorpatkány, vagy a kutya, vagy a hermelin. Pedig tudhatnák, hogy merészek és bátrak vagyunk. No, majd ha közelebb jön valamelyik, akkor a partnerem teljes magasságában felágaskodik, és félelmetesen csapkod majd a szárnyával. Annak meg tudjátok, hogy milyen következményei lesznek!- sziszegte az anyamadár.

 Szerencsére egyik ragadozó, se mert kockáztatni. A tojáshéjak pedig sorra megrepedeztek. Egy maradt már csak a fészekben, a többi kishattyú megszületett. Hattyú papa szárnyai közé fogta a fiókákat és már vitte is őket a vízre. Az utolsót pedig türelmesen költögette hattyú mama. Egyszer csak az is megszületett. Szárnyai közé fogta a fiókát és már vitte is a többiek után.

Csöndes volt a tó, szép volt az idő. Békésen telt el a nap. A kicsik is egyre többször próbálták a szüleiket utánozni. Egészen addig gyakoroltak, amíg kiváló úszók nem lettek.

Arra szállt egy fekete hattyú pár. -Jé, itt egy elhagyatott fészek! Ez pont jó, biztonságos és kényelmes. Legalább nem kell a fészekrakással vesződnünk. Belerakom a tojásaimat. – Ekkor érkezett vissza a fehér hattyú és családja.

Meglepődve tapasztalták, hogy ez idő alatt beköltöztek az otthonukba. – Pont erről álmodtam. – gondoltam magamban.

- Üdvözöllek fekete hattyú!-mondta fehér hattyú mama.- Ez a mi fészünk, mert mi építettük.

- De üres volt!

- Igen, mert lementünk a tóra. Láthattad, hogy itt-ott tojáshéjak és tolldarabok maradtak benne.

- Igen, láttam.

- Akkor miért költöztél be mégis?

- Mert így nem kellett a fészekrakással vesződnünk.

- Az biztos! Ám így birtokba vetted a mi hajlékunkat.

- Ne haragudjatok!– eresztette le a fejét bűnbánóan.– Még nem tojtam meg a tojásokat. Megyünk, építünk magunknak arrébb egy fészket.

- Segítek- mondta fehér hattyú mama.

- Köszönjük!- hamarosan elkészült a takaros fészek. A fekete hattyú beköltözött és hamarosan lerakta ő is a hét tojását. A papával együtt őrizték egészen addig, amíg elő nem bújtak az apróságok. Hattyú papa szárnyai közé fogta a fiókákat és már vitte is őket a vízre. Anyukájuk is követte őket. A tavon régi ismerőst üdvözöltek, mert ott úszkáltak a hófehér hattyúk, a kicsik és a nagyok is. Jó barátok lettek. Olyannyira, hogy a kicsik együtt tanultak meg szállni is. Amikor megerősödtek, hosszas, csapkodó nekifutással emelkedtek fel a víz felszínéről a levegőbe.

Szépségüket és mozdulataiknak báját sokáig csodáltam. Egészen addig, amíg el nem tűntek az égen.